Objektív, Isteni szemen keresztül tárul elénk az emberiség, a civilizációs vívmányok, esztelen távlatokba nyúló tornyokkal, a haladás jegyében, az emberek céltalannak tűnő rohanása, mint a hangyák egy boly körül, végül a próféciaként aláhulló, lángoló roncsdarab, és a kamera, ami anélkül követi hosszú útját, hogy akár csak egy pillanatra is megremegne. Nem hagyományos dokumentumfilm, egyetlen szó sem hangzik el benne (hacsak nem Glass zenéjében az, hogy Koyaanisqatsi), türelem és művészfilmes ízlés erősen ajánlott hozzá, de szavak nélkül is képes nyomasztó üzenetét keresztüljuttatni, hiszen bármely más fajt elnézve ugyanerre a konklúzióra jutnánk: kizökkent egy felsőbb rendből.