Tetszenek az ilyen szösszenetek, amiket akár egy nap alatt is meg lehet nézni. Tegnap éjjel kezdtem el, és én szétröhögtem magam rajta – valamit nagyon eltalált nálam annak ellenére is, hogy egyébként nagyon túl van tolva Fukuhara karaktere és ezáltal a színészkedése is. Azért a vége felé már kezdett zavaró lenni a folytonos bujkálása, mert e mögött semmi logikát nem látok, és nemhogy viccesnek nem találtam, hanem egyenes kínos volt. A pszichológia órák inkább voltak párterápiák (vagy valami hasonló), igazából nem is tudom, mit tanultak ezek a srácok (és lányok), bár a sztori szempontjából teljesen lényegtelen. A végéről hiányzott a csók… Az eléggé lehúzta nekem a befejezést. De hogy jóval zárjak, Shinomiya egy áldott jó karakter, ráadásul akárhányszor mosolygott, lángocska gyúlt a szívemben.