Egy egyedülálló férfi (2009) 78% 102★

Ez dráma a javából! Nagyon nyomasztó a hangulata, mégis szerettem. Ez a film remekül példázza, milyen zseniális színész Colin Firth: annyira könnyed a játéka, semmi erőlködés nincs benne, mintha nem is szerepet játszana, hanem önmagát alakítaná. Ismételten meggyőzött. Egyébként számomra ez nem lesz újranézős film; nagyszerű ugyan, de nagyon lenyomott.

Gyönyörű film az igaz szerelem erejéről és a gyászfeldolgozásról. Kenny épp akkor dobta a mentőövet a professzor felé, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. Mire Charly észbekapott,már ott volt és partra húzta. A végsőkig vele volt és tiszteltem, becsültem érte.Nicholas Hoult,Colin Firth és Julianne Moore jól álltak egymásnak. Utóbbi kettő amúgy is nagyon jó színész,de együtt ütős párost alkottak.

Ez a film sokkal őszintébb és reálisabb, mint arra számítottam. Annyi igazság hangzik el benne, amennyinek a felét sem akartam hallani. Ez nem egy romantikus film, illetve de…mondhatni egy Rómeó és Júlia történet, csak mi akkor kapcsolódunk be, amikor Rómeó már hallott, és Júlia, aki valójában George, megpróbálja túlélni a mindennapokat, több, kevesebb sikerrel.
Azért tetszett ez a film, mert teljesen természetesen kezeli a melegséget, és nem annak társadalmi megítélést taglalja, még csak nem is azt, hogy milyen egy meleg párkapcsolat, hanem azt, hogy milyen egy jelentősebb korkülönbségben élő ember hozzáállása az élethez miután elveszíti fiatalabb párját.
Egyet kell értsek @Londonna meglátásával, Colin Firth annyira játszi könnyedséggel hozza ezt a szerepet, hogy szinte meg sem kottyan neki. De mégis csak elgondolkoztam. Azért álljunk meg egy pillanatra, Colin Firth nem meleg legalábbis eddig úgy tudni akkor mégis hogy lehet neki ez a szerep ennyire könnyű?! Úgy, hogy nagyszerű színészről beszélünk, aki annyira magáévá tud tenni egy szerepet, hogy gondolkodás nélkül elhisszük neki. Nagyszerű alakítás volt, gratulálok. És ha már itt tartunk, Julianne Moore-t is szeretném megdicsérni, mert őt is imádtam a karaktere megformálójaként, viszont a filmet nem nézném meg mégegyszer, ahhoz túl nehéz a történet.

Egyik kedvenc (Colin Firth-) filmem. Rengetegszer megnézős, ennél is feladtam már, hogy összeszámoljam, hányszor néztem már meg. Csodálatos a történet, csodálatos a képi világ, csodálatosak a színészek, csodálatos (mi több, gyönyörű!!!) Colin Firth. Ebben a filmben az is szerelmes lesz CF-be, aki eddig még nem tette. Szó szerint gyönyörű férfi itt, aki hiába vonzódik a történet szerint a saját neméhez, kortól/nemtől függetlenül mindenkit magába bolondít és összetöri a szívét…
Végtelenül megható történet az igaz szeretetről/szerelemről, arról, hogyan lehet egy hatalmas veszteséget túlélni, hogyan lehet(ne) újrakezdeni… Okos, örökérvényű gondolatok, folyamatos filozofálás és érzelmi vergődés, egyik végpontból a másikba. Amikor azt hiszed, felemelkedsz, földhöz vág, amikor pedig úgy érzed, hogy gyötrődsz, felemel egy aprócska boldog pillanat… Gyönyörű.
Colin Firth első Oscar-jelölését ezért az alakításáért kapta. Aki látta a filmet, rájön, hogy nem véletlenül. Mégsem nyert, csak A király beszédéért, ám én ezt mégsem bánom. Az a szerény véleményem ugyanis, hogy hiába nyújt fantasztikusat, maradandót és örököt ebben Colin, mégsem került akkora erőfeszítésébe eljátszani ezt a karaktert, mint VI. Györgyöt. Úgyhogy ha már Oscar, én is inkább utóbbiért adtam volna oda neki. De ez semmit nem von le az Egy egyedülálló férfi értékéből.
Julianne Moore is feltűnik itt és ő is remek alakítást nyújt. Csodásan hozza a kiégett, mégis szerelmre éhes nőt, Charlie-t, aki rajong az ő Vénemberéért. :)
Nicholas Hoult mellett sem tudok elmenni szó nélkül. Rendkívül jól játszik a srác, bár el kell ismernem, ettől függetlenül alapvetően ő nem tartozik a kedvenceim közé. Viszont itt mindenképpen hitelesen hozza a professzoráért őszintén rajongó hallgatót, a diákot, aki talán mélyebben és többet is érez…
Összességében tehát gyönyörű, szuggesztív film, amit minden jóérzésű embernek látnia kell legalább egyszer. spoiler

Ars moriendi

Másodjára is ragyogóan lehet rajta bőgni, ne aggódjatok!

Csak kiszakad, csak félálom, csak megvárom,
csak alája, csak hárítom, vagy föléje,
csak futtában, csak éjszaka, vagy müzlivel,
csak temetőben, rendelőben, repülőn,
a térdemen, a hátulján, vagy fecniken,
vagy túl nagyot zihál, vagy túl kicsit,
vagy gépbe rögtön, félrenézve, kicsorog
a röstelkedő mondanivaló.
(Nádasdy Ádám:Csak kiszakad)

Két okból idézem Nádasdy versét. Egyrészt, mert éppen az új kötetét olvasom (Nyírj a hajamba), másrészt mert közben ő jutott az eszembe, Az ő visszafogott eleganciája, ahogy mesél, ahogy feltár, ahogy beenged a legbelsőbb lényébe. A vastag bőrű mimózában is arról tesz vallomást, hogy milyen küzdelem az élete, az érzelmei, a szeretete, a szerelme. Itt, a filmben 1962-tőt írunk, igaz, Amerikában vagyunk, de ez nem könnyíti meg egy tanár életét, egy olyan ember életét, akinek mély titkolnivalója van. Az ilyesmi nem a mindennapok rutinos szorongásával , hanem olyan, sokak által elítélt, félelemmel teli érzésekkel jár, amit csak az tud igazán, aki benne van.
Nem vagyok járatos az ilyen témájú filmekben, csak a Túl a barátságon-t láttam talán eddig, amit nagyon szerettem. Ez az egyedülálló férfi bátor, de mégis félénk, csupa szenvedély, erő és gyengeség. Nem érez mást, mint bármelyikőnk, ha szerelemről, vagy elvesztésről, magányról van szó. Csak ő nem mondhatja ki, ő nem üvöltheti a világba, hogy fáj. Szomorú ezt a történetet végignézni, nem könnyű Nádasdy verseit sem olvasni, az értékük, jelentőségük vitathatatlan.

Túlságosan művészi akart lenni. Súlyos drámák bontakoznak ki (vagyis próbálnak), egy csomó megkeseredett élet egy idilli kisvárosban, ami már önmagában elég komoly tartalom, erre jönnek a folyamatos lassított snittek, a nonstop szívszaggató zene, a percekig tartó merev bámulások más, boldog emberek életébe, mint külső szemlélő, és ezek így együtt nekem túltolták a filmet. Annyira meg akart győzni róla, hogy a végén sírni fogok, hogy pont ezért nem sírtam, csak vártam, hogy jussunk már el a fordulópontra, törjön össze a szívem, hogy aztán mehessek mosogatni. A végkifejlet ebből a szempontból az első 15 perc után kitalálható. Ha mégis átrágjuk magunkat ezeken, azért ad filozofálni valót a film rendesen.

Tetszett a színekkel / a színek látásával való játék. Szép öltet volt, nagyon érzékeny gesztus a rendező részéről. A gondolat, hogy ez pusztán 24 óra történése, is izgi húzás, bár nem elég ahhoz, hogy igazán megszerethessem a szereplőket. Ettől függetlenül a színészek nagyon jót alakítottak. Így Colinra visszaemlékezve, ő még azt is elérte, hogy most utólag kicsit összeszoruljon a szívem.

Nos, ez tipikusan az a film, ami után sokáig nem tudok másba fogni – annyira „belakta” a lelkemet.
Gyönyörű lírai csoda! Imádtam!
Colin pedig megérdemelte volna az Oscar-t érte.

„Tudod, én nem akarok olyan világban élni, ahol nincs helye az érzelgésnek.”

Majdnem elaludtam rajta, történet nulla, a hálózsákos jelenetnél már a hajamat téptem. Idegesített ez a film.