A Disney 2002-es animációs klasszikusa, a Lilo és Stitch – A csillagkutya filmváltozata egy irtó vicces és szívhez szóló történet a magányos hawaii kislányról és a szökevény űrlényről, aki segít neki családja összekovácsolásában.
(forrás: cinemacity.hu)
Mind animációs sorozat mind egészestés animációs film formában láttam. Most mégis jobban megérintett. Talán azért mert felnőttkénz már értelmezzük a család, az összetartozás és az árvaság fogalmát. Gesztesi Károly hangja tette szerethetővé Jumba karakterét, most hiányzott. Néhány Hawaii kifejezést ismertem korábbról, mert olvastam egy Hawaiin játszódó könyvet.
Nagyon szeretem az animációs filmeket és a sorozatot is, így eléggé féltem hogy milyen lesz az élőszereplős verzió. De szerencsére nem kellett csalódnom.
Nani karakterén nagyon sokat mélyítettek ami nagyon jót tett a történetnek. Lilo cuki volt, Stitch animációja fantasztikus lett. A szomszéd néni nagyon menő, örülök hogy bekerült a történetbe ő is.
Tia Carrere felbukkanása meglepett, hihetetlen hogy egy percet sem öregedett :)
Nekem egy gondom volt az egésszel hogy Jumba spoiler
Az animációs filmnél valamivel jobban tetszett, és az ócska élőszereplős alkotások között is a jobban sikerültek közé tartozik, emellett persze aranyos, tetszett az élő hawaii-i környezet, de ennél nem több.
Egyszer jó volt megnézni, és kedves emlék kötődik hozzá.
Ez magasan átlagon felüli adaptáció volt!
Egyike azon Disney élőszereplős adatációknak, melyeknél nagyon átjött az a hangulatvilág, amit annyira szeretek a Disney klasszikusokban. Azt gondolom, hogy az egyik tényező, ahol elrontják ezeket a filmeket, az az, hogy erőltetetten akarják az animáció vibe-ját visszahozni, és ettől borzalmasan kínossá válik az egész. Itt viszont minden természetesnek hatott! A színészek kiválóan alakították a szerepüket, látszik, hogy jól érezték magukat a forgatás közben. A CGI meg ma már remekül működik. A Disney ezzel a filmmel bebizonyította, hogy tudnak jó adaptációt kreálni.
Visszagondolva az eddig látott élőszereplős filmeket, azt gondolom, hogy a Lilo és Stitch adja vissza a legnagyobb természetességgel az eredeti mű hangulatvilágát. Magyar vonatkozást illetően Gesztesi Károly hangja borzasztóan hiányzott, de ő ugye sajnos már nem szinkronizálhat… De meghozta a kedvem az eredeti műhöz, meg is nézem most hétvégén.
Félve ültem be erre a filmre, tudván, hogy a Disney megannyi adaptációt elszart már az elmúlt években. Mégis kicsit bizakodtam, mert reeeengeteg pozitívumot hallottam róla a premier óta. ÉS KELLEMESET CSALÓDTAM! Sőt!!
Annyira tetszett ez az élőszereplős kis cukiság, hogy azt szavakkal nem is tudom igazán kifejezni. Alapvetően régen nem szerettem ezt a mesét, de ennek adnom kellett egy esélyt, már csak amiatt is, hogy az ember ízlése is változik.
Sajnos nem tudom összehasonlítani a 2002-es mesével, de igyekszem majd azt is pótolni.
DE! Szerintem ebben az adaptációban minden IS rendben volt. Nem volt erőltetett PC szarság, nem volt benne felesleges hülyeség.
Ellenben volt benne cukiság, sok vicces jelenet. Barátság és kötelékek. Testvéri szeretet.
Volt egy finoman és jól kinéző CGI Stitch és egy oooltárian cuki kislány, Lilo, akit Maia Kealoha személyesített meg. És ez a kislány egyébként annyira tehetséges, hogy szerintem nagy jövő állhat előtte. A kisgyerek szerepét nagyon jól hozta, pedig még csak gyerek. :) :)
Az egész film egyébként lebilincsel. Nem az időt figyelgeti az ember. Alapvetően pedig, mint írtam is: vicces, aranyos, léleksimogató és megható.
Hátha lesz még ennek folytatása. :)
Ugyanaz, mint az animációs, csak élőszereplős, meg kicsit le van butítva ahhoz képest (kimaradtak elemek, átírtak részleteket, jellemeket) – de ha csak magában nézzük, akkor működik. A kislány tehetséges gyerekszínész!
Figyelemreméltó az élőszereplős Disney animációs-remakek sorában, minden apróbb hibája vagy „hibája” ellenére. De épp az teszi működőképessé ami az eredetit is kiemelte az animációs filmek sorából: hogy megidéz egy korszakot aminek az egyik utolsó valamire való darabja volt: a 90-es évek / korai 2000-es évek bolondos családi vígjáték korszakát, ami gyakran a vakáció érzését lopta be a mindennapokba és aminek arany szíve volt.
Az én generációm ha nem is feltétlenül dédelget kedves emlékeket erről a korszakról, azért még bőven emlékszik rá és talán nem is ártott volna, ha a szülők elkísérik azt a három tizenéves kölköt akik szó szerint végigpofázták mellettünk a filmet, mindent párszavas odaböfögésekkel kikommentálva, mert talán akkor nem vettek volna el mindenkinek az élményéből a háromsoros hatósugarukban. (A nevelési célzattal hülyére kellene verni kommenteket most hagyjuk, nem azért írtam).
Bár a befejezéshez hozzáadott csavart egyesek kritikával illették – mondván, hogy tompítja a Lilo és Stitch fő mondanivalóját –, de igazából az is védhető. Egyrészt realisztikusabb, és ezért jobban illik egy élőszereplős változathoz, másrészt pedig ha más formában is, de ugyanazt üzeni ez a lezárás is, amit a rajzfilm: a család fontos dolog, és nem csak vérrokonokból állhat.
Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2025/05/30/lilo-es-stitch-202…
Hát ez minden szempontból zseniálisan sikerült. Vicces, szomorú, amit akarsz mindez másfél órában. Az animációs mesére nem emlékszek mert akkor nem nagyon tetszett, de hát kicsi is voltam. Ez viszont brutál jó.
Ezekkel a Dizni-rimékekkel úgy vagyok, hogy ha gyengén sikerült, akkor azért nincs létjogosultsága, ha pedig hű az eredetihez, akkor meg minek, ott az eredeti klasszikus. Ez még a nézhetőbb kategória, a legfontosabb elemeket nem rontották el, de az eredetihez akkor sem ér fel, tehát életbe lép a kettes variáció: ott az eredeti megunhatatlan, bájos, vicces, kedves, megható klasszikus.
Jamba: You know, I'm right so often, I don't even enjoy it anymore. The novelty has completely worn off.
Pleakley: It's called „vacation”. Once every solar year, the human migrates to go see a sunlight and drink celebratory poison.
Lilo: Ohana means family, and family means nobody gets left behind…
Nani: Or forgotten.
Stitch: Stitch bad.
Lilo: Sometimes family isn't perfect. That doesn't mean they aren't good.
