Korai évek:
Julie Anne Smith 1961. december 3-án született az észak-karolinai Fayetteville-ben. Szülei a hadseregnél szolgáltak, édesanyja pszichológus volt, jogász édesapja hadbíró. A család tucatszor költözött egyik támaszpontról a másikra, majd Julie kikötött a Bostoni Egyetem elõadómûvészi szakán. 1983-ban kapta meg a diplomáját, és úgy döntött, ideje megváltoztatja vezetéknevét, így kölcsön vette apa második keresztnevét, és Julianne Moore lett belõle. New Yorkba költözött, pincérnõként dolgozott és meghallgatásokra járt. Hamarosan olyan off-Broadway produkciókban szerepelt, mint a Serious Money, az Ice Cream With Hot Fudge és a Hamlet.
A színpad után a fiatal színésznõ elcsábult a tévés szappanoperák világába is, szerepelt a The Edge of Night-ban, Emmy-díjat kapott az 1985–1988 között futó As The World Turns-ért, amelyben kettõs szerepe volt, két féltestvért alakított, és játszott az I’ll Take Manhattan címû szériában is. Felbukkant több tévéfilmben is, a Money, Power, Murder, a Cast A Deadly Spell, a Love Craft és a The Last to Go felhívta a figyelmet a vonzó ifjú színésznõre, akit hamarosan a filmesek is megtaláltak.
Julianne 1990-ben debütált a filmvásznon a Tales From the Darkside: The Movie-ban, majd több kisebb szerepet alakított sikerfilmekben. A kéz, amely a bölcsõt ringatja-ban veszélybe került anyát és feleséget alakított, A szökevényben az üldözött orvos kolléganõjét játszotta, Robert Altman Rövidre vágva címû mozijában pedig bátran derékig meztelenül mutatkozott. Nagyobb szerepeket kapott viszont független mûvészfilmekben, például Csehov Ványa bácsijának feldolgozásában, a Vanya on 42nd Street-ben, amelyért megkapta a bostoni kritikusok díját. Az Elkülönítve címû filmben nyújtott alakításáért megkapta az Independent Spirit-díjat.
Moore bebizonyította, hogy komikai tehetség is bujkál benne, az Áldatlan állapotban címû vígjátékban Hugh Grant oldalán tûnt fel, majd a Túlélni Picassóban a mester számos szeretõje egyikét keltette életre. A Nem vagyunk már ugyanazok címû családi dráma fõszerepében Moore közel került a rendezõhöz, Bart Freundlichhoz, és mellette a magánéletben is megtalálta a boldogságot. Ezelõtt 9 évig John Gould Rubin színész felesége volt.
A párnak egy fia és egy lánya van, s 20032-ban oltár elé is álltak.
Julianne jól tudja, hogy a színész élete tele van véletlenekkel, s egy ilyennek köszönhette, hogy megkapta Az elveszett világ egyik szerepét. Steven Spielberg megnézte A szökevényt, s annyira megtetszett neki Moore rövid alakítása, hogy próbafelvétel nélkül neki adta dr. Sarah Harding szerepét. Ezután Paul Thomas Anderson Boogie Nights címû mozija következett, amelyben pornószínésznõt alakított, Golden Globe-díjat nyert vele, és Oscarra is jelölték. A Coen-fivérek A nagy Lebowski címû filmjében erotikus mûvészt játszott, Robert Altmann Cuki hagyatéka címû mozijában Glenn Close oldalán szerepelt, az Egy kapcsolat végében Ralph Fiennes és Stephen Rea partnere volt, és megint Oscar-nevezést érdemelt.
2001-ben megkapta Clarice Sterling FBI-ügynök szerepét A bárányok hallgatnak folytatásában, bár Helen Hunt, Gillian Anderson és Cate Blanchett is versengett ezért.
Moore alig néhány hónap szünetet tartott, s máris az Evolúció címû sci-fi vígjátékban landolt, majd megint komoly mozik következtek. Az órákban Los Angeles-i családanyát alakít, aki Virginia Woolf egyik könyvét olvassa, és olyan mélyen hat rá a mû, hogy megkérdõjelezi addigi életét, és óriási változást tervez. Érdekesség, hogy a film végén hetvenévesre maszkírozva is láthatjuk.
A Far From Heaven címû melodrámában Julianne háziasszonyt alakít, aki rájön, hogy férje homoszexuális, õ pedig közel kerül egy afro-amerikai férfihoz. 2002-ben a Velencei Filmfesztiválon Cathy Whitakerért megkapta a legjobb színésznõnek járó díjat, 2003-ban pedig Az órák és a Farm From Heaven-beli alakítását is Oscarra jelölték.
2004-ben következett egy könnyed vígjáték, a Válótársak Pierce Brosnan-nel, majd néhány felejthetõbb film után a kiváló Az ember gyermeke címû film.
Julianne fáradhatatlanul forgat, az I’m not there címû Bob Dylan filmben többek közt olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Cate Blanchett, Christian Bale, Adrien Brody, Richard Gere és Heath Ledger.
18 év után először tért vissza a televízió képrenyőjére, amikor vendégszerepet vállalt a 30 Rock 4. évadában. Az Emmy-díjas vígjáték öt epizódjában volt látható Nancy Donovan-ként, Alec Baldwin karakterének, Jack Donaghy szerelmeként. Később, 2013 januárjában a sorozat fináléjában is feltűnt. 2010-ben visszatért az As the World Turns-be is egy kisebb szerepben, Frannie Hughes karakterében. Az új évtized első nagyképernyős szerepe a 2010-es Shelter lett, amit Tim Robey a The Telegraph-ban kegyetlennek nevezett. A pszichológiai thriller negatív kritikát kapott és nem mutatták be az USA-ban. 2013-ban aztán új címmel, 6 Souls néven került sor a bemutatóra.
Következő szerepe Anette Bening oldalán jött el, a The Kids Are All Right című független filmben, amely egy leszbikus párról szól, akiknek tinédzser gyerekei felkeresik spermadonorukat. Jules Allgood szerepét Lisa Chodolenko író-rendező írta neki, aki szerint Julianne éppen a megfelelő korban van ahhoz, hogy megbirkózzon a vígjáték és a dráma elemeivel is, valamint magabiztosan szerepeljen a film szexuális tartalmú részeiben. Julianne feladata a házasélet „univerzális” ábrázolása volt, és már 2005-ben leszerződött a projektre. A The Kids Are All Right-ot széles körben elismerték, végül Oscar-díjra is jelölték a Legjobb film kategóriában. Julianne megkapta hatodik Golden Globe-jelölését és második BAFTA-jelölésért a Legjobb színésznő kategóriában.
Következő terve ismét egy vígjáték volt. „Szerintem ez az, ami érdekel mostanság” – mondta egy interjúban. 2011 júliusában mellékszerepet kapott a Crazy, Stupid Love-ban, ami egy romantikus vígjáték Steve Carell, Ryan Gosling és Emma Stone főszereplésével. A filmet kedvezően értékelték és világszerte 142.8 millió dollárt kaszált. Szerepelt az HBO televíziós filmjében, a Game Change-ben, ami Sarah Parlin 2008-as alelnökké választási kampányának dramatizálását mutatja be. Egy jól ismert figura eljátszását Julianne kihívónak találta. A filmre úgy készült fel, hogy széles kutatást folytatott és két hónapig dialektusi tanárhoz járt. Bár a film vegyes fogadtatásban részesült, Julianne jó kritikákat kapott. Karrierjében először fordult elő, hogy Golden Globe-díjat kapott, emelett pedig Primetime Emmy-, Satellite-, és SAG-díjban is részesült.
2012-ben két filmben is láthattuk. A Being Flynn című dráma, melyben Robert De Niro oldalán tűnik fel, csupán limitált megjelenést kapott. A What Maisie Knew című, 21. századi Henry James regényadaptáció 2012 szeptemberében debütált a Torontói Filmfesztiválon. 2013 elején Joseph Gordon Levitt első rendezésében, a Don Jon-ban tűnt fel egy mellékszerepben. A film a Sundance Filmfesztiválon debütált, szélesebb megjelenése 2013 nyarán volt. Még ebben az évben bemutatott filmjei a The English Teacher, melyben Greg Kinneat is feltűnik. Októberében Margaret White-ként láthattuk a Carrie-ben, ami Stephen King horror-regényének új adaptációja. 2014-ben A The Seventh Son című fantasy-kalandfilmben szerepelt, de közben Liam Neeson mellett a Non-Stop akció-thrillerbe. Még ebben az évben szerepelt az Éhezők viadala: A kiválasztott című fantasy első részében, melynek folytatása 2015-ben érkezik a mozikba.
Fogadtatás & szerepek
Juliannet generációja egyik legtehetségesebb és legcsiszoltabb színésznőjének nevezik. Nagyon szokatlan, hogy egy ötvenes éveiben járó nő gyakran visszatérjen a munkához, ráadásul jó szerepekben. Szereti a változatos szerepeket, legyen szó akár kis költségvetésű, független filmről, vagy éppen nagy hollywoodi moziról. 2004-ben az IGN egyik újságírója így írt róla: „különleges képessége, hogy sértetlenül ugrál a kereskedelmileg életképes projektek, mint a Nine Months, és a művészi remekművek, mint a Safe között”, hozzátéve, hogy „A művészi és multiplex filmek egyaránt tiszteletben tartják őt.” Híres arról, hogy rengeteg szerepet képes eljátszani, Ridley Scott rendező pedig megdicsérte sokoldalúságát.
Moore különösen arról ismert, hogy problémás nőket alakít, főként olyan „átlagos nőket, akik elnyomják erős érzelmeiket”. Oliver Burkeman a The Guardian-től azt írta, hogy karakterei tipikusan „azért küzdenek, hogy valami titkos gyötrelemmel szemben fenntartsák a normalitás látszatát vagy tudatosan kudarcba fulladnak. Suzie Mackenzie, szintén a The Guardian-től a következőképpen azonosította szerepeit: "Karakterek az elidegenedés állípotában… nők, akik megfeledkeztek magukról vagy elvesztették magukat. Emberek, akiknek kérdéses identitása kérdéses.” Előadása gyakran tartalmaz apró utalásokat érzelmi zűrzavarra, míg elérkezik a pont, amikor a karakter megtörik. Kira Cochrane újságíró ezt Julianne „védjegy pillanatának” nevezi legjobb filmjeiben, míg Burkeman szerint Julianne a „nagyképernyős összeomlás királynője”. Ben Brantley a The New York Times-tól dicsérte Moore képességét karaktereinek belső zavarának finom felfedésére, megjegyezve, hogy Julianne „páratlan” a „problémás nőiesség portréjában”. Az elkövetkező irányadó szerepeket Brantley már „egy kicsit unalmasnak” vélte. „Az érzelmi meztelenség Miss Moore specialitása”, mondja, „és elérkezett az idő, mikor érzed a mágiát, amire képes.”
Juliannet az vezette ezekhez a szerepekhez, hogy érdekli őt a „tényleges emberi drámák” ábrázolása. Különösen a bajok egyedi represszálása és a méltóság látszatának fenntartása kelti fel figyelmét egy-egy karakternél. Szerepek, ahol a karakter egy csodálatos tettet hajt végre, kevésbé érdeklik őt, hiszen „nem túl gyakran kerülünk ilyen helyzetekbe az életünkben.” Karrierje elején Moore megalapozta hírnevét azzal, hogy túlment a határokon és továbbra is dicsérték őt „bátor” szerepléseiért és hogy ilyen nehéz szerepeket vállal. Mikor megkérdezték tőle, hogy van-e olyan szerep, amit elkerülne, azt felelte: „Az emberi viselkedés határain belül nincs.” Ismert arról is, hogy hajlandó meztelenkedésre is, bár állítása szerint csak akkor, ha ő úgy érzi, a meztelen jelenet illik a szerepéhez. A színészet megközelítését illetően egy 2002-es interjú során azt nyilatkozta, hogy az előadás 95%-át a forgatáson hagyja kibontakozni: „Azt akarom, hogy legyen fogalmam arról, ki is a karakter, és azt is akarom, hogy mindez ott és akkor történjen velem, amikor forog a kamera.” A cél, mondta, az, hogy „próbáld meg magad olyan helyzetbe hozni, hogy rád találjon az érzelem, és nem csak eljátszod… és ha ez megtörténik, annál semmi sem jobb, izgalmasabb vagy előnyösebb.”
Írás
Színészi munkái mellett Julianne gyerekkönyvek szerzőjeként is megalapozta karrierjét. A Freckleface Strawberry (Szeplős arcú Eper) 2007 októberében jelent meg, LeUyen Palm illusztrációival. A Time Out kritikája szerint a könyv egy „egyszerű, édes és félig önéletrajzi elbeszélés”, ami egy lányról szól, aki azt kívánja, bár meg tudna szabadulni szeplőitől, ám végül elfogadja őket. Julianne akkor döntött a könyv megírása mellett, mikor kisfia elkezdett bizonyos dolgokat utálni megjelenésében. Ez saját gyerekkorára emlékeztette, amikor más gyerekek csúfolták őt szeplői miatt és „Freckleface Strawberry-nek”, azaz szeplős arcú epernek nevezték. Ezzel a tapasztalattal és könyv moráljával bővülve Moore azt mondja: „az elkövetkezendő 20 évben, vagy akörül, lehetsz megszállott a nagy lábad, nagy fogad vagy az őrült hajad miatt – mielőtt a másik végen kötsz ki és azt mondod 'Talán nem szeretek bizonyos dolgokat a kinézetemben, de nem sok mindent tudok tenni vele'”. A könyv New York Times bestseller lett.
Moore két folytatást is írt sorozatban: a Freckleface Strawberry and the Dodgeball Bully 2009-ben, a Freckleface Strawberry: Best Friends Forever pedog 2011-ben jelent meg. Az eredeti könyvet feldolgozták musicalként is, melyhez Rose Caiola és Gary Kupper írta át. A Freckleface Strawberry the Musical 2010 októberében debütált a New World Stages-ben, New Yorkban. Julianne-nek volt némi beleszólása a műsor fejlődésébe, különös tekintettel arra, hogy megőrizze a könyv fiatal célközönségét. A The New York Times így írt a musicalről: „gyorsan mozgó és vicces, sokkal idősebb gyerekeket is szórakoztatni fog, mint a maga [hétéves] hősnője.” A Freckleface Strawberry-ből egy mobil alkalmazást is készült, ami 2013 márciusában jelent meg. Julianne negyedik gyerekkönyve 2013 szeptemberében fog megjelenni és elkülönül majd a Freckleface Strawberry történetektől. A címe My Mom is a Foreigner, But Not to Me lesz (Az én mamám külföldi, de nem nekem) és Julianne gyerekkori tapasztalatain alapul, hiszen olyan anyával nőtt fel, aki másik országból származik.
Magánélet
Első férjével, a színész és színházi rendező John Gould Rubinnal 1984-ben ismerkedett meg. 1986. május 3-án kötöttek házasságot, mikor Julianne 25 éves volt. 1993-ban indult el a válóper, melyet ő élete legnagyobb döntésének nevez. „Túl korán mentem férjhez és tényleg nagyon nem akartam ott lenni” – magyarázta. A válást 1995 augusztusában mondták ki és a pár azóta sem tartja a kapcsolatot.
1996-ban Bart Freundlich-hal jött össze, a The Myth of Fingerprints rendezőjével. Bart 26, Julianne pedig 35 éves volt. A 1997 decemberében született egy kisfia, Caleb, majd 2002 áprilisában egy lánya, Liv. 2003. augusztus 23-án összeházasodtak és azóta Greenwich Village-ban élnek, Manhattan szomszédságában. „Nagyon szolid családi életet élünk, és ez a legkielégítőbb dolog, amit valaha is csináltam.” – állítja. Munka közben is próbálja közel tartani magát családjához és igyekszik fejleszeni szülői képességeit. „Csak mint minden dolgozó szülő” – mondja, – „próbálok rájönni, hogyan dolgozzak, hogyan tudok elmenni a focimeccsekre, hogyan lehetek biztos abban, hogy otthon vagyok, mikor mindenki csinálja a házifeladatot.”
Julianne politikailag liberális és Barack Obamát támogatta a 2008-as és 2012-es választásokon. Nagy aktivista és a Planned Parenthood főtámogatója. Kampányol a melegek jogaikért és 2008 óta a Save the Children művészi nagykövete. A vallást illetőleg Julianne burkoltan ateista. Amikor megkérdezték, mit mondana neki Isten, mikor megérkezik a Mennybe, ezt válaszolta: „Nos, azt hiszem tévedtél, tényleg létezem.”
Azt mondta, hogy talál némi értéket a sztárságban és nem tudna „normális” életet élni. Miután Suzie Mackenzie újságíró találkozott vele, a „sztárok legkevésbé kérkedőjének” nevezte. A munkával kapcsolatban nagyon szerény és megjelenésében hétköznapi. Ismert arról, hogy előnyben részesíti a természetes ábrázolást és elutasítja a botoxot vagy a plasztikai beavatkozást. „Úgy érzem, hogy egyáltalán nem látszanak tőle fiatalabbnak az emberek. Úgy néznek ki tőle, mintha műtétük lett volna” – mondta a The Early Show-ban 2009-ben – „Ez egy olyan esztétika, ami nem emberi.”
Forrás: http://starity.hu/sztarok/julianne-moore/#ixzz3g8mseA8u
