Pogánytánc (1998) 73% 30★

Bár kellő kreativitással minden történet megragadható egyetlen mondattá egyszerűsítve, nem mindegy, hogy milyen hosszan tudnánk még árnyalni azt a bizonyos mondatot. Ennél a filmnél azt éreztem, hogy az első néhány variáció erre az egyetlen mondatra annyira kevéssé érinti azt, ami nekem fontos belőle. Az alapszituáció a szokásos gyermeki, tinédzserkori elbeszelésnek tűnik, amikor főhősünk szeme előtt és benne döntő, későbbi életét alapjaiban meghatározó változások történnek. A fiatalember itt viszont még egészen kis gyermek, és az eseményeknek külső szemlélője, vagyis az általa elmesélt történet sokkal inkább az idősebb generáció története. A 30-as évek Írországában látunk öt testvért, akik összezárva élnek, és mindössze a legfiatalabbnak van gyermeke, az elbeszélőnk, aki házasságon kívül született, és az apával az anya valamiféle távkapcsolatot még fenn is tart. Ez a kor erkölcsi normáit kétszeresen is megszegi. És itt nem folytatom tovább ezt a vonalat, hanem helyette a tényleges lényeges felé fordulva írom: az öt testvér és az apa figurája mind, kivétel nélkül annyira élő és igazi lett. Én még nem láttam és olvastam olyan művet, ahol egy csoportból mindenki ilyen valós tudott volna lenni. Azt gondolom, a történet, ahogy az események összesűrűsödését ebben a nyárban a szerző megjelenítette, messze van a tökéletestől, de mindezért kárpótolnak az igazi jellemek, és az ő személyiségükön keresztül válik érthetővé mindaz, amit a korról és helyről megtudnunk lehetett.

Valahol erősen éreztem egy Kisasszonyok utóhatást, csak itt nem a hazásságokon volt a hangsúly, hanem minden máson, ami még szóba kerülhetett. Némileg testvérfilmek is lehetnének, össze is lehetne nézni a két történetet. Bár ezt a filmet kevésbé tartom lázadónak vagy feministának.

Én nem hasonlítanám össze a Kisasszonyokkal, ugyanis az vidám és várakozással teli.
Itt 5 vénlány testvér tehetetlenségét, elszigetelődését lehet végigkísérni egy nyár folyamán. Az egész film a magatehetetlen, a kor társadalmi szabályaiból kitörni nem tudó, keserű életeket mutatja be. Az egész számomra negatív és reményvesztett volt.

Sajnos, bár a szereplők utóélet bemutatása nagyon egysorosan megtörténik, de a már előre lehet sajnálni a mesélő kisfiót, hogy öreg korára az ő idegei is felmondják a szolgálatot, mivel az öröklődő őrültség kapja a legnagyobb hangsúlyt a filmben. Hát először és utoljára néztem meg, nem érte meg.