Az eddigi történetet drámai erővel lezáró végjáték, amelyben Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) felismeri, hogy már nem egyszerűen a túlélésért, hanem a jövőért kell küzdenie. Panem országát lángba borítja a totális háború, Katniss pedig végső leszámolásra készül Snow elnökkel (Donald… [tovább]
A kiválasztott – 2. rész (Az éhezők viadala 3/2.) (2015) 774★
137' · francia, amerikai, kanadai, német · akció, sci-fi, kaland, thriller 16 !
Képek 12
Szereposztás
Kedvencelte 129
Várólistára tette 144
Kiemelt értékelések
A könyvnek is a második fele jobban tetszett mint az első, a filmmel is így vagyok, még az előző rész vontatott volt és egy kicsit unalmasra sikerült, itt ezt nem éreztem max az eleje volt kicsit lassú folyású. Elég jól hozta a könyvet, aminek örültem is. A harcot is jól bemutatták, bár a csapdákat elég furán oldották meg szerintem, spoiler
Az előző részben kicsit jobb szintben tüntetek fel Alma Coin de itt megmutatták hogy ő is ugyanolyan spoiler.
Katniss és Peeta spoiler
Szeretem ezt a filmsorozatot, biztos hogy máskor is megfogom nézni. Kedvet kaptam hogy elolvassam a könyveket is megint. :D
Jó adaptáció lett, persze vannak hibái de én azt mondom hogy ennél százszor rosszabb könyv adaptációk vannak.
https://media.giphy.com/media/l4Ki7tArmXltT2c9y/giphy.gif
https://media1.giphy.com/media/3o85xooXPohsRERf4k/source.gif
Sólyomszem, Zöld Íjász és Bella Swan szerelemgyereke, vagyis Catpiss (Macskapisi)… mármint Katniss Everdeen utolsó 'kalandja' nem is sikerülhetett volna gyengébbre. Már az előzőekkel is bőven akad gond, de nem gondoltam volna, hogy azoknál is van lejjebb. Kezdeném először is a Twilight óta divattá vált háromszöggel. „Ez a jaj, szegény lány nem tud dönteni a háború mellett kampányoló, izomagyú srác (Nem tett kb. semmit az eddigi 4 film alatt, de a harc közepén is képes arról pofázni Peetának, hogy Katniss-nek döntenie kell majd köztük… Persze Gale, pont ez a legjobb alkalom ezt megvitatni, inkább menj haza és fekvőtámaszozz tovább, mert nem vagy még így is elég gyökér, köszi!) és rendes, kedves, érte mindent feláldozó, illetve miatta megkínzott fiú közt.” Ezek után még a pasik a disznók, miközben minden lányregényben ez van? Muhahaha. Na, mindegy. Másodszor: Átkozottul kiszámítható és unalmas volt az egész. Plusz, ha a Kapitóliumnak ilyen mutánsai voltak, miért nem eleve azzal kezdte, hogy Katniss-ékre küld egy sereget belőle? A csapdák miért csak egyszer aktiválódhattak? És még sorolhatnám a hibákat / kérdőjeleket. Tetszett azonban, hogy végül hősnőnk is rájött mekkora egy idióta volt, miáltal elhitte: „A lázadás mindenképpen jó dolog és nem ártanak vele senkinek.” – Aha, persze. Lényegében a semmiért vett részt az egészben, hisz csak azt nem tudta megmenteni, amiért az elsőben fölajánlotta magát. Gratulálok! Ami még totálisan nem tetszett, az a befejezés… Ezek után boldogan él, míg meg nem hal? Komolyan? Lazán élni hagy mindenkit, aki tudott erről a bekamuzott mészárlásról? Nonszensz… Elcs*szett egy széria ez, bárki, bármit mond.
❤❤ Imádom, imádom, imádom, imádom. ❤❤
Méltó befejezése a sorozatnak. Legelőször moziban láttam ezt a részt, és emlékszem rá, a szülinapi ajándékom volt, és anyum akkorát sikított egy adott résznél. Ami spoiler Eszméletlenül jól sikerült, a hangulata kemény, megrázó, drámai, és teljesen beszippantja az embert ez a sorozat. Nagyon kemény világ ez, amit 4 részben megfilmesítettek. spoiler Nem sokban tér el a könyvtől, és ez meglepően jó. Ez a rész is annyira látványos, és az alapsztori még mindig le tud nyűgözni. Még mindig van benne annyi izgalom, hogy le kösse az ember figyelmét. Legalábbis engem odaszegezett a képernyő elé. Már az első résztől kezdve imádom ezt a sorozatot. Katniss még mindig nagyon erős karakter, bátor, kitartó, sok mindenen keresztül ment már Peeta-al együtt. Nagyon lenyűgöző párost alakítanak.
Imádom Peeta-t, Gale-t, és Finnick-et is. Ők is nagy kedvenceim. Peeta nagyon bátor volt végig, erős, és kitartó, önzetlen. Josh Hutcherson, Liam Hemsworth-t, Sam Claflin irtóra cuki pasik, és nagyon jól áll nekik a karakterük. ❤❤ Akik még nagyon a szívemhez nőttek, Prim, Haymitch. Néha még Effie is. :D
Rettentően sajnálom, ami Finnick, Boogs, és Prim-el történik. :( Még mindig úgy gondolom, hogy nem ezt érdemelték volna. spoiler De túl messzire ment Alma Coin,és Beetee-el együtt.
Snow elnököt még mindig ki nem állhatom nagyon nem csípem a karakterét, se a filmben, se a könyvben. Egyáltalán nem szimpatikus, rettentően utálom, de Alma Coint is.
Suzanne Collins nagyon jó írónő teljesen beleéltem magam a filmbe is, és a könyvbe is. Végig nagyon élveztem, az első perctől tudtam imádni fogom. Egyszerűen zseniális, fantasztikus, imádom. ❤❤ A végén néha elpityeredem, hogy nincs többé, olyan szép, és szomorú egyben a vége. Legszívesebben nézném tovább, ha lehetne. :)
Én alapvetően a társadalombíráló vonal miatt szerettem meg annyira ezt a filmsorozatot, amit az első két részben remekül hozott és ábrázolt, a harmadik első fele már ezekhez képest kissé laposabbra sikerült a cselekmény szempontjából is (a részeket nem tudom nem összehasonlítani), de azért láttam benne több értékelnivalót, a sorozat befejeztével pedig én is azon a véleményen vagyok, hogy nem kellett volna szétszedni a harmadik részt. Össze lehetett volna foglalni kevesebb bunkeres és puritán jelenettel, spoiler, majd ezt a 2 órát is belesűríteni.
Katnissért sosem voltam oda (Peeta-t sem a férfias karaktere miatt kedveltem meg), a szerelmi háromszögeket tiszta szívemből rühellem, úgyhogy amiért Y/A műfajba sorolják, az nekem így, nemmm, viszont ennek ellenére próbáltam meglátni benne azt, ami miatt mégis tetszhet. A szerelmi háromszöget azzal tudnám megmagyarázni, spoiler. A cselekmény egészen átlátható volt, pedig itt már egyáltalán nem rémlett semmi a könyvből, talán az lepett meg, spoiler. (Bár ez egyértelmű, de elég jól illusztrálta, hogy a frontvonalon mindenkit megtámadnak. El lehet bújni, de ha a sarokban kuksol az ember, akkor azzal nem sokat ér.) A nagyra törő szövegek szintén üresnek hatottak, mint az előző részben. A vége pedig… Szerintem ez egy erőltetett spoiler lett, amit a készítők sem gondolhattak komolyan. Ezek után. Nem tudom, ki spoiler a moziban ülve figyelve az utolsó képkockákat (és nem azért mert vége volt, félre értés ne essék), de akkor nem ugyanazt a filmsorozatot láttuk.
Bennem nagyon sok logikai és cselekményi kérdés felmerült, de amit még bele akartam írni az értékelésbe az az, hogy Plutarch levelétől kezdve egyetlen gondolat járt a fejemben: hogy mindenki meg akarta mutatni, hogy jobban tudja és ugyanúgy rothadásra volt ítélve az egész. És ami miatt mégsem pontozom le, a sok negatívum ellenére sem, az a levél miatt van, amit feldob. Bizonytalan reménység, hogy az ember nem fog még egyszer ilyet elkövetni, hogy majd az emberek tanulni fognak a hibájukból. Hát nem. Hány millió példa van erre. És mégis ebbe az illúzióba ringatja magát. Vagy nevezzük akárhogyan. De… „sose hagyjon el benneteket a remény!”
spoiler… Off, de Prim a könyvben nem piros kabátban van az ominózus részben?
Méltó befejezése a sorozatnak, de nekem akkor is az első kettő volt az igazi.
Sajnálom őket, spoiler a kedvenceim voltak a sorozatban.
Annyira mélyen ható, kemény film, sorozat volt. Hogy még most, a befejezése után 1 perccel is libabőrös vagyok, és könnyes a szemem. Valamint olyan mély zaklatottságot, és mégis még mélyebb elfogadást, megnyugvást érzek, amit nehéz leírni.
Imádtam a filmet, a szereplőket, és túl kevés volt ez a négy rész… Ugyanakkor sok is.
Méltó befejezésnek tartom a sorozathoz.
A filmmel úgy alapjáraton nem volt próblémám, csak a befejezéssel. Még vártam volna valamit. Bármit.
Nekem sajnos nem adott annyit, amennyi igazolni tudná a két részre osztást, és a kétórás játékidőt. Úgy sem, hogy amúgy nem volt rossz, bár volt pár érdekes jelenete.
Akcióból nem volt hiány, de az első kerület védelmét komolyabbnak gondoltam.
Katniss vergődését Peeta és Gale között untam a végére, és a lány döntését sem éreztem „igazinak”.
Figyelem! Én nem szeretem az Éhezők Viadalát. Nagyon nem. Régen hatalmas rajongó voltam, de a második film kijövetelére valami bekattant és azóta nagyon negatív vagyok vele kapcsolatban. Nem nagy meglepetés, hogy a befejező rész sem vált hirtelen a szívem csücskévé, viszont szeretném leszögezni, tök jó, hogy ennyi ember szereti a sorozatot. Tényleg, megértem miért ilyen népszerű, egyszerűen csak nem az én műfajom. De hát különbözőek vagyunk, és ez így jó.
Szóval A kiválasztott – 2. rész! Az biztos, hogy az előző filmnél sokkal jobb volt, ami szerintem a leggyengébb a sorozatban. Itt, a fináléban voltak nagyon erős pillanatok, a középső rész, mikor már a Kapitóliumban vagyunk rendkívül sok feszültséget hordoz magában, egy bizonyos jelenet pedig eszméletlen jó volt. Nem akarok spoilerezni azoknak, akik nem olvasták a könyvet, de ez még így is nagyon ijesztő és érzelmileg letaglózó volt. Nagyon bírtam az összeverődött csapatot, Pollux karaktere valamiért megfogott, és egyszerűen csak érdekelt, mi történik.
Csak az a baj, hogy az ezt megelőző és követő harmad hidegen hagyott. Igen, számomra unalmas volt nézni, mert engem nem foglalkoztat a szerelmi szál, a politikai cselszövések nem jöttek át, kiszámíthatóak voltak az események. Woody Harrelson pedig szerepelt körülbelül öt percet, pedig ha valakit imádok ebben a sorozatban, az ő. Teljesen hirtelen jött, hogy na most minden megoldódott, a lezárás persze szép volt meg minden, de… nem tetszett. Valószínűleg ezt a filmet is elég gyorsan el fogom felejteni, mint az elődjét.
Mások biztosan sokkal jobban fognak szórakozni a filmen, mert nem rossz befejezése a sorozatnak. Bennem az ellenszenv munkálkodik, aminek az okát sokszor nem is tudom megmagyarázni, de ott van. Nem fogok nagyon letörni, amiért jövőre nem kapunk másik részt, de összességében nem bántam meg, hogy megnéztem a filmet.
Egy méltó befejezése, egy meglepően jól sikerült filmsorozatnak. Anno nem nagy reményeket fűztem a szériához, a rengeteg elrontott filmes adaptációból kiindulva, de a Hunger Games kvadrológia meghazudtolt és ezzel a darabbal együtt, már kijelenthetem, hogy igazán minőségi mozikat hoztak össze. Minőségi rendezés, jó forgatókönyv és egy igazán jó casting. Az egyetlen negatívum, amit talán fel lehet róni a filmnek, az az, hogy kettészedve nem úgy működik a végkifejlet, kicsit kiszámítható volt, egy év gondolkodási idővel, hogyan is lehet a szálakat elvarrni. Szóval tessék menni nyugodtan mozizni és csakis feliratosan.:)
Népszerű idézetek
Gale Hawthorne: Háború van, Katniss. A gyilkosság nem mindig személyes ügy. Te aztán igazán tudhatnád.
Katniss Everdeen: Nekem elhiheted, hogy az mindig személyes ügy.