VOX: 2014 Top 25 + 1 lista 26

Mert a Sráckor az egyedülálló 12 éves forgatás ellenére lehetett volna egy középszerű film, sőt, annyi hibafaktor csúszhatott volna be, hogy szinte csoda, milyen ihletett jelenetek sorát tartalmazó, egységes, briliáns film lett a végeredmény. Linklater olyan közel hoz minket a múló időkhöz, amennyire csak egy mozi tud, úgyhogy itt még a mozivarázs jelző is kevés.

Mert sokan bemutatták már, hogyan szigeteli el a modern technika az embereket a világtól, de ennyire finoman talán még senkinek sem sikerült, mint Spike Jonze-nak. A rendezőt már egy ideje foglalkoztatja a valóságból való kimenekülés, de ez a gondolat most kapta meg a tökéletes formát, A nő ugyanis elegáns képi világával és színhasználatával vizuálisan is káprázatos film.

Mert rég voltunk ennyire zavarban, hogy egy intelligens, tehetséges, mégis teljesen
erkölcstelen karakterrel kell azonosulnunk. Az Éjjeli féreg még a Holtodiglan médiakritikájára is rátesz egy lapáttal, miközben korunkról is rengeteget elmond. A parádés autós üldözés, és néhány hasonlóan feszült jelenet már csak hab a tortán.

Mert nem hittük volna, hogy a Holdfény királyság után megint ugyanúgy fogunk rajongani egy Wes Anderson-filmért. A csodabogár rendező új alkotása akár II. világháborús mese is lehetne, de a rendező elvonatkoztat a tényektől és egy fikciós országba helyezi a cselekményt. A végeredmény: vicces, szép és szórakoztató. Egy újabb sziporkázó Anderson-munka.

Mert az új időknek új Űrodüsszeiája, még ha sokkal szájbarágósabb is. Nolan megint csavaros, és elképesztően látványos monstrumot alkotott, ami a legnagyobb felületeken mutat a legjobban. Közben a bolygó haldoklását is okosan mutatja be, viszont ha kell, azonnal átül a vizionárius direktor székbe és azt vesszük észre, hogy néhány jelenet láttán kicsurran a nyálunk.

Mert ilyen feszült és kiszámíthatatlan thrillert nagyon rég láttunk, ráadásul olyan kíméletlen média- és médiafogyasztó kritikáról van szó, ami kordokumentumnak sem utolsó. Fincher élete szerepét osztotta Rosamund Pike-ra, aki hatalmasat megy, de Affleck is remek választás volt. Fincherre mindig számíthatunk, ha véres mesét szeretnénk látni a kiüresedésről.

Mert a szkeccsfilmek halála, vagyis
a különálló részek minőségének ingadozása itt csak minimálisan igaz, ráadásul a külön-külön is zseniális részeknek közös jellemzője is van. Ez nem más, mint az éles társadalomkritika, és a gazdagok és szegények közti feszültség kijátszása. Mindez nyakon öntve a legjobb fajtából származó fekete humorral. A végeredmény műfajának legújabb klasszikusa.

Mert sose hittük volna, hogy Tarkovszkij hagyatékát magabiztosan lehet vegyíteni ilyen kíméletlen realizmussal. A Leviatán meglepő merészséggel beszél az orosz korrupcióról, miközben a rendezőnek sikerül elemelni a témát a valóság talajáról és egy szimbolikus síkra helyezni a kisember harcát a legyőzhetetlen erők ellen. Hihetetlen, hogy elkészülhetett ez a film ebben az országban!

Mert a futószalagon gyártott Marvel CGI erődemonstrációk sorában öröm volt látni egy olyan filmet, amiben a fordulatos történet, látványos trükkök és színvonalas humor teljesen összhangban van. Eddig leginkább a Vasember szállította a poénokat Marvel fronton, most azonban kaptunk egy csomó karaktert, akik két lövöldözés között maradandó poénokkal is megsoroztak minket.

Mert ez a Coen testvérek legszemélyesebb filmje. A számtalan klasszikust maguk mögött tudó fivérek most egy kallódó folkénekes-dalszerző hányattatásai során nyilatkoznak a független művészek sanyarú sorsáról, de a rájuk jellemző humor és önirónia sem hiányzik a jelenetekből. A filmben elhangzó dalok pedig többet mesélnek a szereplőről, mint a dialógusok.

Mert ez volt a legokosabb blockbuster, ami látványos, izgalmas, és az is elmondható róla, hogy a forgatókönyvírók ugyanúgy sziporkáztak, mint az utómunka stúdió szorgos dolgozói. Az Idétlen időkig sci-fi változatában még Tom Cruise is kellemes meglepetés, pedig a korosodó színész már kezdett beleszürkülni a jövőben játszódó tucat akció-sci-fikbe.

Mert egy olyan erkölcsi problémát, amit a filmben felszínre hoz a lezúduló hótömeg, ilyen izgalmasan csak Skandináviában tudnak körbejárni. Hangnemkeverésben verhetetlen a Lavina néhány jelenete, miközben a hosszú dialógusok során a néző kénytelen magának is kínos kérdéseket feltenni, amely miatta bevonódás mértéke is jelentősebb.

Mert jó volt látni, hogy új erőre kap a magyar film, de még jobban örültünk, hogy olyan sikersztori tanúi lehettünk, hogy egy minimális büdzséből forgatott, személyes hangvételű mozi meglepően jól muzsikált a kasszáknál és azonnal instant kultfilmmé vált. A VAN számtalan emlékezetes dumájával és jelenetével igazi generációs mozi, az elmúlt évek egyik legfontosabb hazai filmje.

Mert Matthew McConaughey az egyik legizgalmasabb pályafutást magáénak tudható sztár lett (romkom bájgúnárból A-listás színészkirály). Esetünkben fizikailag is teljesen leengedett, hogy hitelesen játssza el a HIV-fertőzött cowboyt, de nem csak miatta emlékezetes ez a dráma: Jared Leto, az Oscar-díjas rocksztár is tekintélyeset domborít a transzvesztita srác szerepében.

Mert Anton Corbijn ridegsége továbbra sem unalmas, sőt, az év talán legerősebb kémfilmjét tette le az asztalra a rendező. Azt mondani sem kell, hogy a szikár cselekmény több izgalmas pillanatot tartalmaz, azt pedig pláne nem, hogy Philip Seymour Hoffman, az év egyik legfájóbb távozója, hatalmasat alakít.

Mert olyan vicces és kreatív, mint maga a Lego. Ha van üzenete a filmnek, akkor az annyi: ebben a birodalomban tényleg nincsenek határok és szabályok, akkor a legjobb a játék, ha minden mindennel keveredik. És pont ez történik, miközben csak kapkodjuk a fejünket a repkedő poénok és sziporkázó intertextek kereszttüzében.

Mert okos, stílusos, fordulatos és remekül fogja meg a ’70-es évek hangulatát. Az átalakulóművész Christian Bale pocakja és haja egész biztos, hogy jó ideig kísért majd, ahogy az ágyon mászó Jennifer Lawrence is. Azt nem értjük, miért rá osztották a háziasszony szerepet, Amy Adamsre pedig a csábítót, és nem fordítva, de így is remek, újranézős filmről van szó.

Mert ez a belga mozi úgy idézte meg a legjobb neorealista klasszikusokat, hogy abszolút aktuális közegbe emelte be a cselekményt, és olyan szituáció segítségével reagált a válságra, valamint a jóléti társadalom perifériáján élők helyzetére, ami a pofonegyszerű cselekményt is izgalmassá tudja tenni. És persze ne feledkezzünk meg Marion Cotillard remek játékáról sem!

Mert aki síri akart, az maradéktalanul megkapta a könnyfacsaró bombát. A haldokló kamaszok románca a legkérgesebb szíveket is meglágyítja, ráadásul nem is olyan hatásvadász, mesterkélt, érzelmileg manipuláló módon, mint sok hasonló mozgókép. Még egy kis humornak is jutott hely ebben a filmben, ami az elmúlt évek egyik legerősebb melodrámája.

Mert az első résznél is elmondtuk, mennyire meglepő, hogy egy rakás haszontalan folytatás után milyen jó volt látni, ahogy új erőre kap a franchise, de ettől még simán lehetett volna rossz a folytatás. Szerencsére nem ez történt, sőt, nagyon szépen szőtték tovább a kiokosodó majmok történetét. Ha a harmadik rész is így sikerül, akkor a legjobb trilógiák listánkról sem hiányoznak majd a majmócák.