Ébredések (1990) 90% 248★

Igaz történeten alapuló film, ami egyszerre édes és melankolikus, anélkül, hogy túlságosan szentimentális lenne. Egyszerűen csodálatos. A színészi teljesítmények pedig fenomenálisak, úgy De Niro, mint Williams a legjobb formájukat hozzák, de a mellékszerepeket betöltő színészek is mind jó választások voltak.
Kedvenc lett.

Ezután a film után az élet apró örömei is felértékelődnek. Mennyire nem vagyunk tudatában annak, hogy mi mindenünk van, ami másoknak nincs vagy éppen elveszett.
Robert de Niro játéka nagyon rendben van. Én pedig nem tudok nem vélni némi párhuzamot az ő története és Charlie Gordon története között. Talán a remény a legrosszabb, ami csak úgy elillan.

Kíváncsi voltam, hogy ez az adaptáció mennyiben más, mint a szintén a könyvei alapján készült Brilliant minds sorozat, tekintve, hogy mindkettő lényegében Dr. Oliver Sacks munkásságát mutatja be. Ez annyiban jobban tetszett, hogy valóban azt a kort láthatjuk, amiben élt és dolgozott, ráadásul Robin Williams külső megjelenésében és úgy gondolom a személyiségét bemutató, csodálatos játékában is hasonlított az eredeti dokira. Az önbizalomhiányos, visszahúzódó, de zseniális elmére, aki újszerűen közelített a betegeihez, emberként kezelve őket. A másik oldalon Robert De Niro is hatalmasat alakított, az ember szíve belesajdult, ahogy Leonard története kibontakozott előttünk. Ép ésszel fel nem fogható, milyen lehet „átaludni” 30 évet spoiler. Szomorú, fájdalmas, de mégis szívmelengető történet.

A legjobb történeteket mindig az élet írja. Megható és felemelő ez a két ember barátsága, mely egy orvos-beteg kapcsolatból nő ki. Nálam Williams viszi a prímet, de természetesen ekkor még De Niro is oda tette magát. Minden beteg egy karakter és szinte mindegyikhez valamilyen módon közel kerül nem csak doktor Lowe hanem mi is.

Nem mondom, hogy nem fájt, de gyönyörű film. Tele van örömmel és boldogsággal.

Még most is folytak a könnyeim. <3

Szép történet volt, de különösebben nem hatott meg – a súlyos betegséges filmeknél a Lorenzo olaja (1993) áll az első helyen. Megkockáztatom, hogy azt nálam semmivel sem lehet verni.
Szóval szép volt a történet igaz mivolta, Dr. Sayer olyan szeretettel és alázattal bánt a betegeivel, ahogyan csak egy szülő képes a gyermekével. A színészi munka is megér egy tapsot, Robin Williams tökéletesen játszott, és Robert De Niro-t is jó volt látni egy ilyen gyámoltalan, elesett szerepben, amit szintén nagyon hihetően hozott.
Hogy végül mitől voltak az ébredések, nem tudni, ahogy azt sem, mitől süllyedtek vissza a katatón állapotba a betegek, de ez a film nem is az orvostudományról szólt, hanem a páciens-orvos kapcsolatról.
Doktor és nem doktor egyaránt tanulhatna belőle, elsősorban alázatot és szeretetet, másod sorban pedig kitartást, és azt, hogy az élet élve, és nem létezve jó.

Sokan úgy jártak ezzel a történettel, hogy megnézték a filmet és utána olvasták el a könyvet, ami jó pár embernek csalódást okozott. Nos én fordítva jártam el, előbb a könyv és utána a film.
Számomra viszont egyik sem csalódás. Sacks a könyvében kicsit nyersebben mutatja be ezt a betegséget, a betegeket, és az őket körülvevő világot, hatásokat. Szerintem zseniális.
Az Ébredések c. film kissé finomított változata, ettől független ez a finomítás sem gyengíti meg a történet lényegét: a küzdelmet a betegséggel, az akarni vágyást, a küzdést.
Robin Williams hozza a csodálatos figurát, ahogy mindig, De Niro pedig egyszerűen zseniális. Tudjátok a Trópusi viharban elhangzott, hogy amikor egy színész egy nehéz, betegséggel küzdő karaktert kap, akkor nem szabad fullba nyomni a kretént. De Niro zseniálisan oldotta meg ezt a kérdést. Nem volt kretén egyáltalán, de olyan fantasztikusan hozta a figurát, hogy a szíved sajdul belé.
De nem csak ő csoda. Az egész film, az egész történet. S ahogy mondani szoktam azért is ennyire jó, mert a legjobb történeteket mindig az élet írja.

Penny Marshall érzékeny rendezése, és a két főszereplő játéka által bearanyozott érzelemdús történet. A betegek helyzete alapjaiban is szívszorító, azonban ahová kifut a történet, az csak még inkább fokozza ezt. A film ugyanis az egyik legfélelmetesebb helyzetet mutatja be, amit ember megtapasztalhat: ott van benned a tenni akarás, úgy tűnik, hogy sikerrel veszed az eléd háruló akadályokat, aztán mégis úgy alakul, hogy jól nem alakulhat a dolog. Nincs igazi happy end. És ebben áll a film zsenialitása: életszagú. És hiába ért csak el részsikert Dr. Sayer, és érezte úgy, hogy elbukott, mégis nyert: példát mutatott, reményt adott, és közben ő maga is többé vált. És ez az életben is így van. Sokszor a legfájdalmasabb dolgoknak is oka van, de az embernek nem szabad feladnia.

Nagyon szép film, csodás színészi alakításokkal.