Mary Shelley: Frankenstein (1994) 84

Frankenstein
123' · japán, amerikai, angol · dráma, romantikus, horror 16 !

A fiatal Victor, édesanyja halála után, elhagyja a családját, és megkezdi tanulmányait az orvosi egyetemen. Waldman professzor előadásaitól elragadtatva, aki mesterséges élet előállításán dolgozik, Victor maga is elkezd kísérletezni. Egy viharos éjjel sikerül életre keltenie egy lényt, akit… [tovább]

Képek 6

Szereposztás

Robert De NiroSzörnyszülött
Kenneth BranaghVictor Frankenstein
Helena Bonham CarterElizabeth
Tom HulceHenry Clerval
Aidan QuinnRobert Walton kapitány
Ian HolmBaron Frankenstein
John CleeseWaldeman professzor
Trevyn McDowellJustine
Gerard HoranClaude
Mark HadfieldFelix

További szereplők

Kedvencelte 9

Várólistára tette 80


Kiemelt értékelések

AniTiger 

Először is játsszuk azt, hogy a film 1:37:00-től körülbelül 1:51:00-ig NEM TÖRTÉNT MEG! Egészen addig egy nagyon hosszú, nem tökéletes, ám nagyon is kedvelhető feldolgozás volt, amiben hatalmasat alakított a Szörny szerepében Robert De Niro és Elizabeth szerepében Helena Bonham Carter, de még a Victort alakító Kenneth Branagh ripacskodása is jól állt az általam gyűlölt szerepnek. Nagyon hosszú, de az eredetihez jól illeszkedő sztori lett. (Leszámítva az eltekerendő negyedórát.)

5 hozzászólás
Gothic01 

Nagyon-nagyon vártam, hogy megnézhessem, már több, mint egy éve tartogatom valamilyen különleges alkalomra, amikor megadhatom a módját… aztán felborítottam az egész tervet – amit nagyon is jól tettem, ugyanis… nem egészen erre számítottam. Ez a film, valami elképesztően drámai, színpadias, ami ugyan kölcsönöz egy összetéveszthetetlenül sajátos hangulatot az egésznek, ellenben nem egyszer alá is ásta a túljátszott stílusa a megdöbbentő vagy éppen rémséges jeleneteket.
Mintha a karakterek élete pusztán óriási, elnyújtott drámai jelenetek sorozatából állt volna.

Mégse tudnám azt mondani, hogy nem tetszett, pusztán… fura volt, és ironikus mód volt valami ebben a furaságban, ami az összes ellene felhozott rosszallásom, érvem ellenére megragadott.

A helyszínek szalonképesen fogalmazva nem épp azt a klasszikus, sötét gótikus atmoszférát jelenítették meg, amiért úgy rajongok, hanem valami… egészen más, mégis a maga szürreális módján elevennek mondhatót. A legjobban egy rózsaszín tündérmese és a szürke, 18. századi hétköznapok elegyével lehetne leírni. A középkorban épített, fallal körbevett, mindenféle szűkös utcákkal és sikátorokkal tagolt várostól szabály szerint klausztrofóbiás lettem. Nem egy lélekemelő, szellemdédelgető környezet, pláne számításba véve azt, hogy a főszereplővel karöltve sokan tanulni mentek oda; az egészben volt valami kiábrándító. Az idézőjeles civilizációból, a tudományból… az emberekből kiábrándító erő. Ugyanis az ostoba, hisztérikus tömegnek a megjelenítése is nagyot ütött a maga ugyancsak szürreális túlzásaival – amik jelen esetben még jól meg is fértek, ugyanis mostani fejjel, még a film készítésének évében lévő fejjel is groteszk és érthetetlen, amit akkoriban a meginduló birkák tettek.

Victor Frankenstein karaktere számomra mindig a kedveltek között szerepelt, ugyanakkor ennek a megtestesülésének az esélyeit megnyirbálta, hogy képtelen voltam nem a Penny Dreadfulban látott változatához méregetni. Az a Victor Frankenstein annyira… már csak megjelenésében is intelligens volt, logikus, hűvös, különc… Ez a Frankenstein pedig egy affektáló, – ez nagyjából minden emberre igaz volt, ugyanis ennyi táncikálást meg ide-oda rohangálást legutóbb egy Disney rajzfilmben láttam – túl lelkes, idealista hősszerelmes volt, sokkal inkább láttam Kenneth Branagh-t vagy akár Gilderoy Lockhartot, mint az ide vágó szereplőt. Ellenben a Szörnyszülött megjelenítése parádés lett, Robert De Niro káprázatosan hozta már csak a pillantásával azt a bizonyos kitaszított, elesett ősbánatot, amit a lény majdhogynem az öntudatra ébredése első pillanatától érzett. A monológjáról nem is beszélve; „(…) egyetlen ember rokonszenvéért cserébe kibékülnék az egész világgal. Olyan szeretet él a szívemben, amilyet te elképzelni se tudsz és olyan düh, ami a te szemedben hihetetlennek tűnne. Ha nem találok olyan embert, akit szerethetek, akkor a dühömet zúdítom a világra.” Húsba vágó, csontig hatoló.

Ami a szereplők megítélését illeti, számomra nem volt sokban eltérő Frankenstein és a Szörnyszülött. Nem volt az egyik gonoszabb, vagy jobb a másiknál. A Szörnyszülött esetében azt mondhatná az ember, hogy ő az áldozat, és a magatartásának bizonyos szegmenseiért nem is lehet hibáztatni, hiszen a legelső emberi kapcsolatfoszlányában rögtön meg akarták ölni, utána meg csak üldözték és ütötték kérdezés nélkül, ez pszichológiailag nyilván bárkire csomót köt. Nem tanítottak neki semmit, nem törődött vele senki, csak kirúgták a nagyvilágba. Ellenben a konkrét állapota miatt is szenvedett az emberek erre mutatott reakciója mellett, és érthető mód átkozottul dühös volt Frankensteinre, amiért egy ilyen létet szabott ki rá. És itt merül fel a kérdés… hogy ha ő annyival jobb, akkor miért akarja ugyanezt a sorsot valaki másra, egy random idegenre ráosztani, akit még az örökkévalóságig magához is kötne választási lehetőség megadása nélkül, azért, hogy neki jó legyen? A saját céljaiért, a saját önző kis indokaiért ugyanúgy semmibe venne egy másik valakit, mint Frankenstein őt, azzal kontrázva, hogy ő tudja is, hogy milyen érzés az, aminek ki lett téve, mert átélte… A motivációjuk és a megoldási stratégiájuk nagyjából ugyanaz pepitában, elvégre Frankenstein is azért vágott bele ebbe az egész kísérletsorozatba, mint amiért nagy vonalakban a Szörnyszülött egy Menyasszonyt akart; hogy ne maradjon egyedül, hogy egy szerettének se kelljen majd végignéznie a halálát, hanem örökre maga mellett tarthassa őket.

A végén nem értettem a Szörnyet, talál embereket, akik befogadnák, akik kezet nyújtanak neki, és nem csak egy torzszülöttet látnak benne, erre spoiler ?

Kitten

Osztállyal néztük, és a kissé kiforratlan színészválasztás ellenére meglepően jó volt. A legtöbb szereplő és az őket játszó művészek nem nyerték el a tetszésemet (pedig más filmekben szeretem ezeket a színészeket), viszont Robert de Niro briliáns volt!

3 hozzászólás
Kiskakukk 

Nagyon elgondolkodtató, szívszorító, helyenként brutális. A horrorisztikus történetek kedvelőinek kötelező darab!

mvancsika 

Szeretem Kenneth Branagh-t minden ripacskodásával együtt.

woolfe

Mindig nehéz könyvadaptációt értékelni, mert az ember bizonyos elvárásokkal rugaszkodik neki, megpróbálja összevetni a sorok által kialakult elképzelését a filmvászonra vitt verzióval. De ez az ember nem én vagyok. Nyilván a sznob irodalomtudománykodásom miatt különválasztom a szerző, a mű, az olvasó, a rendező, a színészek, és a többi tudattalanját, és a filmet filmként értékelem.

Nem volt rossz. Persze még bennem él De Niro Taxisofőrje, de ettől eltekintve egy nagyon mély, összetett karaktert sikerült elénk tennie, még így eltorzítva is szerettem az arcjátékát – istenem, a szemei mesélnek –, ügyesen brillírozik a hangjával is. Bonham Carter kiforrottabb Elizabethet ábrázol, emiatt könnyebben az ember szívéhez nő. Branagh teljesen elvesztette az eszét – szerencsére. A történethez nagyon szépen illeszkedik, imádtam a forgatókönyvi „Nem vagyok őrült!" kirobbanást, zseniális mozzanat. (Mert amúgy mi egyéb ez az ember, de tényleg.) Ami nem volt a regényben, az itt árnyalatot adott a történetnek, egyáltalán nem bántam, sőt, kifejezetten tetszett. Mindent összevetve jó, helyenként kaotikus, túljátszott, de nem kevés ügyes fogás köti le a néző figyelmét.

Mr_Catharsis91 

Húha, hát itt Branagh-mesternek azért nem igazán sikerült ez az adaptáció. Kb. minden elég mű és rossz volt benne, hogy ne tetsszen. A színészi átalakítások, a forgatókönyv, a történetvezetés, még a díszletek is műnek hatottak benne. De az a felhő, az nagyon fájt benne. :D
Pedig az alapanyag megérdemelne egy jobb adaptációt, mert többet és profibban is ki lehetne hozni belőle.


Népszerű idézetek

kulcsar123

Érzelmeket adtál nekem, de azt nem mondtad meg, mire valók!

TribeBubu 

(…) egyetlen ember rokonszenvéért cserébe kibékülnék az egész világgal. Olyan szeretet él a szívemben, amilyet te elképzelni se tudsz és olyan düh, ami a te szemedben hihetetlennek tűnne. Ha nem találok olyan embert, akit szerethetek, akkor a dühömet zúdítom a világra.

TribeBubu 

(…) egyetlen ember rokonszenvéért cserébe kibékülnék az egész világgal. Olyan szeretet él a szívemben, amilyet te elképzelni se tudsz (…)


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján