A magyar cím katasztrófa.
Egyébként zseniális, ahogyan 3 síkon építkezik a film. A főszereplő alapvetően reménytelen helyzetből próbál kiszabadulni, el se merem képzelni, hogy a táncolós sík egyes jelenetei közben mi történhetett a valóságban – főleg, hogy még ez elől is egy további, harcolós rétegbe menekül. Ahogy megünk felfelé, úgy lesz egyre több napfény a képen és nő meg a szereplők szabadsági foka – míg a másik irányban a színek fakulnak, a hangulat folytogatóbb és egyre fokozottabban érezni a bezártságot. A vége pedig külön üt.
(És igen, abban a korszakban valóban így „kezelték” az elmebetegeket és az öröklés miatt kényelmetlen rokonokat – a pszichoterápia értelmes formái sajnos annyira nem annyira régiek :( )