A csendes lány (2022) 84% 87★

A film is annyira csendes, mint a főhőse, de egyszerűen imádtam. A „mutasd, ne mondd” elvvel nagyon sokszor lehet dobálózni, nagyon sok film gondolja, hogy a kevesebb párbeszédtől mélyebb lesz, de a Csendes lány tényleg megmutatja a történéseket. Részletekből tudjuk összerakni a tragédiákat, az érzelmeket, szavak nélkül is fejlődnek a kapcsolatok, dialógusok nélkül is érezzük, hogyan változik és lesz egyre bátrabb a főhős, hogyan gyógyulnak a nyárra kapott fogadott szülei is a saját traumáikból. Cáit és Seán kapcsolata volt talán a kedvenc elemem az egészben: annyira szép apa-lánya kapcsolat lett, és annyira látszódott, hogy Seán milyen ügyesen illeszti össze fejben a részleteket, és milyen empátiával próbálja kezelni a kislány sérüléseit.
A lezárás kicsit dühített, nekem egy ennyire érzékeny történetnél már szükségem van arra, hogy érezzem spoiler
Merem ajánlani bárkinek – művészfilm, de a legjobb fajtából, megmozgat, és nem enged el hamar.

Megható film volt ez, amely nagyon óvatosan mondta el a történetét. Ennek az óvatosságnak azonban megvan az ára. Mivel erős kézzel húzták meg a határokat, ezért sok minden kívül rekedt. Részben feltételezhető dolgok – már ha éppen akarunk olyasmikre gondolni, hogy vajon az igazi apa veri-e a gyerekeket például. Illetve részben olyasmik, amik a választott elbeszélési mód miatt szóba sem jöhetnek. A próza E3-as elbeszelési módjával lehetne megfeletetni az ábrázolásmódot, de ott megvan az a lényegi különbség, hogy az író többnyire sokat tud és sokat is oszt meg. Vagyis hiába nem énelbeszélés van, mégis tisztában vagyunk az érzelmi-gondolati mozzanatokkal. Lehetne akár dicsérni a film távolságtartását, de itt mégis túl sok minden veszik el ezzel a döntéssel. Így túlságosan egyszerű a kislány térváltása. Láthatóan nincs semmi, ami az életében visszafelé mutatna, visszafele húzna. A jelen ezzel szemben minden ízében pozitív. A hármasukon kívül eső szereplők mindegyike, még a sétáló néni is hibáktól hemzsegő egyéniség, miközben a vendéglátó házaspár gyengeségei, hibái érthető és szerethető emberi vonásokká puhulnak. Meghatott ugyan a kislány története, és elszorult a szívem, illetve megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy a nézőt nem üti ki érzelmileg a film, ám nem bírok attól eltekinteni, hogy a személyiségábrázolás és a problémaérzékelés elég leegyszerűsítő.

Nagyon szép film – kívül, belül.
Lélekemelő, nagyon is az.

Különös, hogy pár nap különbséggel a Visszaadott lány után láttuk ezt a filmet.
Merthogy mindkettőben egy-egy kislány lökődik ide-oda két család között a „Hová tartozom?” kérdésével.
És mindkettő nagyon szép, megérintő, megindító film.

Itt sem egy lezárt történetet látunk, hanem egy lelki folyamat kibomlását.
Itt is a saját érdek érvényesítéséhez szükséges erő és akarat felmutatása, a saját útra való rátalálás élménye tárul elénk.
Ez tulajdonképpen a lélek talpra állása, ami a filmben először egyfajta példázatként jelenik meg a kislány és Seán tengerparti beszélgetésében.

Seán arról mesél, hogy a halászok néha a tengerben lovakat fognak ki. És hogy egyszer egy kiscsikót húztak ki, aki aztán órákig mozdulatlanul feküdt a fövenyen, de aztán egyik pillanatról a másikra lábra állt, teljesen visszanyerve az életerejét.
Egy ilyen kiscsikó a maga családjában Cáit, a főszereplő kislány is, aki egyfajta élőhalottként fulladozik abban a világban. Mígnem egy nyárra az unokanagynénje magához nem veszi, kihalássza és istápolja.
És Cait feltámad.

A feltámadástörténet mindig és mindenütt jelen van, ezerféle alakban és történetben.
Nem szükséges hozzá más, csak nyitott szív, hogy meglássuk, megéljük.
Ezt pedig ezzel a filmmel kétségkívül meg tudjuk élni.

Külön érdekessége és szépsége a filmnek, hogy túlnyomó részben ír nyelven beszélnek a szereplők. (Nagyon sok ír nyelvű kelta zenét hallgatok, mégis a beszélt ír egészen idegen volt első hallásra.)
És persze látjuk, hogy Írország nagyon zöld, gyönyörűek a fák, sőt fasorok, és hogy ettől azért még az ír paraszti élet (manapság is) nehéz.
A főszereplő kislány pedig nagyon különleges, azt gondolom tökéletes választás volt erre a szerepre.

Jelenleg ez is az HBO Max-on látható.

Claire Keegan Foster c. kisregényének ír nyelvű feldolgozása, ami már csupán a nyelvi élmény miatt is egy csoda, csak eredetiben érdemes nézni. A film álomszép képekkel dolgozik, rendkívül érzékeny adaptációja egy nagyon mindennapi történetnek. Hogyan ismeri meg egy elhanyagolt gyermek azt a világot, amelyikben létezik figyelem, törődés és szeretet, és mi történik vele akkor, amikor rádöbben, hogy csak bepillantást nyerhet ebbe a világba, mert az, jelenlegi körülményei között, soha nem lesz az övé.

„Sokan elvesztették a lehetőséget, hogy ne mondjanak semmit, és ezzel sokat veszítenek.”

Catherine Clinch – remélem sokat hallunk még róla. Ez a lány valami eszméletlen tehetséges. És ez a film pedig gyönyörű. Csöndben, pisszenés nélkül néztem végig a másfél órát, ami teljesen magával ragadt. Cáit egy 5 gyermekes, küszködő család egyik elhanyagolt, csöndes gyermeke, nem igazán beszél. Apa iszik, dohányzik, lóversenyezik, dolgozni nem látjuk, anya terhes a következő (felesleges?) gyermekkel. Szeretetet nem látunk, igazából azt érezzük, hogy az összes gyerek csak nyűg, inkább csak problémát okoznak, akiket ráadásul etetni és ruháztatni kell. A nyári szünidőre Cáit-ot elküldik vidékre egy rokon házaspárhoz. Az éles ellentét már a megérkezés pillanatában ránk ül. Cáit apja, és a vidéken élő házaspár nem igazán tud semmiről beszélni, a következő félórában is kb. az időjárásról beszélnek. Viszont Cáit élete egyik pillanatról a másikra megváltozik. Találkozik a szeretettel és a jómóddal, főznek rá, mosdatják, becézgetik, fésülik, együtt főznek, együtt dolgoznak, és közben azt is megtudjuk, miért vannak a szekrényben kisfiú ruhák. Csöndben zajlik a film, a szívünk pedig csendben facsarodik, és félünk a nyár végének eljövetelétől. A tájak, a zene és ez a nagyon furcsa ír nyelv így együtt, gyönyörű.
Filmklubban néztem a filmet, és a vetítés után elhangzott egy nagyon fontos igazság, amivel én is zárnám a mondandómat: nem mindenkinek való gyerek.

Szép film, de nyomasztó nézni szegény kislány életét, aki rossz helyre született és egy időre a rosszból átkerül egy jóba, ahol szeretik és foglalkoznak vele, nem csak egy újabb gyerekként kezelik, akit senki sem akart (mondjuk, a többi tesójával is ez a helyzet, nyilvánvalóan). A vége egyáltalán nem tetszett, bár egy kissé nyitott maradt.

Nehéz erről a filmről értékelést írnom, mert egyszerre szívszorító és gyönyörű, szól egyszerre a szeretetről, és annak hiányáról. S mellette arról, hogy vannak emberek, akik értékelik, hogy gyerekük van, és ezáltal őket is, és olyanok is, akik egyiket sem. Fájdalmasan szép.

Igazán nagyon szép ez a film, a történet és a képi világ is. Hibát követtem el, hogy nem moziban néztem. Egy kicsit lassú, ezért is kellett volna moziban nézni, akkor nem tudom megállítani.

Aranyos, jó kis film. Számomra kicsit rövid volt. Egy 20-25 perc plusz játékidőben mesélhettek volna kicsit többet a kislányról, a családi életéről. Arról, hogy végül is ő miért ennyire csendes, félénk.
Én azért kicsit nagyobb megnyílásra számítottam a végére. spoiler
Szép, néhol megható film. Egyszer mindenképp jó megnézni.

Szép film. Szerettem volna még tovább nézni.