Kémjátszma (2001) 72% 85★

Nagyon lassan indult be a film, épp úgy voltam, hogy ki is kapcsolom, mikor feltűntek a magyar helyszínek. Onnantól érdekelni kezdett, hogy milyen forgatási helyszíneket ismerek fel és kik kaptak egyperces szerepet. Mire új helyszínre ugrottunk, már a film felénél jártunk, és csak nem kapcsoltam ki. Szerencsére egy hét alatt elfelejtem ezt a rossz döntést.

Ugyan Tony Scott stílusa sok esetben arra kevésbé alkalmas filmeket is elvisz a hátán, a Kémjátszma mégis annak elsősszámú bizonyítéka, miért ne rendezzen egy akciófilmekre szakosodott rendező kémmozit – ami ugye kicsit mintha csendesebb, békésebb műfaj lenne még a thrillereknél is, és végeredményben pókerarcú színésznagyságok által vívott sok-csavaros sakkjátszmára hasonlítanak a leginkább, mármint jó esetben.

Esetünkben Scott egyrészt biztosra megy, felteszi a színre Robert Redfordot, aki tökéletes főszereplő egy ilyen filmhez, mondhatni, erre a műfajra (is) született, de korából kifolyólag a kétezres évek legelején már vélhetően nem mozgatott meg akkora közönséget, amekkorát Scottnak el kellett érnie. Brad Pitt lett az aduász, akinek mai szemmel nézve talán lenne is keresnivalója egy ilyen stílusú filmben, de akkoriban szerintem még kétesélyes volt ezen a téren. Ez ugyan már szubjektív szempont, de a magyar szinkronban Bozsó Péter is mintha éppen az egész figurájának nehezebben kedvelhető oldalát hangsúlyozná ki. A forgatókönyv nem is volt rest ráhúzni a karakterre egy, a cselekmény szempontjából kulcsfontosságú romantikus szálat, ami azonban nyilvánvalóan nem áll jól egy régimódi, kimért, javarészt beszélgetések, manipulációk, kapcsolati hálók kiépítésén keresztül kialakuló kémtörténetnek.
De őszintén szólva, maga a régimódi kémtörténet sem Scottnak: érezhetően próbál minden lehetőséget kiaknázni, ha akciószekvencia kerülhet a mozijába, ekkor a rá jellemző intenzív, elvakító fényhatások uralják el a vásznat. Nem mondhatjuk persze, hogy ezek a részek nem jók, maximum kicsit megkavarják a fejünket abban a kérdésben, milyen filmet nézünk is pontosan.
Mindezt zárójelbe téve a Kémjátszma tulajdonképpen jól hozza a műfajától elvárt normákat, a forgatókönyve stabilan használja és sajátjaként kezeli az efféle történetek összes jellegzetes, sablonos fordulatát, de talán éppen itt van a baj. Átlagos filmélményként rendben van a mozi, a kémes tematikájú alapdarabok és indulók közötti versenyben azonban elszürkül. Nincs benne semmi váratlan, semmi meglepő abban az esetben, ha a néző már látott ilyen filmet és tudja is, nagyjából mi szokott történni az efféle történetekben. Hogy mást ne mondjunk, a tőle fiatalabb DiCaprio-féle Hazugságok hálója és a Suszter, szabó, baka…, illetve az idősebb Végveszélyben is jobb film tőle, és mind a hármat szívesebben is ajánlanám azoknak, akiket érdekel a nagyobb tétekben játszott konspiráció természete. És akkor a hetvenes években készült klasszikusokra még ki sem tértünk.

Korrekt kémmozi, amit biztos többre becsülnék, ha jobban kedvelném az ifjú Pittet – úgy vélem, a legtöbb néző hasonlóképpen fog majd viszonyulni ehhez a filmhez.

Kicsit lassan indult, az igaz, de utána kellően feszült és izgalmas volt. Redford nagyon jó benne, Pittnek is láttam új arcát, a pár budapesti helyszín meg csak jobban feldobta.

Egy viszonylag könnyű, kém"szervezéses" film. Valójában nem kell túlzottan izgulni a filmben, de ettől függetlenül egész jó benne a kavarásfaktor. Ötletes kis megoldásokkal jut előre a Redford a céljáig, és a filmben ez a szórakoztató rész. A színészi játékot inkább a fapofa alakítás jelenti, de ettől még nekem bizony tetszett.

Azonban ezt nem ajánlom senkinek egy tartalmas esti filmként megnézni, inkább olyan borús napokra tartogatott délutáni matiné (kisgyerek nélkül), amit végignéz az ember, mint előzenekart, és aztán jöhet a főműsoridős koncert valami erősebb filmmel.