Rossz versek (2018) 79% 215★

Jót nevettem rajta, voltak benne érdekes csavarok, ami néha meglepő a kortárs filmektől, mert sokszor 500. alaklomra elmesélt vagy teljesen elvont értelmű (számomra) a történet, de ez most másképp volt. Jó, dinamika, jó sztori, engem nagyon megfogott.

Nagyobb, hosszabb, többször vágott (mint a VAN). Nekem magasan a legjobb generációs film, pedig valamivel fiatalabb vagyok, mint, akikről a film elvileg szól (bár itt is tágult Reisz filmes univerzuma, mert a rendszerváltókról is viszonylag sokat beszél a Rossz versek). Őszinte, önkritikus, abszurd és ironikus, de emellett iszonyatosan érzi, hogy milyen férfinak, magyarnak (azért főleg budapestinek), embernek lenni. Nem tudom, hogy a fiatal magyar rendezők közül tud-e más ilyen gazdaságosan ilyen mélyen karaktereket ábrázolni, és ennyire eltalálni az összes olyan jelenetet, ami a mai harmincasok többségével élete során megesett (pl. diszkós villankapcsolgatás), mint Reisz. A Rossz versek mindenben emeli a tétet a VAN-hoz képest: komplexebb, mélyebb, okosabb, de közben megamaradtak a szerző ötletes vizuális megoldásai és gegjei is. Így első megnézésre nem emlékszem olyan pontra, ahol döccenne a film. Annyit lehetne írni erről a filmről, hogy remélem ezt a média minél több platformom megteszi majd, hogy Reisz sok ilyen filmet csinálhasson még.

Új kedvenc magyar filmem van. Ez egy olyan film, aminek néhány pillanatán őszintén tudtam hatalmasat kacagni, néhány részénél pedig bele facsarodott a szívem teljesen.
A vágás, a zene, a hangulat, az önkritika, az irónia… engem minden megfogott, és nagyon szeretném újranézni, bármikor.

Reisz ismét letette az asztalra. a szimbolikája miatt (is) újranézős lesz nálam. a hangmérnök végezhetett volna jobb munkát. de a vágások és minden egyéb szuperül sikerült. a sz*rcsöbörből ugyan nem rántott ki, de jó látni, hogy vannak még, akik a saját korcsoportomból hasonlóan látják szép magyar valóságunkat és ezt be is mutatják a tömegeknek. kellő arányban ötvözi a humort (a csirkemell plakátos kommenten felröhögtem) és a melankóliát. külön tetszik – amit sokan kritizáltak – hogy a VAN-hoz képest nagyobb költsegvetés ellenére is ugyanúgy megvan benne ez a fiatal/amatőr/kísérleti filmes báj, igazi húsvér karakterekkel, ötletes megoldásokkal, minden műviséget kikerülve. várom a következő filmjét, talán mostmár más témában, tekintve hogy ezt kivesézte.

Az volt az érzésem, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014) esetében is: akad benne néhány kimagasló jelenet, a VAN-ban még talán több is. Mindkét film ötletesen, néha már zseniálisan tud ábrázolni egy-egy hangulatot, attitűdöt, a korszellemet. Sajnos azonban ezúttal sem tudott kilépni a keretei közül, nincs megoldás, magyarázat vagy előrelépés. Ugyanazokat a kérdéseket pörgeti a végtelenségig, de a válaszok elmaradnak.

Az egész olyan, mintha valaki kedvet kapott volna, hogy forgasson egy Woody Allen-es filmet egy kedves balfék főszereplővel (á lá Fogd a pénzt és fuss), de végül inkább totál önmagára írta a figurát, és menet közben eszébe jutott, hogy ha már ő a rendező, a főszereplő, és a főszereplő által megformált figura is, egy kicsit benyalhatna magának, ugyanakkor sajnáltathatná is magát, mert hát ő minden pozitív reakciót megérdemel sajnálattól az ámulatig.

Az meg, hogy végig kell narrálni egy másfél órás mozit, a filmes történetmesélés csődjének beismerése. Ha képtelen vagy filmes eszközökkel elmesélni egy sztorit, írj novellát.

Volt benne néhány jó vizuális megoldás, de kábé ennyi. Azt állítani, hogy ebben a filmben egy egész generáció ismerheti fel a saját ifjúságát… na ne már. A film egyetlen célja, hogy a rendező-forgatókönyvíró-főszereplő saját magára ismerhessen. Az elején a montázsban a „szaladjunk a levendulamezőben” résznél viszont elröhögtem magam – ha még ironikusan lett volna benne, de nem, a rendező ezzel a kapcsolat (meg a lány) zabolátlan életigenlését próbálta kifejezni… (Egy Romana magazinban elmenne, de annyira elcsépelt ez a levendula-dolog is…)

Végig volt olyan érzésem, hogy ez olyan mint a Van, de hidegen hagy. Imádom Reiszt, és mindent, amit csinál – ha a Vant akarja 1000x újraalkotni, én 1001-szer is meg fogom nézni és szeretni fogom.

Sejtettem, hogy ez nekem túl „magyar” lesz, aztán az első másodpercekben már 100%-ig tudtam.
Azok a nyökögések meg basszus… ez amúgy amatőr film? Mondjuk a szülők ismerősek voltak, meg nem is velük volt bajom. A fickó szerelmét, aki Párizsban mondott pá-t, meg tök ismerősnek találtam, de nem bírok rájönni, honnan. Snitt szerint még nem láttam semmiben, de tök ismerős volt, a fura szája miatt…

Amúgy a káromkodások… annyira gyerekesek voltak. Mármint, ezek az emberek milyen magyarok már? :s Úgy káromkodtak, mint egy ártatlan, pironkodó kisgyerek. :s A végén a 17 vagy hány éves énje eresztett meg 1-2 hihetőbbnek hangzó káromkodást, a többi viszont annyira természetellenes volt, hogy … nem is tudom, ez vagy a hülye nyökögések sértették jobban a fülem.
Ja igen, amúgy a hangmérnököt is csókoltatom… vagy ki a felelős azért, hogy javarészt az orruk alatt motyogtak? Pedig nagyon felhangosítottam a fejhallgatóm! :s

Amúgy voltak benne jó gondolatok, már ami a kivitelezést illeti (pl. a számtech tanci néni bemutatkozása), csak túl xarul volt összehozva az egész, szóval élvezhetetlenek voltak még azok is… :/

Azért jófej vagyok és bőkezűen adok rá 2 csillagot.

Ez pont 1-el több, mint amit első perctől adni akartam.

Megnézem majd a DVD extrákat is. Könyvtárból vettem ki spoiler, dolgozzon meg a pénzemért ez a lemez! X,)
Na meg, köztudottan mazochista vagyok, szóval…
Amúgy lol, állítólag ~63 percnyi extra van rajta.
Szerintem jobban fogom élvezni, mint a filmet… vagy mi akart ez lenni. =_="

Ez az első film, aminél úgy éreztem, nem elég a 10 csillag. Még többet érdemel.

Hát ez egy szörnyű film volt. Az elején még azt hittem lesznek benne lehetőségek, de a végére azt kellett mondanom hogy: 1. az én ötleteim jobbak voltak 2. semmi értelme nem volt és nem tartott sehova. Csillagot azért kap mert én jól szórakoztam (mármint nem azért mert a film vicces hanem mert én vagyok az) és mert volt néhány igazán, számomra is ismerős „magyar életérzéses” jelenet és klassz képi megoldás/vágás.

Megjegyzés: elég erősen utalgatott más filmekre is de őszintén, végig egy gagyi Pink Floyd: The Wall koppintásnak tűnt.