A Francia Kiadás (2021) 70% 137★

Előzetesen lényegében semmit sem tudtam a filmről. Nem néztem trailert, a sztorijának sem olvastam utána, szóval egyedül a parádés szereposztás miatt vágtam bele.
Meglepő darab volt, semmiképp sem egy átlagos stílusban készült alkotás, illetve a témaválasztása sem mindennapi. Lényegében egy szerkesztőség életébe kapunk bepillantást, miközben a három (négy) író cikkének történetét látjuk sorra megelevenedni, igazán kreatív és dinamikus formába. Tetszett a maga egyedi kis humora is, hisz olykor tényleg hangosan fölnevettem, viszont zavaró volt számomra a képarány, illetve a színes és fekete-fehér jelenetek elsőre rendszertelennek tűnő váltakozása. (Valószínűleg a rendezőnek ezzel volt specifikus célja, de ezt így hirtelen nem láttam át.) A hosszabb animációs betét is furcsán hatott, bár ettől még szórakoztatónak tartottam. Kíváncsi voltam, hogy miként tudnak ennyi nagy nevet egy alkotásba sűríteni, de valóban néhányuknak csak pár perc jutott, ami nem feltétlen negatívum, mivel minden megjelenés viszonylag emlékezetes momentum. Ebben még az amúgy számomra unszimpatikus Timothée Chalamet-et is kedveltem, de legnagyobb kedvencem természetesen a mindig varázslatos Léa Seydoux volt, bár Adrian Brody, Tilda Swinton és Frances McDormand játékát is élveztem. Eléggé rétegműnek érzem amúgy, így nem mindenki ízlésének felelhet meg, de nekem összességében bejött a kis szétszórtsága ellenére is.

Nem szeretem az ilyen művészieskedő filmeket, ami csak tetteti, hogy valóban művészi lenne, amúgy meg kapkodós, zagyva és értelmetlen, mert szétesik az egész. (Vagy ezeknek ilyennek is kell lennie? Nem tudom, de számomra erőltetett.) Az egyedi képi világa, a félig film, félig színház megoldások érdekesek voltak, csak emiatt nem pontozom, mert amúgy sok jóra nem számíthatna tőlem, de valószínűleg nem is én voltam a célközönség. Del Toro miatt vettem rá magam, hogy megnézzem, az a rész legalább jó volt. Chalamet is tetszett Zeffirelliként, és kb ennyi.

végre eljutott ez a film a moziig! és mennyire megérte várni rá!!

wes anderson a kedvenc rendezőm, el vagyok ájulva majdnem az összes filmjétől (az édes vízi élet valahogy nem jött át – pedig bill murray abban is hatalmasat alakít), így egy alapelvárással ültem be a moziba, és megkaptam azt, amire számítottam!

kicsit zavaros volt itt-ott, hogy melyik idővonalon játszódik az adott jelenet, de a végére azért elég jól ki lehetett következtetni, mi merre hány méter.

a kedvenc történetem egyértelműen a diáktüntetés volt (nem, nem csak timothée chalamet miatt), mert – a lövöldözést leszámítva – kézzelfogható a jelen fiatalság számára ez a fajta kiállás (lásd: szfe ügy). mindemellett nagyon tetszett zeffirelli karakterének története!
viszont itt volt egy olyan dolog, amin még meg is lepődtem, és annyira nem volt andersonos: volt mozgókamera! mármint így miért? kicsit megtörte a megszokott formátumot.

biztos figyelmetlen voltam, vagy eltekintettem felette, de nagyon meglepődtem, hogy christoph waltz, tony revolori és alex lawther is szerepelt ebben a filmben!

szememben ez az egyik legerősebb anderson film. a grand budapest hotel és a fantastic mr. fox mellé besorakozott <3

Ígéretesen indult, a hangulat, a képi világ, de a közepe táján valahogy elveszítettem az érdeklődést… Wes Anderson eddig nem tudott hozzám utat találni. A képi világa minden esetben lenyűgöző, de a tartalom valahogy olyannyira erőlködés-ízű, mű, hogy nem tud megérinteni. A formával való bűvészkedésen van a hangsúly, és ezért a többi nem tud hozzám eljutni. Pedig itt is, minden történetben ott van a mondanivaló, erős mondatok, megfontolandó életigazságok, de egyszerűen nem tűnik igazinak.

Nekem ez egy vizuálisan érdekes alkotás, de minden másban abszolút felejthető…

Szerintem ez egy nagyon hangulatos film, de ugyanakkor rétegfilm is. Wes Anderson stílusa még új nekem, eddig csak egy filmet láttam tőle, viszont A Francia Kiadás egyértelműen követte azt, amit vártam. Rengeteg neves színész fordult meg a filmben, ami ugyan okozott némi zsúfoltságot, de több esetben azt kell mondjam, hogy inkább emlékezetes volt akár az a pár perc is, amit egy-egy színész kapott. A történet egyébkétn ötletes volt szerintem nagyon – arról van szó, hogy egy újság cikkeinek a történetét ismerjük meg, kicsit olyan, mint a film a filmben téma. Nem nehéz egyébként követni, de azért oda kell figyelni, hogy mégis hol tartunk.

Ha úgy nézem, ugyanolyan, mint a többi Wes Anderson film, őrületes sztori, látvány, szereposztás, közben emberi történetek és hol szívet melengető, hol dermesztő. Sokszor vicces, és szerintem nagyon szerethető, de ez végképp szubjektív. Mindenképp többször nézős. Bővebben meg: http://ekultura.hu/2021/10/28/a-francia-kiadas

A képi világ és a vizuális megoldások tök jók, csak történet nincs. :D Nem hiszem, hogy Wes Anderson nekem való lenne.

Úgy kellett már nekem Wes Anderson mint egy falat kenyér. Harmadjára futottam neki ennek a filmnek, az egyetlen amit még nem láttam tőle, eddig a 10. percnél mindig abbahagytam, nem voltam hangulatomnál. De most. Aaaaaaa!!!!! Az első két sztorinál azt éreztem, ez igen. Ez kell a tökéletes kikapcsolódáshoz. De aztán a harmadik, ott megváltozott valami. Tartalma, értelme lett az egésznek, abba beleszerettem. És így a filmbe is. Ezt még számtalanszor meg fogom nézni, mint második legkedvencebbemet tőle, ahogy A fantasztikus Róka urat is már milliószor. Vérbeli Wes Anderson, ezt kaptam, többet nem is kell róla mondanom ⁠♡

Elképesztően öncélú, saját maga szórakoztatására elkészített film, utcahosszal a leggyengébb Wes Anderson-alkotás eddig. Szépen indul, de aztán addig-addig tetszeleg saját magának, hogy kb. élvezhetetlen lesz. Egy idő után kínos látni, hogy hiába váltják egymást a nagynevű, tehetséges színészek, semmi emlékezetes szöveggel nem sikerül őket megkínálni. Lelketlen, pár mondattal megrajzolt figurák, akikért nem lehet szurkolni, akiket nem lehet se szeretni, se utálni, olyan szinten jellegtelenek.

Érezni itt a kísérletezgetést, sok olyan beállítás van, ami a rendező korábbi filmjeiből nem rémlik, a zenét se úgy használja, mint eddig, és szerintem teljesen rendben is van ez a része, de rég láttam olyat, hogy egy amúgy vérprofi filmes ennyire beleszeressen magába és képtelen legyen az arányérzékének a megtartására. Borzasztó csalódás!

Hozta a tökéletes Wes Anderson stílust, egyedül az utolsó történet volt számomra egy kicsit bonyolult, de ez nem von le a film értékéből. Mindig le tud nyűgözni, tökéletes képi világ, igazi művészet.