Kedvencelte 7

Várólistára tette 176


Kiemelt értékelések

Bunney 

Több giccs, több dal és mintha egy kicsit sok lenne most Giselle ^^ Amikor elkezd egy dalt, már azt gondoltam, ne már, hallgass már :)) Pedig én imádtam az első részben a zenéket. De aranyosak mindannyian spoiler, kb hasonlóan van felépítve ez is. Az első rész talán kicsit földhöz ragadtabb volt a maga módján, itt már több a mesés elem. De nem is vártam nagyon mást.
Az első rész kedvenc marad *-*,de ezt szerintem elteszem a kis „fiókomba”, hogy na ezt is láttam ^^

9 hozzászólás
MrsCumberbatch 

Kedves, aranyos és látványos, viszont idegesítően sok volt a dal most. Az első részt poén volt erre építeni hogy mindig énekel de most nagyon nem. Mellesleg vágom én hogy spoiler, de azért hatalmasat röhögtem amikor spoiler. A készítők akkor jöttek rá szerintem, hogy ő is van. Mármint persze a történet szempontjából nem volt fontos vele foglalkozni, semmit nem tett hozzá a filmhez spoiler, de azért kínos volt ahogy elfelejtkeztek róla.
Egyébként lehet nem ártott volna újra nézni az első részt mert a végén nem értettem, hogy spoiler Meg hát amúgy eléggé ”igazságtalan a szójáték” spoiler

Sister

Egész érdekes volt a koncepció azzal, hogy tulajdonképpen az örökké boldog és pozitív Giselle változott át spoiler. Ezzel mindenképp csavarintottak egyet a jólismert „boldogan éltek, amíg meg nem” klisés cselekményvázán.

De valahogy nagyon nem passzolt most semmi: a dalok is gyengék, az alakítás is harmatos, ráadásul akarva akaratlanul felfedeztem az idősödés jeleit a színészek arcán. Szerintem a többség már túl öreg ahhoz, hogy egy ilyen filmben bohóckodjon. Egyedül a kosztümöket és a díszleteket tudom kiemelni, mindkettő fantasztikus munka!

Az első részt egyáltalán nem ugrotta meg, folytatásként elmegy. Egyszer. Szódával.

Pandalin

Ebből én is kiábrándultam, tökéletesen utal a cím a filmre… ahhoz képest, hogy az első rész nálam 10pontos kedvenc, ez a nyomába se ér és csak nagyon nagy jóindulattal 5 csillag.
Míg az első rész vicces és bájos, fülbemászó dalokkal, addig ez csak egy újabb „Hamupipőke feldolgozás” idegesítő vinnyogó énekekkel. Persze az első rész is koppint más hercegnős mesékből, főként a Hófehérkéből, de azt viccesen teszi, és poént csinál önmagából. Ez a folytatás csak egy erőltetett kínlódás, ami kiábrándító.

SunflowerSz 

Nekem annyira nem tetszett, mint az első rész, de mégis azért azt tudom mondani, hogy egy jó folytatás lett. Igazából az zavart, hogy sokkal több dal volt benne, mint az első részben – nincs bajom a musicalekkel, de itt mégis picit zavart ez. Viszont a sztori az szerintem elég kreatív lett, illetve nagyon szép és látványos volt, szóval szerintem fogom még ismételni, de fel sem tűnt a hossza, mert annyira lekötött, nekem ez is pluszpont.

Oleander 

A gonosz dal még hallgatható is volt.Erről ennyit.(Nem mondom,hogy csalódtam mert nem voltak magasak az elvárásaim)

1 hozzászólás
Cherrytree 

A látványvilág csodás, ahogy kell, fordulatok is vannak, Morgan lázadó tini lett, aki keresi a helyét a világban, a tesó egy tündérke, Gizi meg csak Gizi, aki nem tud elszakadni a régi megszokott világától, bár ennyi idő alatt azért jobban beilleszkedhetett volna a választott új otthonába. Nagyszerű pasi a férje, és szerencsére türelmes… ennyi dalolászás mellett min.külön hálószoba járt volna a csajnak… :D

ChEebor 

Óvatosan álltam neki, de nem volt rossz. Ami talán a legjobb része volt, hogy az első részhez hasonlóan megint egy kifordított tündérmese, de nagyon másként, és a kreativitás most is rendben volt. Tulajdonképp nem ez az első mese, ami azt mutatja be, mi történik az „és boldogan éltek, míg meg nem haltak” után, de jó fordulat, hogy jelen esetben ez szó szoros értelmében egy elhibázott újrakezdést jelent, ahol gyakorlatilag egy új alapszituációt kényszerít ki a főhős, és ebből ered minden bonyodalom. A karakterek jók, de kicsit kevésbé nagyszerűek, mint az első részben, még az ismert szereplők is gyakorta kevésbé voltak különlegesek. A magam részéről az nem tetszett, hogy ott volt ugye Tyson karaktere, aki spoiler.
Nem olyan jó, mint az első rész, de teljesen más koncepciója és a lehetőségekhez képest jól megtartott humora miatt megér egy próbát.

Lione 

Hát… elég egyértelműen nem hozza azt, amit az első rész. Az elején még tök érdekesen indult, de a spoiler után az egész olyan sablonos lett, középszerű, unalmas, semmilyen. De legalább Idina Menzel kapott énekelnivalót, ami plusz pont, mert szeretem a hangját.

És akkor most jöjjön egy kis Huey Lewis & The News :D

„You don't need money, don't take fame
Don't need no credit card to ride this train
It's strong and it's sudden and it's cruel sometimes
But it might just save your life
That's the power of love”

DianaCure

Hát tényleg Kiábrándulva….Fogalmam sincs mire adtam 3 pontot….Patrick Dempsey-re :D Meg Giselle sötét ruhájára …
Ez a rengeteg daaaaaal!!! Nem bíííírom XDDD


Népszerű idézetek

Christinewinchester 

Prince Edward: Never fear. We will come up with something very smart at the very last minute that solves all our problems!
Nancy Tremaine: Edward?
Prince Edward: What? That's how it works here.

Christinewinchester 

Malvina Monroe: You're hilarious. Delusional, but hilarious.

Christinewinchester 

Morgan Philip: [after hearing Edward and Nancy sing] Does anyone in Andalasia ever just say stuff?
Giselle: Not if we can help it!

Christinewinchester 

Giselle: I know that change can be scary, but it can also be exciting.

Christinewinchester 

Prince Edward: If this world is not to your liking, then you must change it.


Hasonló filmek címkék alapján