Szeretem azokat a történeteket, amelyek lassan indulnak, rakosgatják az építőköveket szépen lassan egymás mellé, aztán pedig egymásra, hogy így a legvégére szépen felépüljön a történet. Számomra a Hill House is pont egy ilyen lassan épülő sztori volt.
Kifejezetten tetszett, hogy a karaktereknek külön-külön részeket szenteltek, így megismerhettem az ő emlékeik egy részét és a jelenlegi életüket is.
Ami eléggé negatív volt számomra, hogy a karakterek jó ideig szinte nem voltak hajlandóak felvállalni a saját felelősségüket szinte semmiért és folyamatosan másokat hibáztattak a dolgok alakulása végett, azonban pont ez volt az, ami a végére szépen változott. S ahogy a történet összeállt végül egy kerek egésszé, úgy eszméltem rá ismét ennek a sorozatnak, ennek a családnak köszönhetően a szeretetnek, az egymás megbecsülésének, a megbocsájtásnak fontosságára.