Filmek 5-től 7-ig zóna

Ház a ködben (örülök, hogy egyedül néztem, a filmet követő fél órában úgy nézhettem ki, mint egy hatéves akit otthagytak az erdőben)
Titanic (mindig meghatódom, ha Cameron elszabadul és pusztít amíg a szem ellát)
Felperzselt föld
Táncos a sötétben
Az ember gyermeke

Igazából lehetett még vagy 100 másik, meg anime sorozatokból is egy csomó amin sírtam, csak annyira megszokott lett számomra, hogy néhány könnycseppet már nem is igazán számítok, egy Patch Adams meg nincs minden évben, ki emlékszik már mennyire hatott meg ez meg az 10-20-23 évvel ezelőtt. Néha megmarad, de már nem biztos benne az ember, aztán inkább néz valami frissebb példát, hogy ne írjon hülyeséget.

Új év, új téma.

Mégpedig: filmek, amelyeken sírtunk.

(Természetesen nem feltétlen kell szó szerint érteni. Ha van hozzá magyarázat, annál jobb.)

Határidő: január 16. 23:59.

2021:

Pazar év volt, nyilván részben azért is, mert elég sok alkotást átütemeztek tavalyról. A felsoroltakon kívül még legalább egy tucat lett volna, ami simán szerepelhetne a listán, más években akár egészen előkelő helyen. (A két talán leginkább inspiráló kimaradót megemlítem: Days + The Card Counter.)
A filmforgalmazás egyértelműen megváltozott, ahogy a filmnézési szokások is, visszaút valószínűleg nincs, talán nem is baj. Ugyanakkor ebben a pillanatban a változásban rejlő potenciál kiaknázatlan és minden eléggé rossz irányba tart.
Nagy lehetőség nyílt a mozik előtt azzal, hogy a streaming szipkázza el a nézőket: végre újra közösségi tér lehetne. Ahol nem mindenféle szart magunkba tömve néznénk az aktuális (általában egyre butább) blockbustert. A mozinak ez lehetne a jövője. Ehelyett a Pókember dübörgő sikere még inkább a mostani tendenciákra erősít rá. Ahogy az is elkeserítő, hogy a streaming mit kezd a hatalmával. Kétségtelen, soha nem volt még ennyire demokratikus a hozzáférés filmekhez, ez önmagában nagyszerű dolog. Ugyanakkor így a kisebb, kísérletezőbb, esztétikailag ambiciózusabb filmek még kevésbé tudnak eseménnyé válni, még inkább eltűnnek a zajban.
A Netflix idei legnagyobb dobása a Red Notice volt. 200 millió dolláros költségvetés (nem látszik egyébként) és 3 szupersztár. A film borzalmas színvonalú, csak egy jelenetet emelnék ki, mert alapvetően jellemzi a mai hollywoodi stúdiófilmeket. A két főhőst elfogják az antagonista házában. Majd egy vágással később egy aréna alatt vannak megkötözve, fölöttük éppen bikaviadal. Itt hallgatják tehát ki őket. De miért? Ha egyszer elkapták őket az ellenség házában, mi a fészkes fenének cipelik őket onnan el, egy olyan helyre, amit sokkal kevésbé lehet biztosítani. Egyáltalán nincs semmi értelme. A cselekmény szintjén. Csakhogy nem az számít. Hanem, hogy legyen egy money shot a bikával, ahogy Dwayne Johnsont felökleli. Nagyjából ez határozza meg az egész filmet, az egész dramaturgiát és többé vagy kevésbé ez a logika érvényesül a sikeresnek szánt stúdiófilmek esetében is. A filmipar válságban van, a filmipar azonban nem egyenlő a filmmel. Valószínűleg az 1910-es és ’20-as évek óta nem volt ennyire pezsgő és izgalmas az alternatív filmvilág, miközben még mindig csak kopogunk az ajtón. Ahogy az év legjobb filmje állítja: ott van a kezünkben, jóformán mindenkinek ott van a kezében az eszköz. Ez soha korábban nem volt így. Használjuk végre és robbantsuk ki a forradalmat.

1. Zeros and Ones (Abel Ferrara)
A legjobb militáns film A Kaptár – Megtorlás óta.

2. Exterminate All the Brutes (Raoul Peck)
Idén az ún. nyugati civilizáció elleni legerősebb vádirat. Kritikai elmélet és dekonstrukció filmen.

3. Worlds (Isaac Goes)
Tovább egy új filmnyelv felé.

4. All Light, Everywhere (Theo Anthony)
A testkamerák és a különböző megfigyelés technológiák kapcsán egy informatív és hipnotikus film az érzékelésről.

5. The Amusement Park (George A. Romero)
Romero előkerült mozija, ma pont ezt a vonalat próbálják erőltetni a kortárs horrorok, kevésbé meggyőzően.

6. Titane (Julia Ducournau)
Kevesen vállalkoznak manapság világteremtésre, Ducournau igen. Pont ezek adnák a mozik létjogosultságát.

7. Old (M. Night Shyamalan)
Shyamalan második igazán brechti filmje. A világ legabszurdabb helyzetét viszi színre, ennek ellenére kritikusai a realizmust kérik számon rajta. Néhány jelenet vizuálisan pályája csúcsát jelenti.

8. A Cop Movie (Alonso Ruizpalacios)
Szétfilmezni a világot, ritka szenvedély a filmeseknél.

9. Cry Macho (Clint Eastwood)
Clint Irishmanje. Akad pár gyönyörű momentum, ami egyszerűen nincs meg más mai darabokban. Nem azért, mert Clint olyan különleges, hanem, mert korszerűtlen. Ez a kor nem tud mit kezdeni a pátosszal, a humánummal, az érzelmességgel stb. Nem áll kézre, nem természetes. Neki még az.

10. Barb & Star Go to Vista Del Mar (Josh Greenbaum)
A totális film.

2021 legjobb filmjei, sorrendben:

1. Titán
2. Fontos vagy nekem
3. Zeros and ones
4. Az igazság bajnokai
5. Idő
6. A kutya karmai közt
7. Árny a felhők között
8. The Medium
9. Az Öngyilkos Osztag
10. No Sudden Move

2021

Az idén kevés 2021-es megjelenésű filmet láttam, így a listán olyanok szerepelnek, amelyeket személy szerint 2021-ben láttam először:

Kong bu fen zi (1986)
A vadászat (2012)
Melankólia (2011)
Születésnap (1998)
Lazarescu úr halála (2005)
4 hónap, 3 hét, 2 nap (2007)
Eső előtt (1994)
Holy Motors (2012)
Senkiföldje (2001)
Bárány (2021)

Igazából nagyon kevés filmet néztem az idei felhozatalból és jóval többet már nem is fogok a határidőig. Bár az új Pókember itt van a küszöbön és esélyes, hogy változtatna a listán, de majd bedobok egy kommentet, ha így alakul, jöjjön hát egy összeállítás javarészt azokból, amiket idén néztem, de néhány kivételével régebbiek.

A hullaégető – Erős film, a rendezés és a fő karakter állandó monologizálása egyedi élményt nyújt ebben az éjsötét szatírában

Hausu – Ha nem első, hát második befutó a japán kultfilm ami a maga pszichedelikus, rajzfilmeket idéző megoldásaival egy gyermeki horrort kreál.

The Cruise – New York egy megihletett csodabogár szemén keresztül, Timothy Levitch páratlanul személyes, filozofikus élménytúrát kínál a nagyvárosba, ahol él.

Lady Snowblood – Meiko Kaji maratont tartottam, mert a 70-es évek japán B-filmjeinek páratlan szépségű hősnője engem is rabul ejtett. A legjobban talán a Blind Woman's Curse-ben tetszett, amiben sárkány tetkóval a hátán yakuza vezért alakít és ráadásul egy rendkívül szimpatikusat a többi, bosszúéhes szerepéhez képest. Ez a film mégis talán, amit jobban kiemelnék a sorból, mert mint bosszúfilm egészen jól megírt és megrendezett cucc, a karakter is valahol tragikusabb, mint teszem azt egy szimpla női fegyenc, aki személyes sérelmeket torol meg zsarukon, férfiakon és bárkin aki az útjába kerül (persze ettől még Sasoriként is ikonikus). Van ezeknek a filmeknek egy hangulata, ami betalált.

Possession – Zulawski filmje elég megterhelő, bár talán bármelyik filmje az, vágyaik és indulataik rabjaiként gyötrődő karakterek, heves, értelemkereső, de artikulálatlan összezörrenések, transzban vonagló nők kövezik művészetét és ez talán különösen jellemző a Possessionre. A film rendkívül sokrétű szimbolikával bír és emiatt az egyik legnehezebben emészthető horror is amit láttam.

Pig – Az idei év egy kellemes csalódása, első sorban nem Nic Cage miatt, de meglepően jól állt neki a szerep. Egy igazán indie film, szívvel-lélekkel.

A francia kiadás – Wes Anderson egy brand, ha láttad egy filmjét, pontosan tudhatod mit várhatsz, mit kapsz majd a következőtől, ám ez nem baj, valahogy mindig jó érzés visszatérni elméjének kis babaház-világába és végigülni egy-egy meséjét. Azt hiszem, most különösen eltalálta a hangulatot.

Glass – A Sebezhetetlen már önmagában is egyedi volt, a Split pedig hát… érdekes lett. A Glass-től nem igazán vártam sokat, tekintve a rendező egyéb, olykor legnagyobb jóindulattal is középszerű munkáit, de nem csak a saját univerzumán belül kimagaslóan jó lezárás, hanem egy merész és érdekfeszítő „élveboncolása” is a szuperhős zsánernek.

Peter Pan Goes Wrong – Imádom a paródia musicaleket és hasonló darabokat, ezen a komédián pedig szakadtam a röhögéstől, sokan a Monty Pythonhoz hasonlítják a humorát, engem inkább a burleszkre emlékeztet.

Love Exposure – „4 órás film egy erekcióról”. Elég veszedelmes cucc, maradandó zenékkel és mindenfajta őrülettel amit a szerelem nevében és körül el lehet követni.

https://www.youtube.com/watch…

Nem sok kimondottan idén készült filmet láttam 2021-ben (valahogy lepergett rólam ez az év, de nem csak filmek frontján), de azért akadt pár, sőt némelyik még tetszett is. Sorrend nélkül mondjuk ezek:

– Senki: Számomra nem is kérdés, hogy ott veri agyon a John Wicket, ahol csak éri. A buszos jelenet külön kis ötös a munkafüzetbe.
– Az öngyilkos osztag: A legvégső összecsapás alatt ugyan többször is elfogott a szekunder szégyenérzet és a karakterek szinte mindegyike (kivéve Patifogó 2-t) felejthető, de mégis volt valami adrenalindús, jó értelemben vett kúl és sodró lendület az egészben.
– Utolsó éjszaka a Sohóban: Egyik mozis élmény idénről, és tudom, hogy elég megosztó, de engem teljesen meggyőzött. Na nem szükségszerűen a horrorvonal, hanem a többi. Kicsit identitászavaros film, de talán még jól is állt neki.
– Dűne: Az idei másik mozis élmény, de engem olyan szinten lenyűgözött, hogy az szinte már váratlanul ért. Nem olvastam a könyve(ke)t, nem láttam a 84-es filmet (bár közben ez utóbbit pótoltam), de azért nagyjából képben voltam, miről van szó. Őszintén nem tudom, mikor volt utoljára példa arra, hogy egy könyv/film/whatever világa így elkapjon, de ennek sikerült. Elsőre 8-ast böktem rá, de aztán utána még napokig velem volt, lelkesen tárgyaltam ki másokkal, emlékeztem vissza nem is egy momentumára, olvasgattam utána jobban a hátterének, így mint olyan, megérte az egyel nagyobb pontszámot is.

Noss, a kimondottan idei termés részemről ennyi (bár még akad egy-két kósza pótlandó, amiket igyekszem a napokban abszolválni, szóval ha változna valami, max szerkesztem a karcot), viszont muszáj még egy nagy felfedezettet kiemelnem az évből, ami régebbi darab, de idén volt hozzá először szerencsém: Dogville. Olyan szinten lenyűgözött, hogy az egyik legjobb filmnek tartom, amit valaha készítettek. Lars von Triert addig a pontig is egy nagyon igényes, izgalmas direktornak tartottam, de ezzel a filmmel még önmagát is felülmúlta. Olyan, akár egy háromfogásos, elemi műgonddal elkészített vacsora: minden komponensében működik, semmit nem változtatnék rajta.

Mostani témánk így év vége felé aktuális. Eddig nem gondoltam rá, hogy itt is lehetne, egy zónatársunk viszont igen.

Tehát az aktuális téma: 2021.

(Ez elsősorban az év premierjeit szokta jelenteni, de természetesen jelentheti az egyéni felfedezéseket, vagy akármi mást. A hagyomány miatt kivételesen nem 7 cím a felső határ, hanem 10.)

Határidő: december 26. 23:59.

Ahol a vadak várnak
Szentjánosbogarak sírja
Wendy
Varjak
Angyali üdvözlet
Az élet fája
Captain Fantastic

gyerekek:

Ahogy Godard mondta, sokkal több filmet kellene forgatni gyerekekkel (JLG mindennel kapcsolatban idézhető). A legnagyobb film, ami valaha gyerekekről készült minden bizonnyal Renoir filmje. Fontos a perspektíva. Amiről aztán megfeledkezünk. A felnőttség bűnbeesés? Mindenesetre egy világ, amit senki sem akar, így a kisfiú halála nem biztos, hogy tragédia. Ez a film legradikálisabb állítása.

1. The River (Jean Renoir, 1951)
2. The River (Jean Renoir, 1951)
3. The River (Jean Renoir, 1951)
4. Les Enfants (Marguerite Duras, 1985)
5. A tükör (Jafar Panahi, 1997)
6. Los olvidados (Luis Buñuel, 1950)
7. Ottóka (Jan Svankmajer, 2000)

+ a neoralizmust képviselje: Németország nulla évben (Roberto Rossellini, 1948)
+ két minisorozat:
Les destins de Manoel (Raúl Ruiz, 1984)
France/Tour/Detour/Deux/Enfants (Jean-Luc Godard/Anne-Marie Miéville, 1977)