Semmi ripacskodás, csak odacsapás. Persze a leggyengébb láncszem megint a nő volt (topsminkben természetesen, hiába vinnyogott a társa, hogy „you look like shit” – hát hogy nézhet ki, aki tényleg shit? Eh… Amerika…). De ezzel véget is ért a negatívum, mert kaptunk egy tökéletes akciófilmet olyan zenével, hogy a szívritmusom is ahhoz idomult. Jóhannssont már a McCanick alatt is méltattam, nem kopott a tehetsége, az egyszer szent.
Del Toro előtt pedig leborulok, mert végre értettem, mit mond.