Elvis (2022) 80% 378★

Zseniális film volt. Még mindig szedem össze a gondolataimat utána, de azt hiszem, ezt követően kicsit sem tartok attól, hogy Austin Butler nem fogja elég karizmatikusan hozni Feyd Rautha karakterét. Ez a srác kisujjából ki fogja rázni azt a szerepet Elvis után.
Hátborzongató történet egy manipulátorról, és egy tehetséges, naiv emberről, akit végletekig kizsigerelt. Az Ezredes mint szempontkarakter egyszerűen hátborzongató figura. Végig kicsavar mindent, sosem vállal felelősséget, kihasználja a főszereplőt, élősködik mindenkin, aki a karmai közé kerül, és sajnos nagyon okos. Félelmetesen jó manipulátornak mutatták be, akinek tényleg, minden jeleneténél sejteni lehetett, ha elég ideig hagyják beszélni, akkor a végére az lesz, amit ő akar, mert úgy fogja csavarni az eseményeket, ahogy neki tetszik. Nagyon ritkán érzek heveny undort karakter vagy ember iránt, itt a film végére eljutottam odáig.
Elvist magát nem igazán ismertem. Persze, hallottam zenéit, tudtam róla részleteket, de magát a történetét, a hatását nem. És ezután a film után határozottan állíthatom, szeretnék jobban megismerkedni a munkásságával és az életével is. A fekete közösséggel való kapcsolata, a zenébe belerejtett üzenetek, az egész küzdelme önmagával, a világgal és az Ezredessel is, szívszorító, de egyben nagyon becsülendő volt. Imádtam, hogy miközben tényleg mindenki belőle élt, folyamatosan kihasználták és megfosztották a döntéstől, voltak azok a pillanatok, amikor összeszorította a fogát, és hozott egy döntést. Amikor pedig eljutott eddig, az mindig nagyot szólt. Már tényleg csak az az elszomorító az egészben, hogy ő maga meghalt negyvenkét évesen abban a hitben, hogy nem volt elég, amit letett az asztalra, miközben a mai napig meghatározó a munkássága.
Nagyon fájdalmas film, szerintem az utóbbi időben látott zenészéletrajzok közül messze a legfájóbb (a Bohém rapszódia, vagy a Rocketman nagyon vidámak ehhez képest), de kiváló: zeneileg, filmtechnikailag, ötlet szintjén és színészi játékban is. Mindenkinek ajánlom.

Szeretem az igaz történeten alapuló filmeket, és ez is nagyon tetszett nekem. :-D Elvis Presley, bár nem a kedvencem, de annyira elképesztő pasi, utánozhatatlan őstehetség. De ez a srác Austin Butler zseniális volt, ahogy átvette az Elvis Presley énekhangját, a mozdulatait, a mindenét, amitől Elvis Presley, Elvis Presley volt, és elképesztő csodát művelt. :-D Legalábbis nekem nagyon bejött egész végig, és tök szexi meg cuki volt a fiatal Elvis. :-D Tom Hanks is jól hozta a rászabott karaktert, de én végig utáltam, szegény Parker ezredest. Annyira unszimpatikus volt, egy pióca. spoiler Szerintem ez a film nekem ugyanúgy újranézős lesz, mint a Bohém rapszódia, vagy Rocketman, mert imádtam. :-D Annyira bírtam, ahogy sikoltoztak neki a csajok, jókat nevettem azokon a jeleneteken, majd megőrültek Elvis mozgásától, és a hangjától, vicces volt, és szórakoztató. :-D Némelyik zenéjét azt hiszem hallásból felismertem, és nagyon tetszettek, meg azok is, amiket nem ismertem fel. :-D A látvány, a helyszínek, a ruhák, a zenék, a szereplők annyira tökéletesek voltak, szóval tuti újranézős lesz. :-D

Direkt nem értékeltem rögtön a megnézés után, mert ülepednie kellett ahhoz, hogy ne legyek teljesen elfogult. Valószínűleg ezt a filmet azok nézik meg, akik alapból kedvelik Elvis munkásságát, így nehéz nem lelkendezni. Ami biztos, Baz Luhrmann lényegében hozta azt a színvonalat és stílust, amit vártam tőle, Austin Butler telitalálat volt az énekes szerepére, Tom Hanks pedig kiváló Ezredes volt. Hogy a narrátor miért éppen ő lett és jó ötlet volt-e az ő karakterét választani, abban nem vagyok biztos.
Ami tuti; a színészi játék nagyszerű, a rendezés tipikus Luhrmann munka, a zenék kiválóak. Mégis, úgy éreztem, ahhoz képest, mennyire hosszú, súlytalanul átröppen az egész Elvis-pályán. Nagyon élveztem és szerettem, de nem éreztem a katarzist. Élménynek kiváló volt, biztosan emlékezni fogok arra, mennyire jó volt Austin és Tom, de a történet szerintem nem fog megmaradni sokáig az emlékezetemben. Akkor, amikor néztem nagyot ütött, de hagyni kell csillapodni; nem ez lesz a kedvenc Luhrmann filmem.

A trailert milliószor megnézve elég magasak voltak az elvárásaim, mielőtt beültem a moziba (féltem is emiatt egy kicsit), de bátran kijelenthetem, hogy még így is felülmúlta a várakozásaimat és szuper élményt adott. ❤
Ehhez hozzájárult az is, hogy a Puskin-moziban néztem meg, ahol most voltam először és teljesen lenyűgözött a hely hangulata.
A film pazar, a zenék eszméletlen jók, a színészi alakítások pedig elképesztőek (lehet picit elfogult vagyok). Ha ezért Austin nem kap Oscart vagy legalább egy jelölést, nagyon csalódott leszek. Tom Hanks hozta a szokásos profizmusát és tetszett, hogy végre nem az „áldott jó ember” karaktert játssza.
A zenékkel kapcsolatban kiemelném, hogy nagyon örülök, hogy nem az agyonjátszott, legismertebb dalait válogatták bele a filmbe (volt azokból is persze), hanem kevésbé ismerteket.
Ami feltűnt és meglepett, hogy mennyire sok a CGI a filmben. Ettől lett persze színes és látványos mozi, de mindenesetre meglepett. Örülök, hogy feliratosan néztem meg, sokat adott hozzá az élményhez.

Nem vagyok Elvis rajongó, így elfogulatlanul állítom, hogy fantasztikus film! Austin Butler alakítása zseniális! :) Dacre Montgomery is jól játszott, csak sajnos kevés szerepe volt.

Baz Luhrmann-től örök kedvencem a Moulin Rouge! és valamiért abban reménykedtem, hogy ez a film is valahol azon a szinten mozog majd, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeim, hisz itt eleve nem egy musicalről, hanem egy komoly életrajzi drámáról volt szó, így inkább olyan alkotásokhoz hasonlíthatnánk, mint a Bohém Rapszódia, vagy akár a Rocketman. Ha azonban rangsort kellene állítanom köztük, ezt tenném a végére. Nem rossz film, mint az a csillagozásomból is látszik, hisz a szereposztása és színészi játékai elismerésre méltók, illetve gyönyörűen használja Elvis Presley zenei örökségét, mégis úgy érzetem, hogy indokolatlanul elnyújtották. Ez a legterjedelmesebb az említett darabok közül, de semmivel sem adott többet a másik kettőnél. Bőven volt idejük kifejteni mindent, az első fele mégis kapkodósnak, összeszedetlennek tűnt, ráadásként pedig rongyosra lett vagdosva, mint egy nevetségesen hosszú előzetes. Szerencsére ez később javult, de addigra már elég sokat vesztettem a lelkesedésemből.
Annak azért örültem, hogy nem próbálta szentnek lefesteni a „Királyt”, és bemutatta azt is, hogy az ügynöke mellett a hírnév, meg az elvárások is teljesen hazavágták őt testileg és lelkileg. Komolyan végigsmárolta a közönséget, miközben a felesége is ott ült a soraikban? Uh…
Nem tudom, hogy egy ilyen jellegű sztorinál létezik-e spoiler, de legyen, annak jelölöm: spoiler.
A hossza mellett számomra túl gyászos lett az egész. Még a Queen sztoriba is sikerült csempészni egy kis humort, meg jókedvet, de ebben kb. egy cseppet se találtam belőlük, és ez még nehezebben emészthetővé tette az egészet. Rengeteg dolgot értékeltem benne, de a tálalást sajnos nem tudom dicsérni. (Sokszor még az önfeledten magát rázva éneklő jelenetekben is inkább a szomorú vég előszele, mintsem az aktuális extázis érződött.)
Összességében tehát a zene és a színészi játékok miatt mindenkinek megérhet egy próbát, de fél+ órával simán lehetett volna rövidebb / feszesebb, nem beszélve „mindjárt eret vágok” jellegű hangulatról.
ui.: Remélem amúgy, hogy igaz a Shazam (akkoriban Marvel Kapitány, illetve jelen esetben MK jr.) iránti rajongása, mert azzal picit emberibb, szimpatikusabb történelmi figurává vált a szememben.

Gosh, this movie was SO F*CKING GOOD. I think today the world win a new Elvis Presley fan.

Elvis a címszereplő de az Ezredes a főszereplő. Elvist elég sok film alapján ismerhetjük már, de a mögötte álló menedzsment már kevésbé. A film kísérletet tesz ennek a titokzatos embernek a bemutatására de nem kapunk egy teljes életrajzot. Szárnyakat adott egy fiatal tehetségnek de folyamatosan vagdosta is azt. Ajánlom a megnézését.

Egy nap gondolkodás után tudok végre értékelni is. Kezdjük azzal, hogy teljesen a semmiből jött, hogy ezt nézzük meg – én szívesen járok moziba, de nem nagyon egyezik a környezetemben az ízlésem senkiével, így vagy mehetek egyedül vagy sehogysem. Egy ideje azonban semmilyen film nem is nagyon érdekelt annyira, hogy megnézzem moziba, kivéve ez.
A film után két dologra jöttem rá: egyrészt, hogy semmit sem tudtam eddig Elvis életéről és másrészt, hogy a zenéje és a személyisége mennyi mindenre hatással volt (+ egy, hogy sajnos elszomorító, de a környezetébe kb. mindenki rajta élősködött). Egyébként minden zenéjét ismertem, ami elhangzott a filmben – ami azért volt meglepő, mert szerintem az esetek kilencven százalékában tudatában sem voltam annak, hogy ezek Elvis számok, amikor korábban hallottam őket. Austin Butler szerintem nagyon komolyan tanulmányozhatta egyébként Elvis-t és nem csak a mozgásra, énekre gondolok itt, hanem mint embert is. Konkrétan ahogy beszélt az egy az egyben olyan volt, mint ő (angolul néztük és a végén az archív felvételeket hallva jutottam arra a következtetésre, hogy az akcentustól kezdve mindent igyekezett autentikusan visszaadni Austin). Nagyon megérdemel ezért egy Oscar jelölést szerintem, de hát majd meglátjuk mi lesz belőle.
A film rendezési stílusa szerintem nagyon egyedi, nekem bejött és jó hangulatot is teremtettek vele. Egyedül azért vontam le egy csillagot, mert én szívesen láttam volna többet abból az időszakból, amikor beindult a karrierje – tudom, hogy így is egy majd három órás filmről van szó, de valamiért engem ez érdekelt picit jobban. Persze, kétségtelen, hogy így is sok mindent felölelt a film, ami még nagyon tetszett, hogy csomó történelmi eseményt is beépítettek – amik ugyebár elég tragikusak voltak (Kennedy gyilkosság, Martin Luther King gyilkosság, Sharon Tate gyilkosság) és ezt Elvis mind-mind átélte akkor, ami szerintem alapben mindenkinek elég traumatikus volt és neki talán még jobban. Tom Hanks is természetesen tetszett, de tőle nyilván az ember már nem is vár kevesebbet, mint amit itt hozott.
Összegezve egy nagyon egyedi, szórakoztató, néhol borzasztóan szomorú film, amiből sokat lehet tanulni a zenei világ egy ikonikus figurájáról. Austin Butler pedig tényleg beleadott anyait-apait és baromira jól is állt neki a szerep, örülök, hogy sikerült berobbannia ezzel a filmmel :)

Megszoktuk, hogy a történetmesélést csak és kizárólag sztorikból felfűzött nagy sztoriként kapjuk. Az Elvisről beszélve igyekeznék kikerülni a történetmesélés szó kiejtését. Pedig az Ezredes narrációja is azt sejteti, mintha itt valaki történetet mondana el. Pedig lássuk be, elmondani és megmutatni nem csak történetet lehet. Ha mesélünk, nem feltétlenül az A-ból B-be tartó vonalon akarunk másokat végigvezetni. Vannak ezek a lakásmúzeumok, ahol az egykori lakhelyet konzerválják, és feltupírozzák néhány személyes vagy csak valamiképpen kapcsolódó holmival. Nincs egy erős narratíva. Vagy amikor egy családi fényképes dobozba túrhatunk bele idegenként, magyarázatok nélkül. Látjuk a szeleteket, általános tudásunk, empátiánk és fantáziánk pedig dolgozik. Már ha dolgozik… Ha igen, jutalomként bekerülhetünk egy megelevenedett panoptikumba, és mintegy érzéki fogalmunk lesz azokról, akikkel találkoztunk. Lehet, nem tudjuk felmondani az életüket. Sőt biztos, hogy talán arról sem tudunk ennek kapcsán beszélni, amiről mindenki beszél, ha kicsit is utánanézett a dolgoknak. De hát majd mi is utánanézünk. Mert az élmény után jön az érdeklődés, és az érdeklődés közben felcsippentett darabkákat egy gazdag élményanyaghoz tudjuk illeszteni.