Mióta gyerekként először láttam a Predatort és az Alient, azóta kedvenc horror típusom az általam túlélőhorrornak elkeresztelt alzsáner: izolált környezet, és egy kis csoport, ami egyre csak fogyatkozik, általában valami rémségnek köszönhetően.
Ennek a típusnak egy remek darabja ez a film, ami a hazánkban egyáltalán nem ismert, de kiváló horror író, Adam Nevill August Derleth díjas, azonos című regényéből készült.
És imádtam. Ugyan semmi forradalmian újat nem hozott a műfajba, de remekül van összerakva: a sötét fenyvesek nyomasztó hangulatát szinte érezni, a kiszolgáltatottság érzése az ember bőre alá kúszik, a szereplők reakciói hitelesek és a mumus is elég eredeti ahhoz, hogy ne rontsa el az összképet, mikor végre megmutatkozik.
A weird és lovecraftiánus történetek kedvelőinek nagyon ajánlom.