Cáit mindössze tízéves, csendes kislány, aki hányattatott körülmények között nő fel. Örökké kimerült és ismét terhes édesanyjának a sok gyerek mellett nem jut ideje rá, alkoholista, hirtelen haragú apja pedig inkább jobb, ha nem foglalkozik vele. A család úgy dönt, a legjobb lesz mindenkinek, ha… [tovább]
A csendes lány (2022) 81★
Képek 29
Szereposztás
Gyártó
Inscéal
Fís Éireann/Screen
TG4
Broadcasting Authority of Ireland
Streaming
HBO Max
Kedvencelte 12
Várólistára tette 145
Kiemelt értékelések
A film is annyira csendes, mint a főhőse, de egyszerűen imádtam. A „mutasd, ne mondd” elvvel nagyon sokszor lehet dobálózni, nagyon sok film gondolja, hogy a kevesebb párbeszédtől mélyebb lesz, de a Csendes lány tényleg megmutatja a történéseket. Részletekből tudjuk összerakni a tragédiákat, az érzelmeket, szavak nélkül is fejlődnek a kapcsolatok, dialógusok nélkül is érezzük, hogyan változik és lesz egyre bátrabb a főhős, hogyan gyógyulnak a nyárra kapott fogadott szülei is a saját traumáikból. Cáit és Seán kapcsolata volt talán a kedvenc elemem az egészben: annyira szép apa-lánya kapcsolat lett, és annyira látszódott, hogy Seán milyen ügyesen illeszti össze fejben a részleteket, és milyen empátiával próbálja kezelni a kislány sérüléseit.
A lezárás kicsit dühített, nekem egy ennyire érzékeny történetnél már szükségem van arra, hogy érezzem spoiler
Merem ajánlani bárkinek – művészfilm, de a legjobb fajtából, megmozgat, és nem enged el hamar.
Megható film volt ez, amely nagyon óvatosan mondta el a történetét. Ennek az óvatosságnak azonban megvan az ára. Mivel erős kézzel húzták meg a határokat, ezért sok minden kívül rekedt. Részben feltételezhető dolgok – már ha éppen akarunk olyasmikre gondolni, hogy vajon az igazi apa veri-e a gyerekeket például. Illetve részben olyasmik, amik a választott elbeszélési mód miatt szóba sem jöhetnek. A próza E3-as elbeszelési módjával lehetne megfeletetni az ábrázolásmódot, de ott megvan az a lényegi különbség, hogy az író többnyire sokat tud és sokat is oszt meg. Vagyis hiába nem énelbeszélés van, mégis tisztában vagyunk az érzelmi-gondolati mozzanatokkal. Lehetne akár dicsérni a film távolságtartását, de itt mégis túl sok minden veszik el ezzel a döntéssel. Így túlságosan egyszerű a kislány térváltása. Láthatóan nincs semmi, ami az életében visszafelé mutatna, visszafele húzna. A jelen ezzel szemben minden ízében pozitív. A hármasukon kívül eső szereplők mindegyike, még a sétáló néni is hibáktól hemzsegő egyéniség, miközben a vendéglátó házaspár gyengeségei, hibái érthető és szerethető emberi vonásokká puhulnak. Meghatott ugyan a kislány története, és elszorult a szívem, illetve megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy a nézőt nem üti ki érzelmileg a film, ám nem bírok attól eltekinteni, hogy a személyiségábrázolás és a problémaérzékelés elég leegyszerűsítő.
Nagyon szép film – kívül, belül.
Lélekemelő, nagyon is az.
Különös, hogy pár nap különbséggel a Visszaadott lány után láttuk ezt a filmet.
Merthogy mindkettőben egy-egy kislány lökődik ide-oda két család között a „Hová tartozom?” kérdésével.
És mindkettő nagyon szép, megérintő, megindító film.
Itt sem egy lezárt történetet látunk, hanem egy lelki folyamat kibomlását.
Itt is a saját érdek érvényesítéséhez szükséges erő és akarat felmutatása, a saját útra való rátalálás élménye tárul elénk.
Ez tulajdonképpen a lélek talpra állása, ami a filmben először egyfajta példázatként jelenik meg a kislány és Seán tengerparti beszélgetésében.
Seán arról mesél, hogy a halászok néha a tengerben lovakat fognak ki. És hogy egyszer egy kiscsikót húztak ki, aki aztán órákig mozdulatlanul feküdt a fövenyen, de aztán egyik pillanatról a másikra lábra állt, teljesen visszanyerve az életerejét.
Egy ilyen kiscsikó a maga családjában Cáit, a főszereplő kislány is, aki egyfajta élőhalottként fulladozik abban a világban. Mígnem egy nyárra az unokanagynénje magához nem veszi, kihalássza és istápolja.
És Cait feltámad.
A feltámadástörténet mindig és mindenütt jelen van, ezerféle alakban és történetben.
Nem szükséges hozzá más, csak nyitott szív, hogy meglássuk, megéljük.
Ezt pedig ezzel a filmmel kétségkívül meg tudjuk élni.
Külön érdekessége és szépsége a filmnek, hogy túlnyomó részben ír nyelven beszélnek a szereplők. (Nagyon sok ír nyelvű kelta zenét hallgatok, mégis a beszélt ír egészen idegen volt első hallásra.)
És persze látjuk, hogy Írország nagyon zöld, gyönyörűek a fák, sőt fasorok, és hogy ettől azért még az ír paraszti élet (manapság is) nehéz.
A főszereplő kislány pedig nagyon különleges, azt gondolom tökéletes választás volt erre a szerepre.
Jelenleg ez is az HBO Max-on látható.
Claire Keegan Foster c. kisregényének ír nyelvű feldolgozása, ami már csupán a nyelvi élmény miatt is egy csoda, csak eredetiben érdemes nézni. A film álomszép képekkel dolgozik, rendkívül érzékeny adaptációja egy nagyon mindennapi történetnek. Hogyan ismeri meg egy elhanyagolt gyermek azt a világot, amelyikben létezik figyelem, törődés és szeretet, és mi történik vele akkor, amikor rádöbben, hogy csak bepillantást nyerhet ebbe a világba, mert az, jelenlegi körülményei között, soha nem lesz az övé.
„Sokan elvesztették a lehetőséget, hogy ne mondjanak semmit, és ezzel sokat veszítenek.”
Catherine Clinch – remélem sokat hallunk még róla. Ez a lány valami eszméletlen tehetséges. És ez a film pedig gyönyörű. Csöndben, pisszenés nélkül néztem végig a másfél órát, ami teljesen magával ragadt. Cáit egy 5 gyermekes, küszködő család egyik elhanyagolt, csöndes gyermeke, nem igazán beszél. Apa iszik, dohányzik, lóversenyezik, dolgozni nem látjuk, anya terhes a következő (felesleges?) gyermekkel. Szeretetet nem látunk, igazából azt érezzük, hogy az összes gyerek csak nyűg, inkább csak problémát okoznak, akiket ráadásul etetni és ruháztatni kell. A nyári szünidőre Cáit-ot elküldik vidékre egy rokon házaspárhoz. Az éles ellentét már a megérkezés pillanatában ránk ül. Cáit apja, és a vidéken élő házaspár nem igazán tud semmiről beszélni, a következő félórában is kb. az időjárásról beszélnek. Viszont Cáit élete egyik pillanatról a másikra megváltozik. Találkozik a szeretettel és a jómóddal, főznek rá, mosdatják, becézgetik, fésülik, együtt főznek, együtt dolgoznak, és közben azt is megtudjuk, miért vannak a szekrényben kisfiú ruhák. Csöndben zajlik a film, a szívünk pedig csendben facsarodik, és félünk a nyár végének eljövetelétől. A tájak, a zene és ez a nagyon furcsa ír nyelv így együtt, gyönyörű.
Filmklubban néztem a filmet, és a vetítés után elhangzott egy nagyon fontos igazság, amivel én is zárnám a mondandómat: nem mindenkinek való gyerek.
Szép film, de nyomasztó nézni szegény kislány életét, aki rossz helyre született és egy időre a rosszból átkerül egy jóba, ahol szeretik és foglalkoznak vele, nem csak egy újabb gyerekként kezelik, akit senki sem akart (mondjuk, a többi tesójával is ez a helyzet, nyilvánvalóan). A vége egyáltalán nem tetszett, bár egy kissé nyitott maradt.
Nehéz erről a filmről értékelést írnom, mert egyszerre szívszorító és gyönyörű, szól egyszerre a szeretetről, és annak hiányáról. S mellette arról, hogy vannak emberek, akik értékelik, hogy gyerekük van, és ezáltal őket is, és olyanok is, akik egyiket sem. Fájdalmasan szép.
Igazán nagyon szép ez a film, a történet és a képi világ is. Hibát követtem el, hogy nem moziban néztem. Egy kicsit lassú, ezért is kellett volna moziban nézni, akkor nem tudom megállítani.
Népszerű idézetek
– ls that the mother's milk?
– No.
– What is it then?
– Powdered milk.
– Why don't you give him his mother's milk?
– We sell that milk.
– Why doesn't the calf get any?
– He does, in the beginning.
– For how long?
– Long enough!
– Why don't we drink the powdered milk and leave the cows to drink their own?
– Here, you do it.
– Will you marry someday, do you think?
– Mam says men aren't worth bothering with.
– Maybe she's right.