Tulajdonképpen rá kellett jönnöm, hogy azért szeretem én leginkább az animéket, mert olyan témákban kapok jó kis rajzfilmeket, amelyek szinte elképzelhetetlenek a nyugati kultúrákban, mint pl. a korábban látott szótárkészítésről szóló, vagy most itt a szépírásról készített animáció. Valahogy Japánban mindenben megtalálják a művészi önkifejezést, mindenben hajlandók elmélyülni és azt magasfokon űzni, megtalálva benne a szépséget, az élet értelmét…
Egy újabb anime a kifogástalan, precíz, ámde lélek nélküli művészetről. Élmények, melyek inspirálnak, már, ha beengeded őket, részévé válsz, nem csak külső szemlélőjévé. Ihlet, mely kitörni vágy, és önismeret, mely segít, hogy rátalálj önmagadra, a saját stílusodra, arra, ami igazán csak te vagy. Össze kell csiszolódni az élettel, pont úgy, ahogy emberünknek a gyerkőcökkel. Nemcsak Naru (a kislány) idegesítő, hanem a Mester is. Mégis a végén már nagyon jól kiegészítik egymást, de ehhez fejlődniük kellett… és hát erről szól a világ.