Top Gun: Maverick (Top Gun 2.) (2022) 86% 471★

Te magasságos! Először is nem tudom szó nélkül hagyni, hogy Tom Cruise 60 éves ebben a filmben! Megállt nála az idő, vagy mi? Durva és elismerésre méltó, mert biztos, hogy (a jó genetikán kívül) rengeteg munka van mögötte. Egyedül az arcán látszott az évek nyoma, hogy azért nem most jött le a gyártósorról. Emlékszem amikor anno olvastam az első híreket a filmről, hogy csak akkor hajlandó vállalni a szerepet, ha engedik valóban repülni, és inkább elvégzi a kiképzést, csak mosolyogtam. Persze, kedves Tom, majd megnyugszol. Megcsinálta. Aztamindenit. Lehet róla gondolni bármit, de tiszteletre méltó elhivatottság és elszántság van benne, és ezt értékelem.
Aztán maga a tény, hogy ezek a színészek valóban repültek! Nem csak ő, mindenki. Wow! Nem hiszem, hogy valaha tett bárki is ennél többet egy film kedvéért, mint ez a csapat. Ezek a légi felvételek utánozhatatlanok, nincs az a CGI, ami megverné a valóságot, és ez nagyon szépen látszott is. Nem is lehet eléggé dicsérni, egyszerűen látni kell! Amúgy is nagy rajongója vagyok a repülőgépeknek már gyerekkorom óta, így engem már ezzel megvettek. Elképesztő volt.
A történet szerintem jobb volt, mint az első rész, bár részleteiben építkezett abból. Szép volt a nosztalgia (Ice, Goose). Jót tett az idő Mavericknek is, ez az érettebb, megfontoltabb, mégis merész és legendás figura jobban működött, mint a fiatal énje. A többi szereplő is sokkal szimpatikusabb volt. Azt a filmet anno csak megnéztem, főleg a gépek miatt, ezt igazán szerettem, minden miatt. A dráma, a feszültség jobban kijött, levegőt elfelejtettem néha venni. De nem egyszer gyűlt könny is a szemembe. A felcsendülő dallamok pedig csak tovább fokozták az életérzést.
Ha volt is hibája, azt most szépen elengedem a szelek szárnyán, és inkább tisztelgek a stáb előtt. Ilyen könnyű szívvel ritkán nyomok tízest egy filmre.

Őszintén az első résszel én mindig hadilábon álltam. Bár a témát szerettem, a repülést szerettem, mégis valahogy a romantikus szál amit ráerőltettek és bizonyos jelenetek miatt sosem lett igazán a kedvencem (ahogy Tom Cruise sem). Szkeptikus voltam, mint mindenki más is… de hol száj tátva bámultam a manővereket, hol tiszta szívből nevettem, hol pedig könnybe lábadt a szemem. Sztori itt sem igazán van, a hangulata pedig, mintha kicsit visszaugrottunk volna a nyolcvanas évekbe…Egy biztos: igazán csak moziban fog ütni. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy otthon a kanapén ülve ugyanez az élmény lenne. Példának tudnám felhozni anno az Avatart. Háromszor néztem meg a moziban, majd mikor már otthon is meglehetett szó szerint bealudtam rajta:P ScreenX-ben néztem és szuper volt, de őszintén elgondolkoztam meg kéne nézni 4DX-ben is:P anno megfogadtam 4DX-re csak, akkor megyek, ha valami autós vagy repülős film lesz. Talán évek óta először újra útba kéne vennem a Westendet…:)

Ez egy überjó mozi volt! Régen ültem végig filmet moziban ilyen feszülten és érzelmekkel túlcsordulva. Pár napja láttam először az első részt, és a folytatás remekül épített a nosztalgiára, de nem csak ebből merített. Volt saját története, saját fordulatai, míg emellett megjelentek régi elemek is. Kifejezetten tetszett Maverick tanítási módszere, az új és öreg generáció együttműködése, illetve ahogy feloldódnak a múlt sebei és neheztelései egy közös cél érdekében. Volt itt minden. Tom Cruise egy megasztár.

Így kell méltó folytatást csinálni egy klasszikushoz úgy, hogy még túl is szárnyalja az elődjét. A történet ezúttal jóval feszültebb és fordulatosabb, Maverick és Rooster közös hátterének hála pedig érzelmekben is gazdag. (Extraként akad benne egy kisebb romantikus szál, ami inkább vicces, de még mindig hitelesebb, mint az eredeti filmben látható „izé”.) Szerencsére azért egy kis humortól sem riad vissza, szóval pár lazább momentum is elfért ebben a bő két órás játékidőben. Örültem annak is, hogy a kevésbé bemutatott, mégis szerethető újoncok mellett minden visszatérő karakternek konkrét funkciója van (Értsd: nem csak „kötelező fan-service” cédulával lettek ellátva) a sztoriban, ami ezúttal remekül építkezik, hisz van célja, ezáltal pedig eleje, közepe és vége, ahogyan lennie kell.
Az előzőhöz képest jóval összetettebb tartalmon felül, látványát és hanghatásait tekintve is egy vérbeli, szinte kötelező jelleggel moziban nézős darab, melyben az akciók átláthatóbbak és valóban lélegzetelállító, ahogyan ezek a gépmadarak csapatokba verődve hasítják az eget.
Ha nagyon bele akarnék kötni, akkor talán a földi környezetbe helyezett „halálcsillagos trench run”-t tudnám felhozni negatívumként, de itt ez is kategóriákkal hatásosabban lett tálalva. (Emiatt picit elgondolkodtam, hogy lehúzzam-e 9 csillagra, de egy ilyen apróságért nem volt szívem, hisz ebben minden megvolt, ami egy ilyen témájú alkotástól elvárható. spoiler)
ui.: Zenéit tekintve sok az átfedés, de akadnak benne azért újonnan hozzáadott dalok is, szóval ebben talán közel egy szinten van a kettő.

Míg az első rész egy vagánykodó kisgyerek volt, akinek viselkedése sokszor inkább megmosolyogtató, addig jelen mozi egy már érettebb srác, akiben még megvan a gyermeki csibészség, de rálát az élet keményebb oldalára is.
Őszintén, jómagam nagyon szkeptikus voltam a film kapcsán, amikor felmerült, hogy elkészül. Az első rész néhol nekem volt már kínos – az újranézéskor is –, és annak totál újrázása ugyan abban a szellemiségben igazából elég kellemetlen lett volna. Cruise és csapata viszont nagy alázattal hozta össze a mozit, és lényegében azt mutatta meg, hogy ilyen is lehetett volna az első rész. Megvan benne a ’80-as évek pimaszsága, önfeledtsége. Tele van király dumákkal és látványos akciókkal, viszont azért vissza is fogja magát, mint az évtized legjobbjai. Mindemellett a dráma sem üres szenvelgés, és hiába sablonos, sokkal jobban működik. (Val Kilmer feltűnése! Öregem! Hát szerintem ott sok férfitársam szemébe szökik legalább egy könnycsepp.)
Az pedig hab a tortán, hogy Mavericknek igazi karakterívet tudtak adni. A repülés iránti szenvedélye még jobban átjön, akárcsak forrófejűsége. Mindeközben ügyesen kacsint ki a film, hogy eltelt több, mint 30 év. Vannak dolgok, amik változnak, az ember is kénytelen bizonyos szinten változni, felnőni. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindentől el kell szakadni.
Igazi szívvel-lélekkel elkészített nagybetűs popcornmozi. Végig azt éreztem, hogy egy ’80-as években készült filmet nézek, és iszonyatosan jól esett. Mindenképp moziban nézzétek meg ti is, mert a hatása úgy csak hatványozódik.

Saját öregedésem megtanított a mások öregedési jellegzetességeivel is elfogadóbb lenni, de még az akár bénábban alkotó zenészcsapatot is nagyobbra tartom a jubileumi koncertezőknél. Igen, utóbbi csak és kizárólag a nosztalgiáról szól. Ennek a filmnek is igazából ez a nagy tétje, hogy alkalmas-e ennél többre, vagy sem. Lehet, hogy a választ csak az igazán fiatalok tudják megadni, akik gyárilag mentesek a nosztalgiázástól.
Amit viszont a legeslegfontosabbnak érzek, és minden elismerésem érte, hogy mertek nagyon egyszerűek lenni. Sőt tudtak is. Van az idősödő faszacsávó, akire most mégis szükség van némi tapasztalatádasi szempontból, aztán ennyi. Nincs semmi földrajzi kiírás, nagy okoskodás a veszélyről, csak egy küldetés. Ha a múltban voltak is megoldhatatlan konfliktusok, most minden képes összeállni egy csettintésre vagy kettőre, mert az idősödő faszacsávó is elhiszi, ideje kicsit következetesebbnek lenni. Így aztán kilúgozták teljesen a filmet, még a rosszarcok is csak egy-egy fintorra képesek, mielőtt eléri őket a kedvességhullám, és mindig mindenki pozitív, ahogy annak lennie kell. Már csak az bosszantó, hogy ez a 6-ossal barátkozó generáció itt sem bír senkinek lapot osztani. Azon túlmenően, hogy az idősödő faszacsávó arat le minden babért, mintha a fiatalokat is csak díszletnek válogatták volna mellé. Kisebb pech, hogy Miles Tellernek elég volt, hogy az esetében a 2d-s karaktertörvényt nem lehetett tartani, és hajszálnyival 3d-be vastagodott a szereplehetőség, úgyhogy aki az önelégült Tom Cruise-mosolyokon túl színészi alakítást keres, azt csak tőle láthatja.
A szociológiai faktor mellett nem lehet tehát elmenni: végre valaki csinált egy bika egyszerű, mindenféle-mentes filmet, amire a legminimálisabb kockázat nélkül be lehet ülni csajjal, gyerekkel vagy kutyával. De hát ezért imádom a sajtburgert is.

Sokkal jobban tetszett nekem ez a része, mint az első. Izgalmasabb volt, látványos, és kevesebb nyálcsorgató jelenetet kapott. :D Tom Cruise-n meg alig látszik, hogy öregedett, de sokkal komolyabb lett a karaktere is, érdekesebb, és kedvelhetőbb, bár a színész nem igazán a kedvencem, de most szimpatikusabb volt Maverick-ént. Penny-t is bírtam, meg Bradley-t i, és a többiek is kedvelhetőek, még Hangman is, pedig jó nagy arca van. XD spoiler Az első rész után méltó befejezést kapott, a sztori is érdekes, meg a karakterek is szimpatikusabbak. Sokkal jobb ez, mint az első szerintem.

Ááá, moziban! Screen X terem, nekem fantasztikus volt az egész, régóta vártam a filmet.
Most nem csillagozom, mert iszonyú elfogult vagyok, lévén repülőgéprajongó/és hajók/.
Az elvárt szintet hozta szerintem, Cruise pedig jó volt, mindjárt 60 éves lesz, szóval le a kalappal!
spoiler
Tudom, itt már bőven van CGI, de van igazi repülés is, vagy legalábbis olyan jelenet.
Update: Azt olvastam, hogy nem volt CGI-nem tudom…
Másodszori nézés.

Kosinski pont azt hozta, amit vártam. Egy óriási feeling-gel és lélekkel bíró folytatást. Tom Cruise bombaformában, a sidekarakterek szimpatikusak, néhol kifejezetten érzelmes, na és az a székbe passzírozó finálé, fúúú!
Pure Cinema Experience!

Tom Cruise megint megcsinálta! A Túl az óperencián óta nem éreztem ennyire végsőkig elszánt harcosnak, mint ebben a filmben. De lehet, erre a nosztalgia is rásegített, mert ugyanaz a korosztály vagyunk, ilyen idősen más látni ezt a részt, mert ahogy neki, éppúgy nekünk is szívszorító visszanézni a fiatalkori énünk filmjére, beindítja az emlékezést. Cruise feltette a koronát a pályafutására ezzel az alakítással, bár nagyon más a két film, az első és második rész, mint ahogy a kor, amiben játszódnak is nagyon más. Nem hittem volna, hogy tetszeni fog még filmje a sok Mission impossible filmsorozat után. Annyira klisés egyhangúságot sugároztak, Cruise gépiesen utánozta Supermant, mászott, ugrott, világot mentett, számomra nagyon egyformán és valamifajta kiégettséget sugározva. De itt visszatért a régi fenegyerek, a konok legyőzhetetlen, a rezignált mosolyú pofátlan bajnok.
Az utolsó félórát lehet, tátott szájjal néztem végig, annyira a hatása alatt voltam, és azon gondolkodtam, ki nem fog visszatérni. Végre egy amcsi film, amiben lehet sok a klisé, de úgy van összerakva, hogy van benne katarzis. Ráfoghatnánk a nagyszerű látványra, ami igaz is, de itt valami több született, egy igazán emlékezetes alkotás.