Álom zóna

Cendrillon0002
Álom

Azt álmodtam,hogy Star Wars-os tablónk lett,mert Yoda közölte az osztályfőnökkel,hogy a sulinak foglalkoznia kéne a többi galaxis lakójával is.
Különben lerohantak volna minket a sithek… érettségi kellős közepén

Kapcsolódó filmek: Csillagok háborúja I. – Baljós árnyak (1999) · Csillagok háborúja II. – A klónok támadása (2002)

Csillagok háborúja I. – Baljós árnyak (1999) Csillagok háborúja II. – A klónok támadása (2002)

Londonna 
Álom

Donald Crowhurst készül a nagy utazásra. A neje (aki amúgy az én egyik ismerősömnek a felesége igazából, nem pedig Rachel Weisz :'D) durván pipa rá, és fogja a három gyereket, majd direkt külön programot szervez maguknak és „felszívódik”, hogy ő ebben nem vesz részt.
Dont üldözi a sajtó, állandóan arcában a mikrofon. Londonna is ott van, kb. mint egy szellem, mert mindenki átnéz rajta. Segít Donaldnak takarítani, készülődni. Kézbe adja, elveszi a vödröket, a felmosót, a porszívót (?!). Donald már sík ideg, Londonna látja rajta, hogy fél, de ha már eldöntötte, hogy megy, akkor megy.
A sajtó még mindig nyomul, Londonna pedig még mindig áll, mint egy rakás szerencsétlenség, kezében a vödörrel, és hagyja, hogy odébb taszigálják az útból az újságírók, mivel még mindig van olyan kérdésük, amit feltétlenül meg kell kérdezniük Donaldtól.
Don aztán egyszer csak megfordul, Londonnára néz mély hálával és nagy szeretettel, amikor is ő ettől tócsává olvad, majd mint a villámcsapás, tudatosul benne, hogy ja, persze, ő is elkíséri, csak ezt rajtuk (kettőjükön) kívül senki nem tudja.

:'D Hmm. Lehet, hogy ez egy jel volt, hogy (már megint) újra kellene néznem a The Mercy-t? :D

Kapcsolódó filmek: A kegyelem (2018)

A kegyelem (2018)

1 hozzászólás
Londonna 
Álom

Annyira sikerült felspannolnom magam tegnap a bakelit-dolgon, hogy… Mamma Mia!-sat álmodtam. :'D

Valami bevásárlóközpontszerűségben voltunk – egészen pontosan egy leülős, kajálós részen – amikor belecseppentünk a fent említett „előadásba”. Ha jól rémlik, valami kis promóciós szösszenet volt az új filmhez. (Az eredeti szereplőkkel, khm-khm.)

Én nyilván Colint lestem, de alapvetően kitakarták az emberek meg a fikusz, úgyhogy sokat nem láttam belőle, aminek nem igazán örültem. :P Aztán hirtelen felszívódtak a pasik, és egyszer csak feltűntek – szemben – a folyosón. *-* (Olyan kis laza inges szerelésben, haha.) Itt annyi rémlik, hogy lelkes lettem…

… aztán vágás. Ne kérdezze senki, hogy hogyan, meg miért, de Pierce, Stellan és Colin itt voltak nálunk. ??! Egy kb. 2x-3x ekkora lakásban. Anyukám szája egyfolytában járt, mindent összebeszélt (elsősorban Colinnak). Egy olyan helyiségben, ahol én nem voltam jelen. Én Pierce, Stellan és nagynéném társaságában ücsörögtem a nappaliban, amikor Pierce kiszúrta a Harry (Hart) standee-t, majd közölte, hogy jesszus, ez nagyon komoly. „ENNYIRE bírod a pasast?” Aztán jobban szétnézett (ültében) és talált még egy-két dolgot, amin nagyokat mosolygott.

Nekem az rémlik, hogy mindeközben egy hatalmas, kapucnis (!) télikabátban kucorgok a fotelünkben – a nyár közepén, és Pierce megjegyzései hallatán még jobban összehúzom magam, a fejemre rakom a szőrmés kapucnit ama megjegyzéssel, hogy „Oké, akkor én most eltűntem, nem vagyok itt.”

Erre beállít Colin – „gyanútlanul”, ő is meglátja a standee-t, rémült tekintet, szokásos habogásdadogás, hogy úristen, meg hogy anya mesélt neki dolgokat (fel is sorolja), és hogy ez mind igaz?!
Én tovább égek, mint a rongy, de tartom magam és közlöm vele, hogy NEM, csak részigazságok vannak benne. (Kifejtettem.) Erre látványosan megkönnyebbül, aztán akar puszit adni spoiler de egyből kiütközik a magasságkülönbség: én ágaskodva is csak a nyakát bírom eltalálni xD – erre jobban lehajol, hogy megsegítsen. xD xD xD

Aztán annyi rémlik, hogy alapvetően mellettem üldögélt, meg néha – olyan jellegzetesen colinosan – rámvigyorgott. :P

Hát, ennyi. Másra már nem emlékszem…

Kapcsolódó filmek: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Kapcsolódó művészek: Colin Firth · Pierce Brosnan · Stellan Skarsgård

5 hozzászólás
Londonna 
Álom

Az éjjel együtt „vakációztam” egy barátnőmmel és Emma Stone-nal. xD
Emma helyes volt, és amikor a barátnőm megkérdezte tőle naná, hogy ő, én gyáva nyúl vagyok még álmomban is, hogy milyen volt a Magic in the Moonlight forgatása, azt mondta nem szerette, mert valaki kidobott egy tököt az ablakon (?!) és az egyenesen a cipőjébe placcsant (??!), illetve, hogy kényelmetlen volt neki a helyzet a korkülönbség miatt. Itt persze Londonna mélységesen fel volt háborodva, of course. :P
Aztán fene se tudja, de a következő pillanatban egy kolléganőm (!!!) kiállítására keveredtünk, ami inkább volt „kiárusítás” (a munkáit lehetett megvásárolni), és nézelődtünk, Emma pedig az egyik szoborra megjegyezte, hogy olyan, mint Wysoczański, én meg itt megállapítottam, hogy hű, mégis csak elég szimpi a csajszi, hiszen fiatalabb nálam, és mégis ilyeneket tud! :D

Kapcsolódó filmek: Káprázatos holdvilág (2014)

Káprázatos holdvilág (2014)

Kapcsolódó művészek: Emma Stone

4 hozzászólás
Londonna 
Álom

Az éjjel sikerült egy elég nagy hülyeséget álmodnom, és meglepően sok dologra emlékszem belőle. :D

Konkrétan egy A király beszéde – interaktív kiállításon jártam, legalábbis valami ilyesminek tudnám nevezni, de… még így sem igazán stimmeltek a dolgok.

VI. Györgynek – álmomban – egymás után három felesége is volt. xD Teremről teremre járva más szituációkat játszottak el a kosztümbe bújt szereplők, akikről gőzöm sincs már, hogy kik voltak. A királyt viszont Colin játszotta. xD Aki úgy nézett ki, mint a Donovan Quickben. LOL. xD Legalábbis az előadások közi szünetekben, amúgy a filmes külsőt mutatta.

Lényeg a lényeg, hogy nekem sikerült lemaradni a csoporttól, eltévedtem. Mire visszakóvályogtam, az én turnusom már véget ért, a szereplők a lobbiban üldögéltek – civilben. xD

A következő adag látogató már – jeggyel a kezében – várakozott a recepciónál, és beszólogattak nekem, hogy én egy jegy áráért kétszer akarok végigmenni, és pofátlan szemét vagyok, hogy képzelem?! xD
Én nem szóltam vissza, pedig kikívánkozott, hogy x*r volt a tájékoztatás, nem voltak egyértelműek a jelzések, eltévedtem.

Aztán… felébredtem.

Kapcsolódó filmek: A király beszéde (2010) · Donovan Quick (2000)

A király beszéde (2010) Donovan Quick (2000)

5 hozzászólás