Vámpírok hajnala (Zombik 4.) (2025) 20

Zombies 4: Dawn of the Vampires
86' · amerikai · kaland, romantikus, vígjáték, musical, ifjúsági 9

Miután nyári kirándulásuk váratlan fordulatot vesz, Seabrook zombi/pomponlány-földönkívüli szerelmespárja, Zed és Addison véletlenül két ellenséges szörnycsoport – a fénybenjárók és a vámpírok – tábori felügyelőjévé válik. Miközben a rivális csoportok között tetőfokára hág a feszültség, a… [tovább]

angol
angol

Szereplők

Meg DonnellyAddison
Milo ManheimZed
Chandler KinneyWilla
Kylee RussellEliza
Malachi BartonVictor
Lisa ChappellEldress
Freya SkyeNova
Julian LernerRay
Jonno RobertsFény parancsnok
Swayam BhatiaVera

További szereplők

Kedvencelte 4

Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

SunflowerSz 

Őszintén nem számítottam rá, hogy kap negyedik részt a széria és annyira nem is hozott lázba. Mármint nagyon szeretem az első három részt, még az ellenére is, hogy a harmadik szerintem elég gyenge lett, de a sztori szempontjából fontos volt. Mindezekkel együtt viszont úgy érzem, hogy ezt a részt kicsit felesleges volt a Zombik alatt hirdetni. Lehetett volna teljesen különálló is, akkor is, ha az eredeti szereplők feltűnnek, mert az rendben van végül is, hogy egy világban játszódik a sztori. Ennek a filmnek az erőssége, hogy a zenék még mindig jók benne, de engem a történet nem vett meg. Néha biztosan újra fogom nézni, de ha választanom kell akkor maradok az első három résznél. Amúgy Zed és Addison még mindig irtó cukik, de hát nyilván itt már nem rajtuk volt a hangsúly. A végén aranyos volt amúgy amikor az eredeti trilógia négy szereplője elsétált. Tehát végül is összegezve meg lehet nézni, de közel sem olyan jó, mint az előző részek voltak.

Julcsii 

Egyáltalán nem számítottam folytatásra, a harmadik rész úgy lett lezárva, hogy nem is lett volna feltétlen szükség következő film(ek)re.
Igazából nem volt kiemelkedő alkotás, helyenként már erőltetett is volt. De Nova és Victor szála nagyon tetszett. Meg úgy igazából jó volt látni újra a régi szereplőket. :)
A 3. és 4. rész végéből szinte egyértelmű, hogy lesz még folytatás és elég valószínű, hogy a következő részben a spoiler fognak megjelenni mint következő „lények”. Nagyon tetszik ez a felosztás, hogy 1 film 1 off új szörny csoport. :D

Criala 

Nem mondom, hogy rossz volt, de ez az eddigi leggyengébb része a sorozatnak minden téren, kivéve a ruhákat, a színeiket és a képességeiket. Victor és Nova közös dala nem tetszett, a koreográfiájuk pedig szörnyű volt. A csapat dalok legalább értek valamit.
Kíváncsi vagyok, hogy a következő részben mit hoznak – sellőket?? Remélem! :)

GinaFilmes 

Vannak dolgok, amiben talán ez a film a leggyengébb, de azért vannak erősségei is.

Kezdeném a címmel.
Alcím: Vámpírok hajnala
Miért? A fénybenjárók és a vámpírok között nem volt rangbeli eltérés. Mindkét népcsoport fókuszban volt nem csak a vámpírok. Mindkettő lényeges, és a megoldáshoz szükséges volt.

Történet:
A történet sablonos, és rettentően szájbarágósan lett előadva, néhol fölösleges, indokolatlan, bugyuta részletekkel.

Színészek:
Meg (Addison) színészi játéka ebben a részben a legpocsékabb. Sokszor látszik, hogy színészkedik. Nem éli bele magát, nem természetes.
A többi régi szereplő hozta a szokásosat.
Az új szereplőket viszont dícsérni tudom. Meg játéka nem jó, viszont az új csajszi (Freya Sky) nagyon jól játszotta Nova szerepét. Jól átjöttek az érzelmek és természetesnek tűnik a játéka. Jó összhangban voltak a vámpír sráccal.

További dolgok:
Az elején lévő egyik jelenetet vagy ötször pörgettem újra, hogy tényleg jól értem-e. Azt hiszem, hogy a vámpírok otthona az, amit Shadyside-nak hívnak. Tisztában vagyok azzal, hogy létezik ilyen városnegyed, de akkor is…Miért pont ez a név? Csak engem emlékeztet ez a városnév a Félelem utcája trilógiára? Valószínűleg csak én álltam meg ennél a résznél.
Volt egy jelenet, ami rettentően gagyin lett megcsinálva. spoiler

Elég sok gondolat futott át a fejemen a film nézése közben, viszont most csak ennyi jut eszembe.
Összességében jó volt. Szépen nézett ki a környezet, jól néztek ki a fénybenjárók és a vámpírok. A dalok hozták a kötelezőt.
A végéből nyilván folytatásra lehet következtetni, így kíváncsian várom.


Népszerű idézetek

kirimatou 

Zed: I will literally harvest your entire orchard if it means I won't get air-fried.


Hasonló filmek címkék alapján