A nő, akit szerettem (2015) 85% 50★

(Zokogás!!) Megszakadt a szívem. Főleg a vége miatt, na meg a kettejük szerelme miatt.
Csodás film. Julianne Moore tökéletes volt. Ellen szintén.
Nehéz a filmről beszélnem, most. Csak fáj. Ilyen ha a lelkemig hatol egy film.
Nagyon közel áll ez a film a szívemhez. Több szempontból is.
Nagyon tetszett mikor Stacie először megszólította Laurel-t.
Ez a film megmutatta, hogy még van remény. Bárkinek. Talán még nekem is…

Szívem szerint 9 csillagot adtam volna, egyet levontam volna apróságokét, aztán úgy döntöttem mégsem vonok le egy csillagot sem a film mondanivalója és a valós személyek iránti tiszteletből.
A trailer alapján egy kicsit fenntartásaim voltak, attól tartottam, hogy a két színésznőnek nem sikerül majd elhitetniük az egymás iránti szerelmüket a korkülönbség miatt. Szerencsére nem így lett. Ahogy haladt előre a film és amikor már beteg volt Laurel, akkor bontakozott ki számomra igazán a kettejük közötti erős szerelem és kapcsolat.
Az tetszett, hogy nem akarták mindenáron megszerettetni velem Laurelt és Stacie-t, egyszerűen csak be szerették volna mutatni, hogy milyen egy teljesen átlagos meleg pár. Ugyanakkor a döntéshozókat sem sikerült annyira megutáltatniuk, hogy az már túlmenjen egy határon. Én valósnak éreztem a szereplőket is és az érzéseket, nekem tetszett, már ha mondhatok ilyet egy ilyen történetre.
A film nem kavart túl nagy port, ahogy a történtek sem, a heteroszexuálisok számára legalább biztos nem, viszont a melegeknek sokat jelentett és jelent most is.

Nem szeretem mikor egy film igaz történet alapján van , mert álltálában mindig sírok rajtuk. ez így volt ennél is a film felét végig sírtam, a végéről ne is beszéljünk inkább.
Nagyon fontos témája van a filmnek. EGYENLŐSÉG. Remélem egyszer majd a a meleg emberekre ugyan úgy fognak tekinteni mint a heterokra, mert egyformák vagyunk.

Európai fejjel iszonyú idegen, amit láttam. Mármint a törvény, a munkajog (betegszabit át lehet adni másnak, WTF?), egészségügy színvonala… és a közösség. Na, nálunk ez mind más, szóval félre kellett tennem az általam megélt dolgokat és elhinnem azt, hogy az óceán túloldalán egy totálisan más világ létezik. A véleményemet inkább megtartom, hogy kinél mi a jobb, az biztos, hogy sehol sem éri meg nem átlagosnak lenni. És itt volt sánta Stacie mondanivalója, hogy márpedig ők átlagosak Laurellel. Az átlag a tömeg. Mindenhol… Az érzelmek meg senkit nem érdekelnek…
A film utolsó 10 percét technikai problémák miatt (könnycsatorna, ilyesmi…) jóformán nem is láttam. Nagyon felkavaró volt.

Vannak, akik csendesen teszik a dolgukat és vannak, akik társaik helyett is kiállnak a nyilvánosság elé és hangot emelnek másokért is. A társadalom minden területén vannak aktivisták, akik harcolnak az egyenlőség jogáért, a társadalomért tett erőfeszítéseik égisze alatt küzdenek, vegyük csak nálunk az egészségügyben vagy oktatásban dolgozó embereket., vagy a filmbéli rendőrt, Laurelt.
És vannak, akik csak a saját hasznukat keresik, lásd a taxisok napjainkban…
Csak azért, mert valaki nem a másik nemhez vonzódik, miért lenne kevésbé értékelhető? Ezt sosem fogom megérteni, ahogy a hangosan buzizó sötét bunkókat sem. De nem is törekszem rá, hogy megértsem, mert az ő igazságuk nem az én igazságom.
Gyönyörű volt a film, az utolsó 40 perc erősen torokszorítóan könnyezős, legyen nálad zsepi!

Engem ez a film már magával a szereposztással megvett magának, szerintem nagyon jó szereplőket választottak a különböző szerepekre. Na és maga a történet, ugye valós eseményeken alapul, nagyon megható volt, a színészek játéka kiváló, a rendezés is, a sírás pedig szinte mindenkinél garantált (legalábbis a mozi túlnyomó többsége mind megkönnyezte ezt a filmet).
Ami nagyon tetszett még a filmben az, amit Laurel mondott, hogy ő nem a melegházasságért, hanem az egyenlőségért küzd, teljesen egyetértek vele. Attól, hogy valaki házasodhat, még nem lesz egyenlő, pedig az lenne az igazán fontos szerintem..
Szóval én mindenkinek ajánlom a megnézését, szerintem érdemes :)

Fontos téma, megfelelően jó feldolgozásban.
A két főszereplő nagyon jól játszik.
Filmként nincs benne semmi különleges, de nem is lóg ki belőle semmi.
Korrekt, jól megcsinált film.

Egyértelműen sírtam már filmen, de ez a film olyan mélyen meghatott és olyan mély érzelmeket szakított fel bennem, mint még szerintem, soha egy film se. Csodálatos volt. Mivel igaz történeten alapszik még jobban elvarázsolt, hogy néhány ember mit képes megtenni azért az emberért, akit a világon a legjobban szeret. Nem is tudom mit írhatnék még azon kívül, hogy imádtam. Napokig ragozhatnám még és írhatnám még a szép szavakat, de most szerintem a kevesebb több érvényes. Mindenkinek ajánlom ezt a filmet és biztosra állíthatom, hogy nem fog csalódni. Plusz egy jó tanács: zsebkendőt készítsen mindenki, mert valószínűleg kelleni fog. :) <3

A film egyszerűen megmutatja azt, hogy egy meleg ember épp olyan jó lehet rendőrként, orvosként, és bármilyen más területen, mint a többi ember. Ugyan úgy szeretnek, veszekszenek – átlagosak. Tisztelik a hazájukat, küzdenek a nemzetükért, (mondom ezt, a magyar meleg ismerőseimről) egy olyan jövőről álmodnak, ahol az embert nézik és azt, amiért tisztelhetik. Amerika megtette ezt a lépést,… a lépést, amivel több ember boldogságát hozta el. Egy nyugodtabb, és boldogabb jövő felé vezette az USA-t. Lehetnek nézeteltérések, kellenek is! – egyensúly akkor lesz, ha mindenki egyenlő joggal rendelkezik, és szólásszabadsággal, úgy, hogy mindezen jogok birtokában képes tiszteletben tartani a másik ember véleményét, szabadságát.
Kelet Európa a mai napig diktatórikus rendszer (a demokratikus államforma csak elmélet) és bár szomorú, de a jövő nagy kulcsai akik az LGBTQ történelmet írni fogják (lesz az még emberiséget átfogó történelem is, nem csak egy kis csoporté!) Közép-Kelet Európa melegjei lesznek.

A film egy szelet a nagy tortából, és mennyire örvendek, hogy megkaptam a szelet tortát, mert igazán kellett már!

A kritikákban azt olvastam, hogy a két nő közötti kapcsolat hitelességének kárára megy az aktivizmus a filmben, így aztán a borzalmas, iszonyatos, szavaim sincsenek rá Jenny's Wedding után alig bírtam rávenni magam, hogy megnézzem, pedig többen is nyüstöltek. (Nem mintha arra akarnék utalni, hogy bárkinek akárcsak esélye lenne ebben az életben a fent említett műalkotáshoz hasonlót létrehozni.)
Persze, a történet annyira tele van potenciállal, olyan sokrétű és annyi mindent lehetne még fejtegetni benne, hogy egyszerűen csak nem lehet tízpontos, talán még kilenc sem, de azt gondolom, ügyesen markol és azt meg is fogja. Nem kell, hogy lássuk, hogy alakul a kapcsolatuk, nem kell, hogy minden egyes leszbikus témájú film annyira érzéki legyen, mint például a Carol (sőt könyörgöm, hogy ne legyen, a Carol életem legkínosabb moziélményei közé tartozik), mert két olyan kaliberű színésznőről van szó, hogy a puszta egymásra nézésük is elég.
Amit sajnálni tudok, hogy érdemi részében viszont nem próbál meg kifinomult lenni: a bírák, a rendőrök, az aktivisták annyira fekete-fehérek, hogy voltak olyan részek, ahol már én is felhördültem (pl. Stacie az autószerelő műhelyben). És sajnos színésznők ide vagy oda, a legizgalmasabb, legárnyaltabb, legelgondolkodtatóbb karakter az egész filmben Dane Wells.
Érdekes volt nézni, hogy mi jött át a kéznél lévő hetero srácnak a filmből: ő állítása szerint megvilágosodott, hogy a melegvilág akkor tényleg ilyen, hogy vannak hangos, provokatív aktivisták és konszolidált kispolgárok, a diszkriminációnál – nyilván – jobban megragadta a haldoklás, a partner halálára való készülés témaköre, és egyszerűen nem volt hajlandó elhinni, hogy a valóságbeli Stacie tényleg autószerelő volt.