VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014) 76% 266★

Volt egy pont, ahol szerelmetesfeleségtársam abba akarta hagyni a nézését. Én nem voltam lenyűgözve, de kalandvágytól űzötten nem kapcsoltam ki a filmet. Bár a gondolattal kacérkodtam én is.
Mert két réteg van: a történet és a megvalósítás.
De ebből ebben a filmben csak a második létezik. Viszont annak van fílingje, vastagon.

– És szerinted miről szólt?
– Miért, szól az élet valamiről? – nézett rám gyönyörű kedvesem a film után, az erkélyen állva. – Küszködünk, hogy pillanatnyi problémákat megoldjunk, jó döntéseket hozzunk, és optimálisan csináljunk mindent. Aztán vagy sikerül, vagy nem.

A főhőnek vagy nem. Abszolút kibebaltázott lúzer.
– Ez mekkora lúzer! – pökte ki Pipi barátom.
– Pipikém, miért, szerinted mi mik vagyunk. Ötven felé megyünk, nagyjából semmit nem tudunk felmutatni. Én elváltam, Neked nem működik a kapcsolatod.
– B@zd meg, de Mártival most mennyire szeretitek egymást!
– És sanyi, Pipikém! Mi más van?
– Akkor sem vagyok lúzer – mondta, és egy év múlva belehalt az alkoholba.
Azóta is cefetül hiányzik.
Néz a főhös a HR-es csajszira, hogy mi a rá legjellemzőbb dolog. A főhős próbál beleolvasni a HR-es kezében levő életrajzába, amit először lát.
– Tu-da-tos-ság…? – motyogja.
– És mi az, ami legkevésbé jellemző? – kérdezi a HR-es bige.
A főhős, Áron, itt már határozott:
– Tudatosság!

Határozottan irritált Áron bénasága, permanens álomkórja, bamba „holafaszbankivagyokénmiért”-nézése, idióta szövegelése. Aztán volt egy pont, ahol mégis tökéletessé vált az empátiám: amikor Áron megleli Tinta Évát, és az kedvesen mosolyogva faképnél hagyja. Mert volt a Felszab' téren az a könyvesbolt, ahol az a kerek arcú, csodálatosan kékszemű lány dolgozott, akit soha nem volt bátorságom megszólítani, aztán amikor karácsony előtt egy kis ajándékkal mégis, nagyon rövid úton tintaéváskodott, én meg pont úgy húztam be fülem-farkam, mint Áron. S aztán ugyanúgy nem foglalkoztam a dologgal, csak néha-néha eszembe jutott, hogy milyen szép lett volna, ha szép lett volna… S aztán, hosszú évekkel később megtaláltam a magam kerekarcú, zöld szemű Nőjét, akit teremtett az Isten, mint hozzám illőt, és mindenek ígyen vannak legjobban.

És megy a film, és Áron átbénázik másfél órát, vágyakozik, bambul ki a fejéből, eltépi a köldökzsinórt, mondjuk ideje, bakker, harminc éves, megy külföldre, jön vissza, és sehol semmi, csak sörözések, beszélgetésnek mondott/vélt/hazudott egymás szavába vágások, és Eszter mocsok hiánya. De amikor Eszter felbukkan és meg is szólal, kérdés, hogy miért is olyan durranás; de persze mindenkinek a maga esztere a legnagyobb durranás (holott az enyém a legnagyobb, bárki beláthatja, és már vannak néhányan).

A film nem ér véget, csak befejeződik, de hogyan is tehetné, amikor nincsen történet, csak fíling van, képek, szimbólumok vannak, művészfilmesen bevágott impressziók, legyen min gondolkodni, ha akarunk. Ha meg nem akarunk, akkor csak élvezzük maradéktalanul a fílinget. És élvezzük.
És valószínűleg ettől jó ez a mozi. Nyitva hagyja az értelmezés és az élvezkedés lehetőségeit. Nem rág szájba, nem lila, de nem is fog padlót a közönségességtől, a punci-kuki-kaki-pisi poénoktól. Sokkal finomabb, értelmesebb.
De ami fáj: Áron lúzersége személyes, nem tud úgy távolmaradni, mint üvegtigrincsék lúzersége.

Na de amikor olyan korban voltam, mint Áron (értsd: Valós Kor, tehát az én generációmnak az nem harmincas, hanem huszonéves kora) azt a kis gömbölyű mellűt bizony nem hagytam volna ki, meg eb, aki a kanalát meg nem eszi, s „minek ide szöveg, jóember”, különösen nem előtte, utána, hanem helyette; de nagy marha ez az Áron!

Nos, gondolkodom, tehát láttam a filmet. Érdemes volt, na!

Tele van a tököm a sültrealista filmekkel, akár a nyomorról, akár hatalmas érzelmekről, akár az IGAZSÁG-ról szólnak. Ez a film pont attól jó, hogy mer szárnyalni, kapkodni, rontani, van benne fantázia. Oké, a főszereplő egy anyukakedvence úrifiú lúzer, aki nincs tisztában azzal, hogy milyen mázlista, mert csinos pofija van, és szeretik a lányok, meg vannak rendes haverjai, meg előtte az élet, meg egyetemet végzett, meg csak kirándulgat feketemosogatni Lisszabonba, de ez nem érdekel, egy cseppet sem vagyok irigy rá. Na jó, egy cseppet igen, de ez alatt a másfél óra alatt belebújtam a bőrébe, és vele szomorkodtam és vele nevettem. A színészek remekek voltak, baromi jó volt, hogy csak két profi volt közöttük, pont a két szülő, azok pont így voltak hitelesek, hiszen a szülők azok legtöbbször okoskodók, meg mesterkéltek. A zene is príma volt, a Szécsi Pál szám alatt röhögtem, és egyébként is volt benne egy csomó poén, ami miatt máskor is meg fogom nézni, nekem az ilyen filmek nagyon bejönnek.

Nincs kedvem utánanézni így lehet, hogy tényleg egy vizsgafilm, annak elment, de semmi több. Untam az egészet.

Gyerekek, most aztán üljön le mindenki hétfőn, és írja meg azt a qrva könyvet!

Nekem ez tetszett. Nem egy nagy történet, de a megvalósítást szerettem. Nagyon magyar film, de nem a gagyi értelemben (Bár azóta már vannak nagyon színvonalas filmjeink is)
A főszereplő annyira nem is tudom milyen, igazi lúzer, de a szerethető fajtából. Remélem azért bejön majd neki azélet :D

Ez a film egy az egyben az Élet. Nem akar sokat, nem akar világmegváló ötleteket átadni, még a tanulság sem olyasmi, amire azt mondanád, hogy „aha, ez egy jó gondolat”. Már ha észreveszed a tanulságot. Lehet, hogy nincs is ott, csak én képzeltem bele. Mindenesetre valahogy attól lesz jó, hogy olyan az egész, amilyennek megéljük a mindennapokat. A kis baráti társaságomat láttam akkor, amikor a srácok elkezdtek vitatkozni, ki mennyit fizet a kocsmában, de ismerős volt a családi vacsorás jelenet is. És talán pont ezért volt ennyire vicces is, mert tulajdonképpen csak azon nevetünk, ami velünk is elő szokott fordulni. És hát nem az Élet szüli a legérdekesebb pillanatokat? Csak Áron ne lett volna annyira növény.

Ez a tengődő, töketlen, bizonytalan, lúzer bölcsész fazon Áron annyira tipikusan magyar karakter, hogy más országban vetíteni se lenne szabad a filmet, úgyse értenék. Nem is értem, miért nem dokumentumfilmként készítették, annak is jó lenne. Ez a film is jó példa arra, hogy nem berobban, csak beszivárog egy réteg mindennapjaiba és lassan kultfilmmé válik. Az ilyenekről nem szeretek lemaradni, ezért megkésve ugyan, de megnéztem. Kellett idő, míg ráhangolódtam, és néha kedvem lett volna átnyúlni a képernyőn, jól megfogni Áront és megrázva ráordítani, hogy kapd már össze magad öcsém, hát hogy lehet így élni?! Aztán elkezdett szórakoztatni. Áron önmagában nem volt vicces, de a többi karakterrel együtt (szülők, BKV) és a helyzetekben, amikbe került, sokat nevettem rajta, vagy inkább vele. Kedvencem az Amigo Dávidos rész, ami ebben az amúgy is nagyon magyar filmben a legmagyarabb pillanat, zseniális úgy, ahogy van. Valamint kiemelném még Áron útját az anyja munkahelyére, rengeteg vágással, helyszínnel, pesti pillanattal, látszik mögötte a sok munka, és nagyon szép megoldással fejezi ki azt, amit akar.

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan oka annak, hogy irtózatosan tetszett a film. Annyira magyar, annyira semmilyen, hogy már ezért is. :) Próbáltam közben meg-megfejteni, de csak egy mosolyig jutottam. És ez nekem most bőven elég (még ha és-sel nem is kezdünk mondatot).

Gyerekek, Ferenczik Áron a magyar Jim Sturgess. ;)

Van már egy 2014-es Moszkva tér is.
Jobb volt, mint ahogyan a tréler alapján azt vártam, mert nem nagyon tudok azonosulni a főhőssel, bár magam is ismerek hasonló karaktereket a saját ismeretségi körömben is. De egy bő 25 percet kivágtam volna belőle. Ellentételezésként volt nagyon sok jó megoldás (foglalt jelzés alatt sétált, amikor a vezetéket kihúzta, a végén az arcos stáblista) és érteni vélem az életérzést is.

De a teljesen kidolgozatlan szálak (a BKV-s lány meg a portugál lány, miért 29 évesen kezd munkát keresni), a színészi játék (az amatőr színészeken látszó kicsit profinak tűnni akarás és a profik béna amatörizmusa), a sok jelenlegi budapestes utalás (ami 10 év múlva is már csak a Ráday Mihály városvédő műsorában bukkan elő Volt egyszer egy vigalmi negyed… címmel), meg számomra a filmzene; hát ezek elég zavaróak voltak.

Ennek ellenére nem nézhetetlen, csak nehezen nézhető kategória, de nem fog berobbanni a nemzetközi piacra, és mondjuk a Liza, a rókatündérnek háromszor nagyobb esélye van, hogy egy francia/japán/tunéziai azt mondja rá: tök jó és értem. És azt hiszem a második filmje sokkal jobb lesz Reisz Gábornak.

Nem volt rossz, de az igazat megvallva, az eddigiek alapján én valami sokkal jobbra / kicsit másra számítottam…
Sok minden eszembe jutott / felmerült bennem a film alatt, jegyzetelgettem is közben, szóval, ha most amolyan felsorolásféle-szerű lesz az értékelésem, akkor emiatt lesz és elnézést kérek.

– „Elvitte a hajszálait a lefolyóból. Elhagyott.” Tudjuk meg szinte rögtön, a film elején. Öhm. Hát, nem tudom. Az én egyik első gondolatom itt rögtön az volt: örülj neki, igénytelen csaj. :D
– Kaktusz. Mosolyogtam rajta, de csak azért, mert én is kaptam már alkalomra kis kaktuszt. Szerintem az égvilágon semmi gáz nincs ezzel, sőt. Inkább egy kaktusz, mint a vágott virág, amit amúgy is kidobsz pár nap után.
– A hányásos jelenet. Öhm. Gáz. spoiler Én belenyomtam volna a nő orrát, bocs.
– Az utcán sétálós jelenetről ez volt az első gondolatom: https://www.youtube.com/watch… :D (Vicces, mert egyébként mostanában magam is elég sokszor hallgatom ezt a dalt, hogy egyszer csak felbukkant a múltból. :D)
– A repülőjegy, meg az ára. Tekintve, hogy főhősünk 29 évesen tényleg két fűszálat nem tett még keresztbe (?), a szülei pénzén él (?), szerintem jogos a felháborodás. Arról nem is beszélve, hogy a 140 ezres jegy miatt megy a pampogás, de az, hogy a csávó vagyonokat szór el a kocsmákban, meg van egy rész, ahol szigetfesztiválon, fürdőben, meg nemtom hol caplat át, olyan helyeken, amik nyilvánvalóan belépti díjasak (és nem 2 forint egyik sem) … ??! Kicsit forgattam a szemem, hogy akkor most mi van. Honnan van pénze?…
– 29 éves és nem dolgozott semmit, soha: én ezen is néztem egy nagyot. Persze értem én, hogy valaki sokat jár egyetemre, meg minden, az tök jó, de én is dolgoztam pl. a második / harmadik tanulmányom közben már, szóval… Az nekem is kissé fura, hogy valami részmunkát se bírt találni, vagy akármit, ami fizet.
– A régi sérelem (Amigo Dávid) a barátok felé. Nem értettem. Ha ennyire rosszul esett neki, miért nem szakította meg utána a barátságot? Ennyi idő után felhánytorgatni már tényleg marhaság. Most vagy megbízik bennük, vagy nem. Nem értem az ilyet. Ha engem régen megsértett valaki, azt én egy életre megjegyeztem és felállítottam egy távolságot. Ennyi. VAGY az idő begyógyított bizonyos sebeket, mert a másik is változott – kivételesen jobb – irányba, úgyhogy spongyát rá. (Bár ilyen drasztikus esetekben én nem igazán szoktam szemet hunyni. Mellesleg én gyerekként elég betoji voltam, de amikor a barátnőmnek ment neki egy fiú (!) a suliban, én zokszó nélkül a torkának ugrottam. Akkor is, ha nyilván egyértelmű, ki volt kettőnk közül az erősebb…)
– V. jelenetén nagyon vigyorogtam. Jól esett látni. :-) (de ez csak egy zárójeles megjegyzés most)
– Előző napirendi ponthoz kanyarodva: azon a papíron az ott egyáltalán nem is az ő kézírása volt, muhahaha… :D :P
– Van a filmben egy jelenet, ahol láthatunk egy rakás „eszteres pillanatot” a múltból. Hááát… Megint csak olyasmi fordult meg a fejemben: „Ennyi gusztustalanság tényleg akkora FUN volt?” Meg, hogy „Pfujj.” Én nem találtam a pillanatok 98%-át egyáltalán cukinak, vagy visszasírandónak, ellenkezőleg. Örülj öcsém, hogy megszabadultál tőle!… :'D :P
– A szemezős-fázisos rész. Jézusom. Nagyon fájt. És az a legszörnyűbb, hogy ez az esetek nagy százalékában kb. tényleg működik is. Én inkább mennék zárdába, mint hogy így ismerkedjek… Az ágyas jelenet meg iszonyú kínos volt. Bár csávókám mégis mit várt?… Azért itt már fájó volt a naivitás.
– Az évás rész. Az elején nagyon muris is aranyos volt, csak aztán átment az egész habogás nagyon gázba, szóval nem csodálkozom, hogy spoiler. Sajnos én sem tudom az ilyet komolyan venni.
– Házibuli: ocsmány egy jelenség. Továbbra sem értem, hogy emberek hogy képesek ilyet rendezni, illetve, hogy képesek részt venni rajtuk. Rettenetes.
– Sportszelet Dávid: Ááááá. Ciki, ha azt mondom, hogy az ő karaktere tetszett a legjobban? Jó, nem pont úgy, de ő volt az egyedüli, akivel – viszonylag komolyabban – együtt tudtam érezni. Elképesztően tetszett a földrajzos monológja, annyira igaz… :D
– A mosogatósdival kapcsolatban az volt az első gondolatom, hogy hát igen, mosogatni még külföldön is jobb. spoiler Ezzel itt nálam agyon lett csapva az életérzés, sajnos. Pedig a portugál csajos vonal nagyon tetszett. :D

Na, hát összességében ennyi. A „tanulság” nekem az volt, hogy az emberek nagyon tudnak rinyálni valamiért, ami igazából egyáltalán nem is volt akkora szám, csak időnként erre (túl) későn eszmélnek rá. Meg eleve belemennek felületes marhaságokba ahelyett, hogy türelmesebbek lennének. Aztán jön a nagy szenvelgés, jajj. Sajnos én sosem így működtem, mindig is mindent túlagyaltam és 100x átgondoltam, hogy én túl nagy szánalmat érezzek ilyen sztorik láttán. Jó, nem mondom, hogy én nem csináltam hülyeségeket, mert de, de aztán hamar tanultam is belőlük és nem sajnáltattam magam, hanem megemésztettem és igyekeztem minél jobban a hasznomra fordítani.
Tulajdonképpen itt is jön egyfajta „transzformáció”, csak hát elég sokára. Plusz a megélés az, ami nekem néhol már kifejezetten idegesítő. Na mindegy. Ha XY egyszer túllendül ezen, még bármi lehet belőle. Na, utána érdemes figyelni a pasikra. (Nem hiába gondolom úgy, hogy legalább 4 ikszes legyen egy férfi, hogy komolyan vehető legyen, bár, ahogy elnézem, ez a bizonyos határ tényleg egyre feljebb és feljebb tolódik…)