Blue Jean (2022) 70% 5★

Egy testneveléstanárnő története, aki nem meri felvállalni szexuális identitását, ám végül lépéskényszerbe kerül és döntenie kell a megszokott, de sok szempontból hazug, illetve a szokatlan, de önazonosabb élet között. A film Margaret Thatcher idején játszódik, és mind a korszakot, mind a leszbikus szubkultúrát érdekesen és hitelesnek látszóan jeleníti meg – érzékelhetőek a médiában folytatott kortárs viták, a maitól nem annyira különböző politikai szlogenek (nem kell szexuális felvilágosítás az iskolákba, védjük meg a gyerekeket a homoszexuálisoktól stb.).

A fő érdekessége a filmnek szerintem abban áll, hogy a tanárnő személyiségfejlődése itt egy nagyon ellentmondásos folyamat, a fordulatokra nem mindig számítani, így aztán a történet viszonylag klisémentes marad. Nagyon nem vezet egyenes út önmaga elfogadásáig és felvállalásáig, sokszor hoz vitatható és erkölcstelen döntéseket, ráadásul a film lezárása sem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy végül sikerrel jár-e. Ettől függetlenül mindenképpen pozitív üzenetet közvetít: a film szerint a jó ügy melletti kiállásnak és önmagunk elfogadásának sok útja van, ezért különösen nehéz az eltérő utakkal próbálkozó emberek fölött ítélkezni azért, mert ezt vagy azt a megoldást választották. A fontos inkább az, hogy a nap végén ezek az utak összeérjenek, a legalább valamennyire hasonló nehézségekkel küzdő emberek egymásra találjanak és támogassák egymást, és akkor elérhető valamilyen kedvező változás.

Vannak gyengén sikerült részek benne, pl. a főszereplő egyik rémálma elég gagyin van megjelenítve és nem igazán illik a filmbe, illetve a cselekmény bizonyos fordulatai kissé erőltetettek.