VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014) 76% 265★

Volt egy pont, ahol szerelmetesfeleségtársam abba akarta hagyni a nézését. Én nem voltam lenyűgözve, de kalandvágytól űzötten nem kapcsoltam ki a filmet. Bár a gondolattal kacérkodtam én is.
Mert két réteg van: a történet és a megvalósítás.
De ebből ebben a filmben csak a második létezik. Viszont annak van fílingje, vastagon.

– És szerinted miről szólt?
– Miért, szól az élet valamiről? – nézett rám gyönyörű kedvesem a film után, az erkélyen állva. – Küszködünk, hogy pillanatnyi problémákat megoldjunk, jó döntéseket hozzunk, és optimálisan csináljunk mindent. Aztán vagy sikerül, vagy nem.

A főhőnek vagy nem. Abszolút kibebaltázott lúzer.
– Ez mekkora lúzer! – pökte ki Pipi barátom.
– Pipikém, miért, szerinted mi mik vagyunk. Ötven felé megyünk, nagyjából semmit nem tudunk felmutatni. Én elváltam, Neked nem működik a kapcsolatod.
– B@zd meg, de Mártival most mennyire szeretitek egymást!
– És sanyi, Pipikém! Mi más van?
– Akkor sem vagyok lúzer – mondta, és egy év múlva belehalt az alkoholba.
Azóta is cefetül hiányzik.
Néz a főhös a HR-es csajszira, hogy mi a rá legjellemzőbb dolog. A főhős próbál beleolvasni a HR-es kezében levő életrajzába, amit először lát.
– Tu-da-tos-ság…? – motyogja.
– És mi az, ami legkevésbé jellemző? – kérdezi a HR-es bige.
A főhős, Áron, itt már határozott:
– Tudatosság!

Határozottan irritált Áron bénasága, permanens álomkórja, bamba „holafaszbankivagyokénmiért”-nézése, idióta szövegelése. Aztán volt egy pont, ahol mégis tökéletessé vált az empátiám: amikor Áron megleli Tinta Évát, és az kedvesen mosolyogva faképnél hagyja. Mert volt a Felszab' téren az a könyvesbolt, ahol az a kerek arcú, csodálatosan kékszemű lány dolgozott, akit soha nem volt bátorságom megszólítani, aztán amikor karácsony előtt egy kis ajándékkal mégis, nagyon rövid úton tintaéváskodott, én meg pont úgy húztam be fülem-farkam, mint Áron. S aztán ugyanúgy nem foglalkoztam a dologgal, csak néha-néha eszembe jutott, hogy milyen szép lett volna, ha szép lett volna… S aztán, hosszú évekkel később megtaláltam a magam kerekarcú, zöld szemű Nőjét, akit teremtett az Isten, mint hozzám illőt, és mindenek ígyen vannak legjobban.

És megy a film, és Áron átbénázik másfél órát, vágyakozik, bambul ki a fejéből, eltépi a köldökzsinórt, mondjuk ideje, bakker, harminc éves, megy külföldre, jön vissza, és sehol semmi, csak sörözések, beszélgetésnek mondott/vélt/hazudott egymás szavába vágások, és Eszter mocsok hiánya. De amikor Eszter felbukkan és meg is szólal, kérdés, hogy miért is olyan durranás; de persze mindenkinek a maga esztere a legnagyobb durranás (holott az enyém a legnagyobb, bárki beláthatja, és már vannak néhányan).

A film nem ér véget, csak befejeződik, de hogyan is tehetné, amikor nincsen történet, csak fíling van, képek, szimbólumok vannak, művészfilmesen bevágott impressziók, legyen min gondolkodni, ha akarunk. Ha meg nem akarunk, akkor csak élvezzük maradéktalanul a fílinget. És élvezzük.
És valószínűleg ettől jó ez a mozi. Nyitva hagyja az értelmezés és az élvezkedés lehetőségeit. Nem rág szájba, nem lila, de nem is fog padlót a közönségességtől, a punci-kuki-kaki-pisi poénoktól. Sokkal finomabb, értelmesebb.
De ami fáj: Áron lúzersége személyes, nem tud úgy távolmaradni, mint üvegtigrincsék lúzersége.

Na de amikor olyan korban voltam, mint Áron (értsd: Valós Kor, tehát az én generációmnak az nem harmincas, hanem huszonéves kora) azt a kis gömbölyű mellűt bizony nem hagytam volna ki, meg eb, aki a kanalát meg nem eszi, s „minek ide szöveg, jóember”, különösen nem előtte, utána, hanem helyette; de nagy marha ez az Áron!

Nos, gondolkodom, tehát láttam a filmet. Érdemes volt, na!

Tele van a tököm a sültrealista filmekkel, akár a nyomorról, akár hatalmas érzelmekről, akár az IGAZSÁG-ról szólnak. Ez a film pont attól jó, hogy mer szárnyalni, kapkodni, rontani, van benne fantázia. Oké, a főszereplő egy anyukakedvence úrifiú lúzer, aki nincs tisztában azzal, hogy milyen mázlista, mert csinos pofija van, és szeretik a lányok, meg vannak rendes haverjai, meg előtte az élet, meg egyetemet végzett, meg csak kirándulgat feketemosogatni Lisszabonba, de ez nem érdekel, egy cseppet sem vagyok irigy rá. Na jó, egy cseppet igen, de ez alatt a másfél óra alatt belebújtam a bőrébe, és vele szomorkodtam és vele nevettem. A színészek remekek voltak, baromi jó volt, hogy csak két profi volt közöttük, pont a két szülő, azok pont így voltak hitelesek, hiszen a szülők azok legtöbbször okoskodók, meg mesterkéltek. A zene is príma volt, a Szécsi Pál szám alatt röhögtem, és egyébként is volt benne egy csomó poén, ami miatt máskor is meg fogom nézni, nekem az ilyen filmek nagyon bejönnek.

Nincs kedvem utánanézni így lehet, hogy tényleg egy vizsgafilm, annak elment, de semmi több. Untam az egészet.

Gyerekek, most aztán üljön le mindenki hétfőn, és írja meg azt a qrva könyvet!

Nekem ez tetszett. Nem egy nagy történet, de a megvalósítást szerettem. Nagyon magyar film, de nem a gagyi értelemben (Bár azóta már vannak nagyon színvonalas filmjeink is)
A főszereplő annyira nem is tudom milyen, igazi lúzer, de a szerethető fajtából. Remélem azért bejön majd neki azélet :D

Ez a film egy az egyben az Élet. Nem akar sokat, nem akar világmegváló ötleteket átadni, még a tanulság sem olyasmi, amire azt mondanád, hogy „aha, ez egy jó gondolat”. Már ha észreveszed a tanulságot. Lehet, hogy nincs is ott, csak én képzeltem bele. Mindenesetre valahogy attól lesz jó, hogy olyan az egész, amilyennek megéljük a mindennapokat. A kis baráti társaságomat láttam akkor, amikor a srácok elkezdtek vitatkozni, ki mennyit fizet a kocsmában, de ismerős volt a családi vacsorás jelenet is. És talán pont ezért volt ennyire vicces is, mert tulajdonképpen csak azon nevetünk, ami velünk is elő szokott fordulni. És hát nem az Élet szüli a legérdekesebb pillanatokat? Csak Áron ne lett volna annyira növény.

Elkeserítő, mert szinte látom magam a jövőben.
Imádom.

Ez a tengődő, töketlen, bizonytalan, lúzer bölcsész fazon Áron annyira tipikusan magyar karakter, hogy más országban vetíteni se lenne szabad a filmet, úgyse értenék. Nem is értem, miért nem dokumentumfilmként készítették, annak is jó lenne. Ez a film is jó példa arra, hogy nem berobban, csak beszivárog egy réteg mindennapjaiba és lassan kultfilmmé válik. Az ilyenekről nem szeretek lemaradni, ezért megkésve ugyan, de megnéztem. Kellett idő, míg ráhangolódtam, és néha kedvem lett volna átnyúlni a képernyőn, jól megfogni Áront és megrázva ráordítani, hogy kapd már össze magad öcsém, hát hogy lehet így élni?! Aztán elkezdett szórakoztatni. Áron önmagában nem volt vicces, de a többi karakterrel együtt (szülők, BKV) és a helyzetekben, amikbe került, sokat nevettem rajta, vagy inkább vele. Kedvencem az Amigo Dávidos rész, ami ebben az amúgy is nagyon magyar filmben a legmagyarabb pillanat, zseniális úgy, ahogy van. Valamint kiemelném még Áron útját az anyja munkahelyére, rengeteg vágással, helyszínnel, pesti pillanattal, látszik mögötte a sok munka, és nagyon szép megoldással fejezi ki azt, amit akar.

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan oka annak, hogy irtózatosan tetszett a film. Annyira magyar, annyira semmilyen, hogy már ezért is. :) Próbáltam közben meg-megfejteni, de csak egy mosolyig jutottam. És ez nekem most bőven elég (még ha és-sel nem is kezdünk mondatot).

Gyerekek, Ferenczik Áron a magyar Jim Sturgess. ;)

Van már egy 2014-es Moszkva tér is.
Jobb volt, mint ahogyan a tréler alapján azt vártam, mert nem nagyon tudok azonosulni a főhőssel, bár magam is ismerek hasonló karaktereket a saját ismeretségi körömben is. De egy bő 25 percet kivágtam volna belőle. Ellentételezésként volt nagyon sok jó megoldás (foglalt jelzés alatt sétált, amikor a vezetéket kihúzta, a végén az arcos stáblista) és érteni vélem az életérzést is.

De a teljesen kidolgozatlan szálak (a BKV-s lány meg a portugál lány, miért 29 évesen kezd munkát keresni), a színészi játék (az amatőr színészeken látszó kicsit profinak tűnni akarás és a profik béna amatörizmusa), a sok jelenlegi budapestes utalás (ami 10 év múlva is már csak a Ráday Mihály városvédő műsorában bukkan elő Volt egyszer egy vigalmi negyed… címmel), meg számomra a filmzene; hát ezek elég zavaróak voltak.

Ennek ellenére nem nézhetetlen, csak nehezen nézhető kategória, de nem fog berobbanni a nemzetközi piacra, és mondjuk a Liza, a rókatündérnek háromszor nagyobb esélye van, hogy egy francia/japán/tunéziai azt mondja rá: tök jó és értem. És azt hiszem a második filmje sokkal jobb lesz Reisz Gábornak.