Várólistára tette 48


Kiemelt értékelések

Ascyra 

Az egész sorozat alapja, maga a könyv teljességgel fordítva ül az erkölcsi és a gyomortájékon érezhető lelkiismeret lován. Borzasztóan hányingerkeltő, hogy olyan embereket próbál meg piedesztálra emelni, akik valójában, mint ember szart sem érnek. Az, aki a legnormálisabb volt az egész elmebeteg felhozatalban, az az antagonista Michaela Kell, és ezt is úgy írom, hogy tőle is hányok (volt egy ilyen főnököm). A többiek emberileg egy kalap sz.rt sem érnek és megpróbálja a sorozat tisztára mosni őket, rávilágítani, hogy mind gyarló emberek és hibázhatnak.
Nem, nem, és nem:
– Nem teszünk tönkre családokat azzal, hogy összefekszünk az egyik tagjukkal, csak mert úgy tartja a kedvünk.
– Nem tettetjük valakinek, hogy abszolút megbízhat bennünk, amikor baj esetén azonnal hátba szúrjuk.
– Nem csókolgatunk meg 30-40 évvel fiatalabb lányokat és aztán nem tehetjük meg, hogy nem vállaljuk érte a felelősséget.
– Nem szórakozunk egy nővel (sem egy férfival) egy fél életen keresztül, ha nem szeretjük.
– Nem tettettünk szerelmet, csak mert érdekünkben áll a kapcsolatban lenni.
– Nem bújunk ágyba mindenkivel, válogatás nélkül, ha meg igen, nem kérjük ki magunknak, ha aljának talál a többi ember, nem járunk emelt fővel és nem próbálunk meg erkölcsi útmutatást átadni mások számára.
– Nem hagyjuk a gyerekeinket éhezni és nem hagyjuk őket ott a bajban.
– Ha valakit megmentünk (bármitől) nem rójuk fel és hánytorgatjuk fel egyfolytában, és nem követelőzünk erre hivatkozva, amikor érdekeink úgy kívánják. Vagy tesszük és megmentjük teljes szívvel, és kussolunk vagy nem tesszük.
– Nem zsarolunk embereket.
– Nem próbáljuk meg visszarántani a csillagokból a testvérünket a pokolba és nem, nem, nem tesszük sem zsarolással, sem másokon áttaposva.

Ha a fentieket mégis elkövetjük, ne várjuk, hogy az emberek majd megsajnálnak, szimpatizálnak, felmentenek bennünket. Csak kussban nézzünk jól magunkba.

Nagyon, nagyon próbál finoman kacskaringózni az erkölcs és a szerző szerint még épp belefér dolgok között, de a helyzet az, hogy erkölcsileg el is bukik, bárhonnan szemléljük. A gyarlóságot legitimizálni nem menő.

A rendezés idegesíő: semmifajta következetesség nincs, a jelenetek burleszkszerűek és nem tudja maga a rendező sem, hogy most komolyan szeretné venni vagy sem. Ráaggatták a fekete humor címkét, de a fekete humortól nagyon messze van, a humorhoz pedig semmi köze. Inkább baromi kínos ez a szenvedés.
Egyedül Bacon és Moore látványa tart meg bennünket a fotelben, meg talán az, hgoy öt részt ki lehet pörgetni egy délután.
Szinte egy térben játszódik, ezért be is sűrűsödik az unalom, megáll abban a fáradt tikkasztó napfényben, mint a por az előszobában, amit néha felkavar egy enyhe szellő. És ennél ez a sori nem is több: egy újabb szeméthalmaz, amelyre milliókat költöttek, de igazi mondanivalója, mélysége, stílusa és ábrázolásmódja sincs. Összehányták… Hagyjuk ki, inkább nézzünk valami mást.

7 hozzászólás
Elena96 

Ismét egy olyan sorozat/ minisororozat/film, aminél sem a leírást sem a címkét nem olvastam el. Julianne Moore megjelenése a plakáton elég volt ahhoz, hogy látnii akarjam. A plakát alapján azt hittem, hogy ez egy LMBTQ sorozat lesz. Annak sem lett volna utolsó. Az első résznél azt hittem, hogy ez egy dokumentunfilm a madarakról. Végül más irányt vett a történet, de így sem voltam csalódott. Persze volt, akit nem kedveltem, mert olyan nincs, hogy az ember mindenkit kedvel. Simonnak nem látszottak érzelmek az arcán.Kiki karizmatikus volt. Julianne Moore alapvetően ilyen. Az év eddigi felfedezettje nálam egyértelműen Felix Solis és Meghan Fahy. Tőlük igyekszem majd több filmet nézni.

snowden

Akinek tetszett a Fehér Lótusz (meg pl. a Hatalmas kis hazugsagok), tegyen ezzel is egy próbát, szerintem nem fog benne csalódni. Még akkor sem, ha a fentieknél jóval kisebb léptékű sorozat, kevesebb szereplővel, kevésbé összetett viszonyrendszerekkel. Persze, a felső tízezer és a hozzá beteges módon tartozni akaró kisember itt is megkapja a magáét, miközben a háttérben egy elég durva családi dráma is megmutatkozik, na meg az egészet körbelengő valami furcsán abszurd és szatirikus hangulat és fekete humor.

A színészek amúgy egyértelműen húzzák az egészet magukkal: Meghann Fahy elviszi a show-t, szerintem fantasztikusan játszik, nélküle ez kevesbé lenne emlékezetes, és hát ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy végre Milly Alcock is olyan szerepet kapott, ahol kamatoztathatja ezt a bárgyú szájtátós színészi eszköztárát. Van még Julianne Moore, ő se rossz persze, meg Kevin Bacon, de az a helyzet, hogy még a mellékszereplők is szuperül illeszkednek a sztoriba: hogy mást ne mondjak, Bill Camp az apa szerepében szerintem kiváló.

Jó látni, hogy idén is van valami olyan netflixes sorozat, ami nem fájdalmasan középszerű (vagy annál is rosszabb). Érdemes megpróbálni.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján