Talán ez volt gyerekkorom első „nagy kaliberű” filmje. Tesómmal ámultunk, mekkora dínókat keltettek életre. A karakterek mindegyike szerethető volt (még a bunkók is), bár újra nézve Lex a kelleténél irritálóbban visítozott, de az izgalmakra tekintettel ez elnézhető volt. Az abszolút kedvenc Ian Malcolm volt, kár, hogy ebben a részben jóformán csak vízszintesen volt látható.
Addig, amíg mások a Cápa után nem mertek vízbe menni, én a nagymamámnál lévő kinti budit kerültem el messze ívben, nehogy leszedje rólam egy T-Rex :-)