Marley meg én (Marley meg én 1.) (2008) 82% 400★

Régi tartozásomat róttam le ezzel a filmmel, bár szerintem okkal halogattam idáig. Tudtam, hogy nagyon szomorú és ráadásul még kutyás is, szóval egyértelmű volt számomra, hogy be fogok depizni tőle. Nem is tévedtem ezt illetően, szörnyen el vagyok csüggedve, mióta véget ért, persze néha azért jólesik olyan filmet is nézni, ami mégiscsak az életről szól. :) Nagyon elszomorított a film, de mégis örülök, hogy a történet nagy része mégsem borongós hangulatú, hanem inkább a kutyussal töltött boldog pillanatokra fókuszál.

Tipp: NE az Egy kutya négy élete (2017) után nézzétek. :(

Igazi sírós film. Nem voltam erre felkészülve lelkileg. Tartottam tőle, hogy Owen Wilson és Jennifer Aniston nem fognak működni együtt, de nem volt gondom a párossal. Szerintem ez olyan film, ami egyszer üt, de akkor nagyot. Egyébként nem csak megható, de egyben kedves, szórakoztató családi film is.

Végre rászántam magam, hogy megnézzem, és imádtam. ♥ Annyira aranyos, vicces, cuki, szomorú történet. Imádtam Marley-t. ♥ Az elején még nevettem azon, hogy mennyi rosszaságot művelt, de a végén már annyira szomorú voltam, hogy sírtam. A gyerekek is nagyon cukik voltak, Jennifer Aniston szerepe is tetszett, és kivételesen Owen Wilson is. Bár őt nem szeretem, mint színészt, de ebben tetszett a karaktere.

Én balga épp a kutyám halála után nem sokkal néztem meg. Semmit nem tudtam erről a filmről, nem is olvastam utána, csak láttam, hogy cuki kutyás, vígjáték, jó lesz. Hát nem akkorra kellett volna időzítenem, mert jócskán fogyott a százas zsepi… Na, nem mintha amúgy nem lenne megható, meg szép ez a film, mert az. Lehet, hogy enélkül is épp eléggé fogyott volna… (…és azt azért hozzáteszem, hogy nem vagyok egy könnyen elérzékenyülős típus, és még így is…)
A „vígjáték” besorolást egyébként nem értem. Számomra nem vígjáték az olyan, amin zokog az ember – és nem a kacagástól. Még egyszer nem szeretném megnézni, az is biztos…

Update: Olvasva az eddigi értékeléseket, látom, nem csak engem ríkatott meg ilyen kegyetlenül… :/

Akárhányszor látom, mindig elbőgöm magam a végén. Teljesen mindegy, hogy tudom mi fog történni. Nagyon aranyos családi film! :)

Sosem volt kiskutyám, de emiatt a film miatt szeretnék egyet! :')

Nem gondoltam, hogy Jennifer Aniston és Owen Wilson neve egy olyan filmben bukkan fel amiben igazi tartalom is van. No azért nem vagyok lenyűgözve mert bár spoiler sok változás nem történik az életükben párosunk mégis hamar túllendül a szülővé válás nehézségein spoiler. De vegyük úgy, hogy a kölcsönös szeretet mindent megold. Ennek erejét egyébként valóban nem vonom kétségbe és mivel címkéje szerint vígjátékról van szó nem is nagyon vártam mást. Már az is haladás, hogy egy könnyedebb húrokat pengető filmben felbukkan ez a téma. Marley pedig… Soha nem volt ilyen természetű kutyánk úgyhogy nem tudom mihez kezdenék vele. Kibicként inkább nem bocsátkozom kutyanevelési tanácsadásba pedig azt legalább olyan jól lehet űzni, mint a gyerektelenek mindentudását nevelési ügyekben. Elmerengek inkább azokon az időkön amikor még mi is együtt mentünk sétálni a tópartra. Ahol aztán lehetett döglött halba belefetrengeni majd a gazdihoz dörgölőzni, legyen neki is ilyen jó szaga.

Mindannyiszor végig sírom ahányszor csak látom. Ennek ellenére szeretem a filmet, pedig tuti biztos hogy kegyetlen sírás lesz a vége.
Rengeteg emléket ébreszt fel bennem, a kutyusainkról a kezdeti időszakról, és a fájó elmúlásról.

Ó, basszus de megrikatott engem, aki nem elég, hogy macskàs hanem ráadàsul egy érzéketlen fráter is

Könnyed filmnek tűnik. Azonban egy igazi kutyaimádó ember számára mélyebb jelentéssel bírhat.
Ritkán szoktam filmen/könyvön sírni, de ha volt történet, mely krokodil könnyeket kívánt maga után nálam, akkor az Marley-é.