Emma és a halálfejes lepke (2024) 73% 4★

Az idei Legjobb idegennyelvű film szlovákiai jelöltje. A film a Szlovák Állam idején játszódik, egy magyar többségű faluban. Marika magyar özvegyasszony, aki zsidó munkatársa kisfiát rejtegeti, és egyúttal felkelti egy német náci tiszt és egy szlovák gárdista figyelmét is.
A halálfejes lepke a filmben mint a szörnyűség allegóriája jelenik meg az én nézőpontom szerint. Jó volt nézni a többnyelvűséget, ami akkor mindennapos volt (a szlovákiai magyarok előnyben vannak, nem kell feliratot olvasniuk + még ha tudnak németül is :)).
Maga a történet számomra nem nyújtott semmilyen különlegességet. Úgy éreztem, hogy a sok kitöltő jelenet az össztörténet kárára volt (időben is és kidolgozottságban is), és nem egyértelmű a vége (az ilyen filmek nem igazán a kedvenceim, valakinek persze tetszhet). A film értékét inkább a színészi alakítások hozzák (Milan Ondrík története mint gárdista megérdemelne egy külön feldolgozást!).
Voltam olyan szerencsés, hogy mint statiszta (apácaszerepben) részt vehettem a záró misejelenetben, természetesen mint arctalan tömeg. Érdekes tapasztalat, hogy a sok leforgatott jelenetből mennyi kevés került bele a végső filmbe – és pl. az egyes szereplőkrők egyáltalán nem derültek ki dolgok, amiket mi ott a placcon megtudtunk tőlük (hogy mi a szerepük háttere). Mivel azon kevesek közé tartoztam, akik a rádióban felénekelték a karácsonyi dalt, megjelent a nevem a stáblistán is, mint énekes. :)

#kinozážitok č. 18 bola tohtoročná nominácia Slovenska na cenu Oscar za Najlepší zahraničný film. Film mapuje historické udalosti z čias Slovenského štátu v prevažne maďarskej dedinke cez subjektívne prežívanie maďarskej vdovy Mariky, ktorá ukrýva židovského chlapca a zároveň vzbudí záujem nemeckého nacistického dôstojníka aj slovenského kapitána Hlinkovej gardy.
Vo filme smrtihlav v mojom ponímaní vystupuje ako alegória hrôzy, zaujímavé je sledovať aj viacjazyčnosť, čo bolo vtedy každodenné (slovenskí Maďari majú výhodu, nemusia čítať titulky pod maďarskou rečou). Samotný príbeh sa mi nezdal ničím výnimočným, mala som pocit, že veľa „minipríbehov” sa objavilo na úkor celkového príbehu (časovo a rozpracovaním), má aj nejednoznačný koniec, hodnotu filmu skôr pridávajú herecké výkony hlavných hrdinov (2. nominácia Alexandry Borbély na cudzojazyčného Oscara a gardista Milana Ondríka by si v nejakej inej dimenzii zaslúžil spracovanie vlastného príbehu). Nemala som však pocit, že by to bol nudný film.
Mala som tú česť a šťastie účinkovať ako komparz v scéne polnočnej omše, samozrejme ako dav bez tváre – zaujímavá skúsenosť, že z mnohopočetných záberov do výsledného strihu sa dostane len málo z nich. Avšak, mala som tú česť si zaspievať polnočnú pieseň, takže sa moje meno (samozrejme zle napísané ) objavilo v zozname obsadenia „spev”.