Londoni rémtörténetek (2014–2016) 87% 225★

„Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent.”

A Londoni rémtörténeteket Rory Kinnear miatt raktam várólistára. Most előkerült, és egy hét alatt megnéztem az összes részt. Hát persze, hogy tetszett.
Amellett hogy időnként véres horror, közben nagyon mély és hangulatos, komor és sötét, elgondolkodtató. Lírai.
A színészek nagyszerűek. Kedvencem persze Rory által játszott John Crane/Creature volt. Imádtam a játékát, ahogy életet vitt a magányos szörnyeteg szerepébe. „Minden szomorú ember szereti a költészetet.” – mondják benne. És valóban, sok nagyszerű vers felidéződik benne. Blake, Wordsworth, Keats, – az ő szavaik jelennek meg a tolmácsolásában.
És Eva Green.. mennyi arca volt. Egyszerre volt szép és ragyogó asszony és közben eltorzult arcú boszorkány. Fény és sötét között járt. Legjobban az ő kettőjük jelenetei tetszettek. Mivel ő megjárta a sötétséget, egyedül csak ő látta a fényt a teremtmény szívében.
Az utolsó jelenet Wordsworth versével tényleg minden sötét melankóliára hajlamos ember számára szívet tépő, de szép lezárása a sorozatnak.
Természetesen nem csak erről szól a sorozat, több szálon is fut a cselekmény, vannak hibái is, sok apró dolgot tudnék még megemlíteni, vannak még remek alakítások is. De igazából a fentiek miatt marad emlékezetes számomra.

Eva Green egy viktoriánus-kori erotikus, goth horrorban? Egy álom vált valóra. ^^

Az élet fájdalmasan csodálatos vagy csodálatosan fájdalmas, oly mindegy. Valahogy a sorozatba tartozó lények egyikének (élőhalottnak) érzem magam. Ürességet és letörtséget hagyott a vég. Elrejtőzöm a ködbe és nem jövök elő egy ideig….

1. évad után

Jó és erős sorozat, a maga kis apró döccenéseivel együtt is. A rendezés, a hangulatteremtés és a karakterek nagyon tetszetősek, a forgatókönyv az, ami helyenként logikátlan volt, de nem annyira, hogy ne lehessen túllépni rajta. Illetve voltak line-ok spoiler, amik nem annyira kötöttek le.
A színészek közül Eva Green és Rory Kinnear nálam kiemelkedik, de igazándiból nagyon rendes cast-ot sikerült itt összehozni.

2. évad után

Továbbra is le a kalappal a szereplők előtt! Bennük és a hangulatteremtésben áll a sorozat nagy ereje.
A történet, a forgatókönyv ebben az évadban gyengébbre sikeredett, sokkal inkább kiszámítható volt, mint az előzőben. Ám annyival mégsem lett gyengébb ez az évad, hogy úgy gondoljam, hogy hozzá kéne nyúlnom a csillagokhoz.
A záróképek remekül sikerültek, a három hajó, három életút és a bázis, a ház és Vanessa – rengeteg szimbólum (és még ezeken kívül mennyi volt mind a 10 részben).
Nagyon kíváncsi vagyok a harmadik évadra, főleg úgy, hogy tudom: az az utolsó!

3. évad után

A szíve mélyén mindenki tudta, hogy az úgysem történhet meg, amit spoiler spoiler spoiler
Nagyjából az évad felétől volt érezhető, hogy a forgatókönyvíróknak és a rendezőnek variálni kell és utolsónak megcsinálni az évadot. Én legalábbis nagyon azt éreztem, hogy legalább egy, de az is lehet, hogy még két évad kifutást terveztek a történetnek. Ettől függetlenül meg kell, hogy mondjam egész szépen el- és összevarrták a szálakat.
Úgy érzem ebben az évadban minden színész kihozta a legtöbbet a karakteréből, egyedül Brona/Lily szála volt az, ami – főleg már a vége felé – nagyon untatott, rémesen kiszámítható és nagyon melodramatikus lett. Mindenesetre az Évad Naivája díjat ezennel ünnepélyesen szeretném átnyújtani Mr Dr. Frankenstein-nek. Kérem, fáradjon fel a színpadra!
Mindenképpen kiemelendő és nekem nagyon bejövős volt a Patti LuPone által megformált Dr. Seward – legalábbis ebben az évadban, merthogy tudjuk, hogy spoiler. Hogy mehettem én el ennek a nőnek a munkássága mellett?
Az adott lezárásról, amit kaptunk semmi igazán izgalmas és érdemleges nem mondható el. Mindenki szerepe ismert volt, spoiler. Szerintem lehetett volna még egy kicsit kanyarintani a dolgokon, és legalább még egy részt forgatni, de ez már így veszett. Mindenesetre a final countdown battle, lehetett volna kicsit göröngyösebb is.
Ami nagyon tetszett és mindenképpen szeretném megemlíteni az az utolsó jelenet, és a zárókép. Folyamatosan zakatolt az agyam, hogy na ezt vajon hogy fogják megoldani, vajon ki fog a spoiler maradni utolsónak, mond e valamit etc. És a megoldás, hogy az ismeretlen ismerős Mr. Clare és az „ő” verse marad velünk… szép volt.
Jó ez a sorozat, és legalább még egy évaddal sokkal kerekebb lehetett volna. Nem volt rossz így sem, de azért mégis… Csillagozás marad, ami volt – már az első évadtól kezdve –, azaz 10/8.
Megnézésre erősen ajánlott!!

A legkedvencebb sorozatom, a maga beteg, sötét módjában. És plusz pont azért, mert szerepel benne Dorian Gray karaktere és Eva Green amúgy is az egyik kedvenc színésznőm, mert mindig tud újat mutatni. (És mert rémesen félelmetes ez a nő) A történet zseniális, az opening pedig… whoah. Annyira elvakult rajongó vagyok, hogyha a PD-ről van szó, hogy inkább nem is ragozom tovább, mert nekiállok újranézni az egészet. A szinkron pedig rémes. Erről ennyit mondanék.

Ennek a sorozatnak a kaszája legalább annyira fáj, mint a Carnivale-é: igaz, mondhatjuk, hogy le lett zárva, de a végén ott lebeg az a rengeteg potenciál, ami még benne rejlik (nem, nem veszem be, hogy amúgy is 3 évadosra tervezték, mert akkor még látnunk kellett volna pár dolgot).
Hangulatban nagyon erős a sorozat. A viktoriánus Anglia amúgy is remek környezetet tud nyújtani egy ilyen sztorihoz, de hát azt jól ki is kell használni. A casting különösen jól sikerült, szerintem az összes szereplőt eltalálták. Sokan Eva Green játékát szeretik dicsérni, de azért lássuk be, hogy eleve az ő szerepe volt az, ami a legtöbb olyan jelenetet kapta, amelyben lehetett brillírozni. Természetesen igaza van azoknak, akik dicsérik, de én mégis egy másik színészt emelnék ki a felhozatalból: Rory Kinneart, aki a sorozat legszerethetőbb karakterét alakította. Engem az ő játéka fogott meg a legjobban az évadok során :).

Nagyon szkeptikusan álltam hozzá, de pár rész alatt megvett magának. Sok szempontból patent módon, roppant igényesen összerakott sorozat ez, az egy csillagot csak a történet miatt vonom le belőle, mert nem vagyok vele 100%-osan elégedett. (nem tudom megmagyarázni, mi a bajom, de nem az igazi benne valami) Ettől függetlenül marha izgalmas volt, és tényleg nem tudok semmit sem kifogásolni. Ami az első évad alatt zavart benne, azt a másodikra vagy kompenzálták, vagy már elmúlt, hogy zavarjon… a harmadik évad végül is ugyanezt folytatja, nekem valahogy elfáradt a végére a sztori. Azért a lezárás érdekes, nálam pont azt érték el vele, hogy ne maradjon meg ez a keserű emlék az ellaposodásról, hanem igenis hiányozzon majd a sorozat, és szeretettel gondoljak vissza a szereplőkre.
A közepesen erősen korhatáros*, viktoriánus, sötét hangulatú horrorokat kedvelőknek én jó szívvel ajánlom.

*(értsd: nem annyira durva, hogy kifordul a beled, miközben nézed, de azért vannak elég kemény jelenetek is)

1. évad
Alapvetően én utálom a horrort, a gonosz gusztustalanságait, félni és borzongani is utálok, van elég horror a mindennapokban is, így nem is nézek olyat… kivéve egyszer-egyszer amikor a 19. sz-i klasszikusok kerülnek elő. Ők elég izgalmas és összetett karakterek ahhoz, hogy ne csak a vér fröcsögjön, hanem egy jó történet is meghúzódjon a tarsolyban…
Kifejezetten tetszett, amit itt láttam. Jók a karakterek, kiválóak a színészek, és rendben van a sztori is, egy-egy bicsaklásával együtt is… spoiler
Nagyon eltalált hangulatot teremtettek a sztori köré, és nem is a misztikumot volt leginkább borzalmas látni, hanem inkább a kor szörnyűségeit: elmegyógyintézet és kezelési módjai, a patológia első lépései stb.
Ethan-története sejthető volt, itt-ott elhintették a jeleket a sorozatban. Frankenstein húzására is számítottam spoiler. Viszont Dorian Gray-re nagyon kíváncsi vagyok. Bár Oscar Wilde regényét olvastam és filmen is láttam, de itt ebben a figurában rengeteg lehetőség van…

Általában kedvelem az irodalmi műveket átírva és az első évad viszonylag könnyen ment és érdekes is volt. Mindig mutatott valamit, de volt amikor csak sejtetett, és megvolt a maga misztikussága.
Ami a második évadra nem éreztem. Ezt az egész boszorkányos vonalat annyira untam, hogy komoly erőfeszítésbe került, hogy egyáltalán befejezzem az évadot. Ráadásul itt belevittek egy übermensch-vonalat, ami olyan párbeszédekhez vezetett, amitől nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy a falat kaparjam.
A harmadik már valamivel jobb, de legszívesebben dobnám az egészet. Annyira nem köt le, hogy tényleg csak itt szenvedek vele. Háttérzajnak legalább jó.

A sorozat kicsit csalódás, nem rossz, de valahogy nem fogott meg. Pár karaktert feleslegesnek éreztem, szerintem sok időt elvettek más, fontosabb dolgoktól. Egyszerűen nem voltak annyira érdekesek és csak húzzák az időt.
Minden negatívumságom ellenére ez egy jó, gótikus horrorsorozat. A szereplők érdekesek, a történet is halad…valamerre.
Egy esélyt lehet neki adni.

Első látásra belehabarodós sorozat, a mindenki által ismert rémlények és karakterek kombinálásával, csavargatásával, titkok elhelyezésével a lelkükben. Egy csillagot Dorian Gray karaktere miatt vontam le, mert hiába rakták bele a sztoriba, nem tudták kihasználni és normálisan kezelni, csak úgy volt. A második évadról mindig elfeledkezem mikor netközelben vagyok, de amint lesz egy szusszantásnyi időm, folytatni fogom. Csak hozza az elvárt színvonalat.

~*~

Újranéztem, behozva lemaradásaimat. Az első még mindig vitte a pálmát, de az a másodikban alaposan meggyengült.
Még ott is igyekeztem, hogy szinten tartsa a dolgokat, főleg, mikor spoiler, reméltem, hogy így legalább D. karaktere nyer valami értelmet. Nagyon kihasználatlan volt a szentem végig. A boszorkányokat is csíptem, főleg a főfőt, jól állt neki a szerep. spoiler Belassult egy csöppet az egész, már nem igazán lehetett tudni, hogy mifelé haladunk, vagy csak az én érdeklődésem, és így a figyelmem csappant meg annyira, hogy nem bírtam rájönni, hogy mit is akarunk mi itt? Az utolsó részekben viszont tetszett az a hangulat, hogy csapat férfi indul megmenteni egy hölgyet – mint az első évadban, és mint ahogy az kísértetiesen emlékeztet Stoker bá Drakulájára, mikor Lucy kedvéért erős férfiak szedik össze a bátorságukat. Itt már próbálták egybefűzni a különböző sorsokat, embereket is, több-kevesebb sikerrel.
A harmadik évad már tényleg elnyújtott volt. A legvégét tekintve érezhették a kaszát, amit sajnáltam, de ezen részek után… még meg is értem. Betettek Dorian mellé egy másik totál felesleges és kihasználatlan karaktert – Dr. Jekyllt. Teljesen érdektelenek és semmisek voltak ezek a jelenetek, mind Frankie esendősége és szenvedése, mind Jekyll dühe spoiler. Pedig maga a színész srác szimpi volt, illett volna hozzá a karakter, de nem tudtak vele mit kezdeni. Drága John Clare-ünk is itt ismét a lelki gondjait abajgatja. Amikor elkezd emlékezni, totál odáig voltam és szorítottam, de aztán hamar ráuntam spoiler. Az meg még többet rontott rajta, hogy ennyire ráerőltették ezt a szálösszevarrás dolgot, hogy így hozzá kapcsolták az események fő vonalához. Nem, nem és nem. Itt kezdett amúgy Van is kiborítani engem spoiler, bár már korábban is csípte a csőröm spoiler. Már nagyon irritált és elegem volt belőle, nem bírtam vele együtt érezni. Eva Green alakításáért odáig vagyok, félre értés ne essék, ez a dilis picsa nagyon illik rá, jól játszotta mind az elborult, sötét részeit, mind a jóságosat, mind az arisztokratát. Kiváló. De maga Miss Ives… jaj. Nem. spoiler Ethan részei sem tetszettek, nagyon nem. Untam őket. spoiler Maga az indián csóka sem jött át. Az egész farkasosdi még passzolna hozzá, ezt elfogadom, de ahogy őt belerakták… nem… Ugyanígy a fiatal, vagány csajszi is, Lyell utódja. Hagyjukmár. Egyedül dr Sewardot és Renfieldet bírtam, őket nagyon jól eltalálták a szerepre, imádtam a jelenteiket!

Összességében ez egy remekül indult sorozat volt. Sokszor csak úgy jellemeztem, hogy gyönyörű. Maga a főcím, a zene, a párbeszédek, az élet-halál kérdés boncolgatása, az ismert és (sokszor) kedvelt művek karaktereinek egy helyre tétele és összekavarása… imádtam! Főleg ezt a kort, ezt az ábrázolást, Londont, a ruhákat, az arisztokrata életet, mellette Brona jeleneteit, minden olyan életszagú volt nekem. Még ha csempésztünk is bele természetfelettit. Aztán ahogy a történet egyre jobban kibontakozott, rájöttünk a lényegre, úgy rontották el egyre jobban. Túlságosan el lett nekem nyújtva, tele volt rakva felesleges részekkel, és úgy érzem, Van múltjába annyi mindent belepréseltek, hogy már rég nem így kéne kinéznie, viselkednie, ilyen tapasztalatokkal, mint ahogy bemutatták, főleg nem ilyen üdének kéne lennie. A többi karaktert viszont nagyon csíptem, a spoiler kis édes Ethant, a függő Frankie-t, a finomkodó, de édespofa Lyellt, az őszinte Bronát… Jó volt. Kár, hogy a végére így alakult.
A legvégével nem volt bajom, várható is volt egy ilyen végkifejlet spoiler, nem is lehetett volna ezt máshogy lezárni. Meg néha tényleg egyszerűbb ez a megoldás, mint a sok felesleges küzdés, aminek nincs értelme spoiler. A szálakat azonban nem varrták el valami szépen. Jekyll megmaradt úgy, ahogy volt, kihasználatlanul. Dorianre ugyanez igaz, bár az ő befejezését még úgy-ahogy el tudom fogadni spoiler, de élőhalottainkét… Nem. Máshogy kellett volna. Nem tudom, hogyan, de nem így. Tény, hogy ők mellékesek voltak a főszál szempontjából, csak magát a sorozatot színesítették és húzták az időt, de sajnálom, hogy így ért véget.
Nem tudom, újranézős lesz-e. Meg voltam róla győződve, hogy ez nekem kedvenc sorozatommá válik, de a végére szépen lehúztam. Kár érte.