Hírek zóna
DAME Vanessa Redgrave
Vanessa Redgrave színésznőt ma Wales hercege a drámai színjátszás területén elért sikerei elismeréseként „Dame” – vagyis a lovagi cím női megfelelője – címmel tüntette ki a Buckingham palota tróntermében.
A színésznő 1967-ben már megkapta a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki (CBE) címét.
Vanessa Redgrave kitüntetését a 2022-es év kitüntettjeinek listáján tették közzé tavaly december 31-én éjjel.
Az újévi hírt követően elárulta, hogy “nagyon meglepődtem, de hálás vagyok, hogy csatlakozhatok a brit művészek e csodálatos csoportjához, akiknek munkássága inspirált engem és a közönséget is világszerte".
Úgy tűnik, elbúcsúzhatunk a moziba járástól a rezsiárak miatt.
„Most igazi húzófilm sincs, így nettó veszteséget termel minden nyitva tartott óra.”
Így foglalta össze röviden egy mozis szakember az ágazat jelenlegi helyzetét. A mozik esetében eddig is komoly költségtétel volt az energia, az idei áremelkedés után azonban szinte a teljes bevételt elviheti a fűtés és a villanyszámla. Fejlesztésekre már nincs idő, bezárni kockázatos, nyitva tartani még inkább. Így marad a remény, hogy folytatódik az energiaárak elmúlt hetekre jellemző csökkenése.
Teljes cikk: https://g7.hu/vallalat/20221010/ugy-tunik-elbucsuzhatun…
A High School Musical the Series 4.évadának igen csak megcsapolt szereplőgárdája. Se Matt Cornet, se Joe Serafini se Olivia(igaz ő a harmadikban el is köszönt a sorozattól) cserébe viszont itt van Lucas Grabel, Corbin Blue(aki a harmadik évadban is szerepelt már) és Monique Colman is
Kapcsolódó filmek: Szerelmes hangjegyek: A musical: A sorozat (2019–2023)
Jó hír azoknak, akik várják a Halálos fegyver sorozat legújabb részét.
Haumann Péterről neveztek el egy aszteroidát
https://24.hu/tudomany/2022/09/22/haumann-peter-csakany…
Az Európai Filmkultúra Kincse lett a Nyugati pályaudvar
Az Európai Filmakadémia újabb helyszínekkel, köztük a pályaudvar épületével bővítette az európai filmörökséget.
https://fidelio.hu/vizual/az-europai-filmkultura-kincse…
Ember Márk, a Thália Színház színésze az évadban havi egy alkalommal meghív egy tanárt és családját az egyik előadására – ígéri a fiatal művész a Facebookon.
„A pedagógusaim nélkül ma én sem lehetnék az aki. Szeretnék ebben az évadban minden hónapban meghívni egy előadásomra olyan pedagógusokat – és családjukat – , akiknek ezen körülmények között nincs lehetőségük erre költeni” – írja.
A színész hozzátette: a jegyeket az egész családnak állja, és szükség esetén az útiköltségbe is beszáll.
Kedd este színház-, film- és táncművészet kategóriában osztották ki a Junior Prima díjat és az azzal járó pénzjutalmat annak az öt, harminc év alatti művésznek, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A díjat viszont végül csak négyen vették át, a jelenleg szabadúszó Vilmányi Benett „megköszönte az elismerést, de személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a díjat”. A Telex megkereste a színészt, aki elmondta, eredetileg nem tervezte visszautasítani a díjat, de
annyira feldühítette, hogy az átadó előtt külön kérték, hogy ne politizáljon a beszédében, hogy mégis így tett.
Rendkívüli hír: Iparági megfigyelők a Warner Bros. Discovery és az NBCUniversal egyesülésére spekulálnak.
https://widescreen.hu/iparagi-megfigyelok-a-warner-bros…
Készül a Constantin című film második része, az eredeti gárdával; szereplők és rendező. Nekem az első tetszett, még ha nem is tartozik a kedvenc filmjeim közé. Várom és reménykedek!