Downton Abbey (Downton Abbey) (2010–2015) 92% 350★

Az elmúlt egy hónapot szinte teljes egészében Downtonban töltöttem, és egyértelműen kijelenthetem: ennél jobban nem is dönthettem volna!

Ez a sorozat sokkal több annál, mint intrikák szövevényes hálózata. Itt sorsok és életek fonódnak össze, generációk ívelnek át, míg a végére beköszönt egy új korszak. Remekül egyensúlyoztunk a dráma, a romantika és történelmi események láncolata között, valamint nem elhanyagolható az a tény sem, mennyire izgalmas volt belelátni az akkori szolgáló személyzet életébe. Megismertük, hogy szabad perceikben mivel töltik az időt, hogy éppen mit pletykálnak egymás között, és persze itt is bőven kijutott az örömből és szomorúságból is… Imádtam, ahogy a különféle karakterek egymáshoz szoktak, mint pl. a Mrs. Patmore & Daisy közötti kötelék, ami mindig megmelengette a szívemet, vagy épp Carlson és Mrs. Hughes, Violet és Isobel, Lord és Lady Granthamről nem is beszélve!

A három lánytestvér közül kétség kívül Sybillel töltenék el egy bűbájos teadélutánt, de szorosan ott van mögötte Edith is, akinek számtalan akadályon kellett átverekednie magát, spoiler Sajnos Mary mindvégig bosszantott a fölényességével, az undok megjegyzéseivel, amivel nem átallt odaszúrni az alkalmas pillanatban. Bosszantó egy nőszemély, ugyanakkor a vége felé kiderült, hogy neki is van szíve, még ha nem is mindig mutatja ki. Számomra az egyik meglepetés Thomas volt, aki ugrásszerű fejlődést mutatott, és határozottan az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. (Nem csekély érdeme van ebben Széles Tamásnak is, aki kiválóan illett a beképzelt inashoz!)

Voltak mélypontok, rosszabb pillanatok, tragédiák és meghökkentő részek, de összességében csak annyit írhatok: borzasztóan hiányozni fog! A szívemhez nőtt minden egyes karakter, és nem csodálom, hogy ekkora rajongótáborra tett szert az idők során. Maximálisan kiérdemelte. ♡

1. évad: Sokadik újranézésre is ugyanolyan izgalmas az angol arisztokrácia és az őket kiszolgáló személyzet mindennapi élete. Nem akciódús évad, mégis mindig történik valami; de ez ennyi szereplővel nem is csoda. Ugyanakkor mégis úgy érzem, nagyon gyorsan pergeti az időt; az első évad konkrétan két év eseményeit dolgozza fel. Az úri szereplők közül Mary és Edith a legelviselhetetlenebb a szezonban; előbbinek a gőgösségével nem tudok mit kezdeni, utóbbi meg tipikus középsőtestvér-szindrómában szenved, nagyon látványosan. A lányok közül egyedül Sybil volt izgalmas az évadban, cserébe ő méltatlanul keveset szerepelt. A legnagyobb forma azonban Lady Grantham; Maggie Smith tündököl a dáma szerepében. A személyzetből Anna és Bates sztorija volt a legérdekesebb; Thomas és O'Brien egy idő után nagyon repetitív lett számomra, továbbá nagyon kiszámíthatóak, ezért nem izgalmasak. Rajtuk kívül mindenkit kedveltem, leszámítva Daisyt. Cselekményileg komplex, én több eseményt is későbbre datáltam az emlékeimben. Az évad keretesen egy tragédiával kezdődik, egy másikkal zárul és abszolút nézeti magát. Még mindig nagyon szeretem, nem hiába a kedvencem. Folyt. köv. mert az egészet újra akarom nézni.

2. évad: Romantikus szempontból az évadban történtek jó dolgok, ugyanakkor az összes részt beárnyékolja a világháború, majd a spanyolnátha. Új szereplők jöttek-mentek, többségük vagy teljesen semleges vagy inkább ellenszenves volt, egyedül Laviniával tudtam szimpatizálni. Mary színeváltozása az évadban nagyon feltűnő, kicsit hirtelen a váltás az első évadbeli személyiségéhez képest. Edith itt továbbra is teljesen középszerű és semmitmondó, a lányok közül az évadban Sybil történetszála volt számomra a legérdekesebb. A legnagyobbat Robertben csalódtam; bár értettem a magatartásának miértjét, nagyon tudtam őt utálni. Mindent összevetve ez nem volt túl vidám évad, de szerettem.

3. évad: Szerintem ez a legtragikusabb és legszomorúbb évad, a szívem szakad meg, akárhányszor látom. A legvégére szerencsére tartogatott jó dolgokat is a történet. Egyébként nem ez a legeseménydúsabb, de talán a legfontosabb és legmeghatározóbb évad a hat közül. Mary új, elviselhetőbb személyisége itt már nem szokatlan, Sybil olyan, mint eddig, Edith meg továbbra is egy életképtelen és elkényeztetett görcs. Az új szereplők közül Rose üde színfolt, bár az évadban csak keveset szerepel, Alfred is nagyon szerethető, Jimmy viszont számomra elviselhetetlenül harsány.

4. évad: A tragédiák után újra elindul az élet; kinek viszonylag gyorsabban, csendesebben emlékezve, kinek lassabban és szenvedősen. Természetesen ettől függetlenül ebben az évadban is akad szörnyűség, méghozzá kifejezetten sokkoló. Az új karakterek közül Green és Edna instant hányinger. Edith élettörténete végre beindul, Rose is sokat szerepel és általa láthatunk olyan részeket is egy fiatal, előkelő lány életéből, amit a főszereplő hölgyeknél nem mutattak sajnos.

5. évad: A Green-sztori folytatódik az évadban, elég keményen, sajnos. Mary története ebben az évadban kezd idegesítő lenni, ő maga pedig visszatér az első évadbeli személyiségéhez. Ebben az évadban is történik haláleset, de szerencsére nem olyan hangsúlyos. Több nagyon érdekes és/vagy szerethető szál is van az évadban; Isobelé, Violeté és Rose-é inkább kedves és szívmelengető, Coráé és Edith-é izgalmas. Az új szereplők közül nagyon sajnáltam, hogy Kuraginnal keveset foglalkoztak.

6. évad: Az utolsó évad olyan, mintha nem is az utolsó lenne, pláne, hogy a lényegi események a sorozat legvégén történnek. Ebben az évadban többségében vannak a boldog történések; de azért itt is volt dráma. Thomas borzalmasan szánnivaló volt, Edith sanyarúsága a végéhez ért és úgy tűnik, mindenki megtalálta a maga számítását. Carsonéknak és Molesley-nak nagyon tudtam örülni.

Mindent összegezve ez a sorozat kötelező mindenkinek, aki szereti a kosztümös drámákat. Nagyon érdekes az arisztokrácia és a kiszolgáló személyzet élete is. A főszereplők közül sajnos ketten is elviselhetetlenek voltak számomra; Mary borzalmasan rátarti, Edith meg szerintem nyomorult, de kegyetlen is. A két lány viszonya nem éppen idilli nővéri kapcsolat. Viszont olyan sok szereplő van a sorozatban, hogy mindenki megtalálja a kedvencét. Igazából ezt lehetne nyújtani a végtelenig; hiába készültek plusz filmek, amik viszik előre a történetet, én szívesen látnék egy folytatást a sorozatból mondjuk 15-20 évvel később az új generációval. Imádom ezt a sorozatot, sokadik újranézésre is ugyanolyan élvezetes, mint elsőre volt.

Votlak hullámvölgyei a sorozatnak, de még ennek ellenére is nagyon megszerettem. A szereplők többsége szerethető, de az abszolút kedvenc az Violet nagyi. Akkora beszólásai vannak, hogy csak na :D Emellett Mr. és Mrs. Crawely is nagy kedvencek lettek, imádtam a kapcsolatukat, a jó és rossz pillanatokat egyaránt.

Ez egy jó sorozat. Nincs mit ragozni. Sorsok, karakterek, összefonódások. És egy percre sem unatkozol. Sajnálom, hogy vége.

Kemény, intenzív menet volt, de végignéztük.

Érdekes volt látni ezt a hamisíthatatlan kosztümös angol környezetbe oltott szappanoperát.
Merthogy bármennyire is angol, ez azért az. Ez persze nem feltétlenül pejoratív jelző, de én nem kifejezetten vágyok szappanoperákat nézni.

Miért tartom annak? Mert folyamatosan megy az értelmetlen kavarás, a töltelék események garmada, a logikátlanság, csak azért, hogy teljen az idő. (A logikátlanság ebből különösen fájt, főleg a krimi jellegű részeknél, hiszen az angolok ebben egyébként hagyományosan kitűnőek.)
Simán el lehetett volna felezni, harmadolni az egészet, és valami feszesebb történeti ívre felhúzni. A közepe táján majdnem fel is adtam, annyira sehová se tartó volt a történet (persze ez lényege a szappanoperáknak, tudom).

Ami jó volt, az természetesen a színészek, a miliő, az angol élet akkori átalakulásának a bemutatása. Nagyon sok kellemes, szerethető jelenet volt, ami melegséget sugárzott. Ebben mondjuk jók is az angolok.
Az utolsó évadban pedig – nem hittem volna, hogy ez lesz az egyik fő élményem benne – egészen gyönyörű női ruhákat láttam, s az már önmagában megérte. Túl már a szecesszión, de még azért nem az art decoban, és alapvetően angol stílusban.
Megnéztem, Anna Robbins-t illeti a dicséret ezekért a csodálatos ruhákért.

Így utólag ránézve a sorozatra, feltűnt, hogy alapvetően a nőkről, a női sorsokról szól. A férfikarakterek gyengébbek, mulandóbbak, nem ők viszik a prímet. Talán egy-két erősebb férfi karakter azért elkelt volna benne.

Eddig az egyetlen igazi szappanopera sorozatom, amit megnéztem (hogy legyen fogalmam erről a műfajról), az a Paula és Paulina volt. Most – bár valóban jelentős különbségek vannak – ehhez csatlakozik ez a sorozat. És most egy ideig nem fogok sorozatokat nézni.
Nekem a minisorozatok jönnek be igazán, ahol a rendező pontosan tudja, hogy hol és hogyan lesz vége az egésznek. (Talán még az HBO Rómája kivétel ezalól.)

Mindazonáltal kétségkívül kellemes, szép sorozat, azt hiszem lassabb ütemben kell fogyasztani, mint ahogy mi tettük. :-)

A guilty plesure sorozatomból lett az egyik kedvencem. Nem hittem volna, hogy ennyire megszeretem. De megtörtént. Bár angol úri családokat vártam, akik kisujjukat feltartva teázgatnak,ehelyett kaptam egy korszakváltásról és a kialakuló modern világról szóló történetet. Hiába a sok feszültség a házasodás, szerelem körül, nem ezekről szól ez a sorozat. Emberekről szól, emberi sorsokról, egy új és egy régi világról. A karakterek csodálatosak, a dráma annyi és olyan minőségű, hogy szavakkal nem tudom elmondani. A csavarok úgy ütnek, hogy sokszor reggelizés közben elfelejtettem lenyelni a müzlim, annyira meglepődtem, és észre se vettem, hogy megszottyosodott a számban. Igaz, a sokszor szappanoperárba és melodrámába átmenő sorozat sokaknak too much lehet, de én imádtam benne, hogy néha elszállt magától. Még a sorozat is képes volt nevetni magán emiatt, amit nagyon szerettem benne. Néha túl komolyan vette magát, de hát ha egyszer arisztokrácia… A színészek zseniálisak, főleg Maggie Smith és az idősebbek játéka zseniális, már azért megérte végignézni azt a hat évadot. Ha most nem jönne ki egy film novemberben, nem tudom, mit csinálnék magammal…

Régóta szemeztem ezzel a sorozattal, de valahogy csak most jutottam el odáig, hogy meg is nézzem, amit szerintem jól tettem, mert így egy teljesen befejezett sorozatot tudhatok magam mögött. Persze sajnálom, hogy vége, de szerintem talán jó így, ha tovább húzzák, nem biztos, hogy élvezetes maradt volna – még így is néha túl sok minden történt.
Összességében azt hiszem, eléggé megszerettem a sorozatot annak ellenére is, hogy elég drámai, és hogy az elején azért kissé nehézkesen indult be a számomra. Rengeteget beszélnek a sorozatban, és a sok-sok szereplő miatt az első évadban nagyjából azt sem tudtam, hogy ki kicsoda (másodjára majd egyszer biztos élvezetesebb lesz emiatt), de aztán végül is eléggé beleszoktam a pörgős beszélgetésekbe.
Érdekes volt látni az akkori életet, és persze azt, hogy milyen hatással volt a háború és a technikai fejlődések egy-egy család életére.
Nagyjából mindenféle komoly és elgondolkodtató témát felhoztak előbb-utóbb, amit végül is nem bántam, mert az akkori felfogással izgalmas volt látni, hogyan dolgoznak fel egy mára már semmiségnek tűnő, de akkoriban hatalmas problémát.
A karaktereket tekintve is érdekes a felhozatal, főként a társadalmi réteg széles skálája miatt, ami kifejezetten üdítő, érdekes és sok helyen szórakoztató volt.
Kedvenceim nagyrészt Violet, Carson és Robert voltak, imádom őket, mindegyikük a szívemhez nőtt, Violet beszólásain pedig néha eszméletlenül jól szórakoztam.
Igazából ódákat lehetne zengeni az összetett és rétegelt karakterekről, akik végre nem fekete-fehérek, még annak ellenére is, hogy pl. Maryt határozottan nem kedveltem, muszáj elismernem, milyen fantasztikusan izgalmas jellemet adtak neki, de nem bocsátkozom részletekbe, mert úgy nagyon hosszú véleményezés lenne, a lényeg a lényeg, hogy mindenkit jól megalkottak.
A végén pedig nyilván adott volt valamennyi cukormáz, de mégis azt mondom, hogy a sok-sok megpróbáltatás után, ami mögöttük volt, megérdemelték ezt a méltó befejezést, még akkor is, ha ismerve a történetüket, úgyis tudjuk, hogy ez a vidámság nem tarthat sokáig.
Amin még így sokat agyaltam és gondolkodtam a sorozat közben (hiszen tudtam, mikor lesz vége), az az, hogy akármennyire is lenne azért kicsit furcsa, mégis nagyon szívesen megnéztem volna, hogy hogyan alakul az életük a II. világháború idején, hiszen a fiatalok nagyjából akkor lennének annyi idősek, mint most a szüleik, és szerintem végtelenül izgalmas lenne egy olyan feldolgozás is. Persze-persze, ne legyek telhetetlen. Na, de akkor is! :)

Ééés vége. :( Nagyon szomorú voltam, én ezt úúgy néztem volna még tovább.
A végére azért hozzám nőttek a szereplők is (Mary kivételével…), nehéz volt őket elengedni… :) Lehet, hogy kicsit giccses lett így a lezárás, és végső soron happy end lett, így vagy úgy, de minden így volt jó. :) Biztosan sokszor fogom még elővenni ezt a sorozatot, szerettem. :)
Kisasszonyos-kosztümös romantikus sztorik kedvelőinek erősen ajánlott! :)

Tegnap megnéztem az utolsó részt is és annyira sajnálom, hogy vége van. Bár, ha jól belegondol az ember, akkor nem lett volna érdemes tovább húzni a történetet. Megkapta a tökéletes befejezést, szépen elvarrtak minden szálat a készítők.
Szerintem a sorozat legnagyobb erősségei a rendkívüli színészgárda, valamint a csodás hangulat. A díszletek és a kosztümök valami zseniálisak. Örvendetes, hogy az urak és a szolgálók szemszögéből is bemutatták az akkori korszakot. Természetesen Violet nagyi volt a legfőbb kedvenc karakterem. Maggie Smith egy ISTENNŐ! Rajta kívül még Sybil, Anna és Bates kerültek közel a szívemhez, velük tudtam a leginkább azonosulni.
Kosztümös alkotások kedvelőinek mindenképpen ajánlott.:)

Húztam, halasztottam az utolsó évadot, mert nagyon szívemhez nőtt a sorozat, nehéz volt búcsút venni tőle. Persze újra lehet nézni (valószínűleg fogom is, már csak angol gyakorlása végett is, mert nagyon szépen, érthetően beszélnek benne), de újdonságok már nem várnak rám.
Szinte minden szereplőt sikerült (többé-kevésbé :)) megkedvelnem a végére, de Maggie Smith által alakított Lady Grantham viszi a pálmát, őt egyszerűen imádtam.
Tartottam tőle, hogy a sorozat lezárása fog majd némi keserű szájízt hagyni, ahogy a legtöbb sorozatnál szokott, de nekem az is nagyon tetszett.
Kedvenc. :)