Coeni „adjunk az idealizmusnak amennyi belefér” történet. A film a művészvilágban helyét kereső zenész sztorija, egy magányos gitáros énekesről szól, jó kis zenékkel spékelve. A Coen fivérek nagyszerűen játszanak a sötét számtalan árnyalatával, a főhőst rendre váratlan, kínos szituációkba keverik bele (a hagyományaikhoz híven), tesztelve a tűrőképességét.
Ügyes húzás, hogy a film a csattanóval kezdődik, ami az elején a főszereplőn, a végén meg a nézőn üt. Mit ér meg a ragaszkodás a művészi hitelességhez, vagy mennyit ér, van-e értelme egyes közegekben, ezen lehet gondolkodni. A macskás részeket jó volt nézni, egy kis ellensúly a történetben, a főszereplő meg pont belepasszolt a szerepébe, egyes jelenetek nagyon is megragadtak bennem.