Darabokra szaggatott. Elképesztő film.
Imádom Olivia Colmant, csodásan játszott ebben is, de Anthony Hopkinsra nem találok szavakat, mesteri volt. Ludovico Einaudi természetesen hozta a tőle megszokott zenei színvonalat, nem is figyeltem először, hogy ő a zeneszerző, csak menet közben sejtettem meg.

Borzasztó dolog a testi szenvedés. De elveszteni saját személyiségünket? Napról napra úgy élni, hogy egyre kevesebb van bennünk saját magunkból? Másik oldalról pedig: végignézni, hogy az ember, akit szeretünk, már nem önmaga többé?
Ez a film felkerült a „hatalmas és felkavaró élmény volt egyszer megnézni, de többször nem szeretném” listámra.