Sanditon (2019–2023) 83% 78★

Igazán szerethető sorozat, örülök hogy rátaláltam. :)
A zene pedig egyszerűen csodálatos!

Nem szeretem Jane Austen műveit, de mindig megpróbálkozok a belőlük készült filmekkel, mert a kosztümös történeteket viszont imádom. Sanditon nagyon nem kapott el; nekem körülbelül semmi nem jött át a tengerparti hangulatból, az első öt epizód konkrétan szenvedés volt számomra, annyira untam. A szereplők semlegesek maradtak, senkit sem sikerült igazán megkedvelnem, bizonyos szálakat cserébe határozottan utáltam. Kedves, bájos, nagyon szokványos történet, iszonyú lassú haladással. A ruhák szépek, a zenék változatosak; néha egy-egy dallam hallatán azt vártam, hogy Michael Flatley előugrojon egy bokorból. A főszereplő lány, Charlotte bájos, de nem különleges jelenség; ebből a szempontból talán Esther volt a legértékelhetőbb. Sidney Parkert meg nagyon kéne szeretni, de rühellem az ilyen karaktereket és alapból Theo James sem túl nagy szám. Nem volt rossz, de jó sem. Elnyújtott rétestészta, az utolsó 2-3 epizódnak volt számomra konkrét értéke. Én nem hiányolom a folytatást, szerintem nem kell mindennek csillogóan happy endnek lennie.

Örülök, hogy mégis lesz 2. évad majd, mert ebből még több kell! Abszolút üdítő élmény volt, mikor is láttunk ennyi érdekes női karaktert sorozatban? Austen hangulat egy kis fűszerrel megbolondítva, örülök, hogy elkészülhetett. Nagyon tetszettek a helyszínek és a zene is.

Mikor belekezdtem már akkor tudtam, hogy egy befejezetlen könyvből készült, szóval nem sok köze lesz Jane Austen-hez. De szerintem jót tett neki, hogy kicsit szabadabban kezelték az egész történetet és valami mást akartak belőle kihozni, mint amit eddig megszokhattunk. Nem ér fel nálam egy Büszkeség és balítélettel, mert az az örök kedvencem, de így is élveztem minden percét. Monjuk az évad felétől már néha úgy éreztem mintha valami szappanoperát néznék, de még ez sem zavart nagyon. A karakterek meg, JÓ ÉG! Már régen izgultam ennyit egy szerelmi szál miatt. Kellett most ez a kis romantikus vergődés a lelkemnek. A látvány és a zene pedig külön dobott az egészen. Ezért sem vagyok képes elfogadni, hogy így lett vége. Mert tudom, hogy ha rendes befejezést kap, még a kedvenc sorozataim közé is bekerült volna. :(

Most fejeztem be másodszor, pedig nem igazán szoktam újranézni sorozatokat, annál sokkal több elem van a várólistámon, pláne nem szokásom ennyire hamar ismételni. De hiába láttam karácsony környékén először, nem eresztett el ez a történet. Tudom, hogy eredetileg több évadosra tervezték, de sajnos nem hozott olyan nézettségi adatokat Angliában, mint amit reméltek. Ezért is lett olyan a lezárása, amilyen, mert, hogy nem ezt szánták a végének. A nagy felzúdulás után a készítők belengették a folytatás lehetőségét, amennyiben az Egyesült Államokban jobb számokat produkál a sorozat. Egyelőre néma csend van, de én azért bízom egy következő évadban.

Sokat gondolkodtam azon, mi fogott meg ennyire ebben a történetben, de arra jutottam, hogy nem csak a váratlan végkifejlete. Már az első alkalommal elvarázsolt körülbelül minden: a helyszínek, a zene, a szerelmi szál alakulása, és úgy a 5-6. rész táján már teljesen oda meg vissza voltam az egészért. Azután jött az utolsó rész, én meg ott maradtam összetört szívvel, nagyon szomorúan. Bár jobban belegondolva, ha soha nem lesz folytatása, talán akkor sem lesz nagy baj, így lehet, hogy sokkal emlékezetesebb élményt nyújt, mint ha egy szokványos befejezést kaptunk volna.

Egyébként csodás az egész: annyira szépen van felépítve a történet, ahogy visszatérnek egyes fontos helyszínek, korábban elhangzott mondatok, meghatározó kijelentések. A szellemes párbeszédek alatt egy csomószor azon kaptam magam, hogy csak somolygok bele a vakvilágba, sőt egyszer-egyszer hangosan felnevetek. És a legkevésbé sem érdekel, ha például a női karakterek nem felelnek meg a korszellemnek, hogy nem egyszer kifejezésre juttatják, hogy nem elsődleges vágyuk a férjfogás és nem áll szándékukban egy férfi tulajdonává válni. Egyrészt eléggé ki van hangsúlyozva, hogy mit is várnak tőlük és valószínűleg milyen sorsra fognak jutni, másrészt annyi más sorozat van, ahol tényleg semmi más nem köti le a hölgyeket, csak és kizárólag a férjvadászat. Üdítő volt végre más hozzáállást látni (még ha tudom, hogy ezzel eléggé elrugaszkodtak a valóságtól és inkább a mai igényeket próbálták ezzel kielégíteni). És a röhejes, bodorított, besütött frizurák sem hiányoztak, még ha Charlotte szabadonengedett fürtjei sem igazodnak az akkori divathoz.

Charlotte egyébként tökéletes főhősnő volt, akiért teljes szívvel lehetett szurkolni és Rose Williams-nél keresve sem lehetett volna bájosabb, elbűvölőbb színésznőt találni. Olyan szép csendben építik a karakterét és mutatják be, hogy nem egy buta kis liba, aki csak arra vár, hogy mindent elintézzenek helyette: segítőkész, gondolkodik és jó ötletei vannak, nem fél szembemenni az elvárásokkal és olyan szituációkba keveredni, ami meglepő egy fiatal lánytól, megállja a helyét a bajban. Az például milyen érzékletes különbség, hogy Eliza Benetthez képest nem csak vár arra, hogy másvalaki megoldjon egy problémát, hanem teljesen egyedül nekivág az ismeretlennek, nem hagyja magát lerázni, és aktívan részt vesz a helyzet megoldásában. De rajta kívül szerencsére más sorsáért is lehetett izgulni, vagy az unszimpatikus szereplők bukásáért drukkolni. Sidney karaktere lehetett volna egy fokkal kevésbé seggfej a történet elején, de tulajdonképpen remek volt látni, hogy a kiábrándult, megcsömörlött, állandóan rosszkedvű, érzéketlen férfi hogyan változik meg és válik egyre kiegyensúlyozotabbá, segítőkészebbé és nyugodtabbá, illetve milyen hatással van rá a Charlotte-tal való kapcsolatának alakulása. Hogy milyen kedélyállapotba kerül, amikor éppen jóban vannak és milyen hangulata lett, amint megint összevesznek a lánnyal. Az egyik kedvencem pedig Lady Denham volt, élvezet volt nézni, ahogy Anne Reid lubickolt ebben a szerepben.

A gyönyörű helyszínek (a tengerpartok, ahol a krikettmeccs zajlott vagy ahol az utolsó rész fontos eseményei játszódtak, az a virágos liget, ahol Charlotte a gyertyát tartotta a 4. részben, a folyópart), a csodálatos zene mind-mind hozzátett az élményhez. És szeretném kiemelni, hogy ebben a sorozatban van a legszebb táncjelenet, amit valaha láttam.

Párszor még biztosan végignézem, mert olyan kedvenc lett, mint a legendás elődje, az 1995-ös Büszkeség és balítélet.

Teljesen beleszerettem az egész hangulatába, tájaiba, zenéibe. A vége összetörte romantikus lelkemet, de hátha megkegyelmeznek és kapunk egy szép lezárást. A sorozat teljesen megérdemelné. A színészi játékokkal nem volt problémám, Charlotte igazi talpraesett fiatal nő, aki nem akar mindenáron férjhez menni és vágyik, hogy szeretve legyen, Sidney jóképű, néha arrogáns, de azért szerethető (köszönet jár érte Theo Jamesnek, tetszik amikor ilyen stílusú filmekben szerepel valahogy ez jobban áll neki). Sajnos már nem tudjuk meg, hogy milyen befejezést szánt volna neki Jane Austen, de így is kedvenc lett akárcsak az összes többi.

Bár még van hátra 1 rész de muszáj le írnom ezt.
Eleinte Theo James volt nálam a húzónév.
Majd rájöttem milyen kincsre bukkantam.
Zseniális a zene a jelmezek a színészek a helyszínek.
A karakter építés előtt le a kalappal.
De mi az hogy 10 éve mikor ott volt nem kellet amikor meg nincs ott mégis így hoppá, mégis kell?!Mi ez már?!….
Sidney és Charlotte a kedvenc shippem.
Update:
És befejeztem.Hát én az összes eddigi sorozat tapasztalatom alapján ennyire még nem akartam szereplőt kinyírni mint itt Tomot meg Campion asszonyt. Az egyik felelőtlen és mástól várja a megoldást a másik meg egy hárpia(és még finoman fogalmaztam.) Jöhetne már a 2.évad reméljük ugyanezekkel a színészekkel

1. évad:
Nagyon tetszett. De az utolsó rész vége….áááááááá!!!! Kicsit megnyugtató, hogy lesz második évad, különben nagy csalódás lenne.
Theo James jóképű, de az arcáról nem sok érzelmet lehet leolvasni. Őszintén szólva én az építész fiúnak szurkoltam. Ő sokkal kedvesebb, jó képű és őszinte. Igazán megérdemelné Charlotte-ot.

2. évad:
Sokkal, sokkal jobb volt, mint az első évad. Még, ha a szép fiúk nem is olyan szépek, mint Theo James. ;)
Minden jobban tetszett. A színek, a kosztumük, a helyszínek. És hát a szerelmi szálak, amiből több is volt. És persze most sem hiányozhatott az ármánykodás. Az utolsó részt nem bírtam ki könnyek nélkül.

1.
Nem volt rossz, de úgy éreztem hogy csak a végén talált magára a sorozat. Kevesebb epizód jobb lett volna, mert az érdekes dolgokat későn hozták be, vagy túlnyújtották. De tetszett hogy a sok szereplőből mindenki megkapta a maga szálját, és nem csak egy valaki volt fókuszban. A táj és a zene tetszett.
2.
A második évad szerintem jobban tetszett, bár sok mindenben azért nem változott a sorozat. De legalább minden részben történt valami fordulat, izgalom, ami vitte előre a sztorit. Nyilván azért a körmömet nem rágtam le. A végére is kicist sok lett a szenvedős részekből. Alison és Fraser szála kifejezetten tetszett, ők voltak a kedvenceim. De a többi karakter is megkapta a maga idejét. Azaz igazság hogy Charlott a legrosszabb karakter, az ő szála nem is hiányzott volna a sorozatból.

3. 6-ról végül levittem 5 csillagra. Semmilyen lett ez az évad is, annyire nem történik semmi, és elég bugxután is van megírva benne minden szál. Mintha úgy találnák ki a cselekményt ahogy haladnak előre.

Kellemes kis sorozat, egy ragyogó főszereplőnővel.
Azért néha untam, de összességében jó volt. Nem vagyok Theo fan, de ez a szerep jól állt neki.