Sráckor (2014) 77% 227★

Elgondolkodtató és nagyon szép film. A különlegességét természetesen mindenki ismeri, és ami még fontosabb, hogy csak a főszereplő kisfiún és nővérén látjuk igazán az idő múlását, és néhány az adott évre jellemző ikonikusabbnak nevezhető popkulturális vagy politikai utalásból (spoiler).
A film egyáltalán nem unalmas, bár amikor megláttam, hogy 165 perc, kerekedett a szemem rendesen. Telnek az évek, spoiler.
Néha kissé idealizált a film, de soha nem lépi át a giccs határát.

Erről a filmről hallottam olyan véleményt, hogy semmi extra. De hogy lehet egy film, amit 12 éven át forgatnak, semmi extra?! Engem a koncepció újszerűsége már látatlanban magával ragadott, a film láttán pedig mindez csak fokozódott. Lenyűgözött a szereplők és a körülöttük levő világ változása. Az elején még kazettás magnó volt a végén meg már iPhone, és mindezek ellenére összeállt egy egésszé, és film lett belőle. Nagyon nehéz lehetett ezt ennyi éven keresztül, ennyi változáson átvinni, úgy, hogy senki ne szálljon ki véglegesen és lehetetlenítse el a film elkészültét. Persze, nincs akció, nincsenek világrengető drámák, mindent csak kicsiben látunk, az egyén szűrőjén át. De az élet is pont ilyen, egy gyors utazás, amit nem is érzékelünk, míg tart, csak mikor visszanézünk, látjuk, hogy már mennyi eltelt belőle, és jogosan kérdezzük: ennyi volt? Semmi extra. Ezért tetszett ez a film, mert az életről szólt, az egyéni változásokról, a hatásokról, amiket a körülöttünk élőkre gyakorlunk. Az apró döntésekről és pillanatokról, amik mikor történnek, még nem is tudjuk, de mindent megváltoztatnak. És mutatja mindezt igazabban, mint a legromantikusabb másfél órás hollywoodi szuperprodukció.

Ez egy nagyon hosszú (majd három órás) film, de irtó fontos mondanivalókat hordoz.
Hogyan esik szét egy család, az abban élő gyerekek miként élik meg a hétvégi láthatásokat, a szülők életében bekövetkező változásokat, az új családtagok bejövetelét illetve kivonulását. Majd jönnek a haverok, a szerelmek, elvégzik az iskolát és belekerülnek az élet körforgásába. Milyen útravalókat kapnak a szülőktől, hogyan éli meg az anya a gyerekek kirepülését…
Jó film, nézzétek!

Egyedülálló és nagyon érdekes, hogy ennyi éven át forgatták, viszont elfelejtettek sztorit írni. Nekem elég unalmas volt.

Tetszett a rendezői elgondolás. Szó szerint egy felnőtté válás történet Mason szemszögéből. Egy család történetét látjuk eközben, mindenki keresi a boldogulása útját, és próbálja megtalálni a helyét a világban.

Érdekes kísérlet ez a film, már csak azért is érdemes volt megnézni. A maga egyszerűségével nem tűnik ki a családi drámák sorából, mégis volt benne két alakítás, amiről érdemes szót ejteni. Az egyik Patricia Arquette, aki talán már már rutinból hozta az anyaszerepet és teljességgel megérdemelte az Oscar-t érte, a másik a veterán művész/kísérleti filmes Ethan Hawk, akitől megkaptuk a várt velős monológokat.

Támadják a filmet, hogy túl amerikai és túl közhelyes. Nos, én egy amerikai rendezőnek, akinek elsősorban (gondolom én) amerikai tapasztalata van, nem rónám ezt fel. Sőt, nekem tetszett az amerikai hangulat, amit európaiként máshogy nem nagyon van alkalmam átélni… A közhelyességgel itt-ott egyet kell értenem, sőt olykor erőltetettnek is éreztem, mikor Mason az apját faggatja az élet nagy dolgairól, viszont, Ethan Hawknak a brutálisan jó (egyéb) szövegei, amik szerintem egyáltalán nem közhelyesek, nálam felülírják ezeket. És hát ő maga meg is mondja, mikor a kamasz Mason megkérdezi apját, hogy Mondd fater, mégis mi az értelme ennek az egésznek? Mire Ethan ennyit mond: Nincs értelme az egésznek. Mindenki csak próbálkozik. Ha ezt Linklater, saját filmjéről alkotott hitvallásaként értelmezzük, akkor ez egy igencsak remek próbálkozás volt!

Néhány próbálkozásnyit bővebben: http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/2014/09/popcorn-j…

Szelaví

Annyira vártam, hogy megnézzem a filmet, de mindig elmaradt.. Őszintén szólva nem vesztettem olyan sokat. Persze, elképesztő ötlet így leforgatni egy filmet, de valahogy olyan üres volt. Nem vártam nagy izgalmakat, de ennél kicsit több is kijöhetett volna a történetből, lehetett volna egyedibb.

Nekem ez a film akkora csalódás volt. Azt hiszem, túl sokat vártam tőle, mert sokan ódákat zengtek róla, mindenki csak dicsérte, elvétve találkoztam olyan véleményekkel, amelyekben valaki leírta, neki ez nem tetszett. Pluszban ott volt az is, ahogy ezt a filmet leforgatták – ami szerintem valami elképesztően zseniális és ötletes –, de valami nekem nagyon hiányzott ebből a filmből. Valami, ami átfogja az egészet, egy szál, ami átível az egészen, keretbe foglal vagy valami, mert nekem ez a film így túl hosszú és egy idő után elég unalmas volt. Oké, egy ember életéből villant fel emlékképeket, jeleneteket – számomra mégsem jelentett szinte semmit, ha a saját életemről láttam volna egy filmet az emlékeimmel, akkor igen, de így csak némi nosztalgiát éreztem egyes jeleneteknél.