Az elefántember (1980) 82% 126★

Példamese az emberi jóságról és gonoszságról egyaránt. Cseréljük le a rút kiskacsa történetét, aminek nem túl sok pozitív üzenete van, és helyette ezt meséljük a gyerekeknek!
Szegény Merricknek ma sem lenne sokkal egyszerűbb a helyzete, egyszerűen fel sem fogom, hogy egyáltalán hogy élhetett ilyen deformitásokkal majdnem 30 évig. Elképesztő! Jó lenne kicsit utánaolvasni, hogy ténylegesen milyen ember is volt ő, mert magát a filmet elég hatásvadásznak érzem.

Értem a film mondanivalóját és értem, hogy mit szeretett volna bemutatni és tökéletesen be is mutatta, de engem egy-két jelenet úgy felzaklatott, hogy nagyon kevésen múlott, hogy ne kapcsoljam ki, és mondjam azt, hogy: eddig, és nem tovább.
A film tökéletesen mutatja be az emberi jóságot, azt, hogy egy borzalmas külső mögött, milyen csodás lélek lapulhat, azt, hogy az emberek pénzért képesek fájdalmat okozni bárkinek, és, hogy amíg világ, a világ, az ostoba emberek bántani fogják a gyengébbet. Nincs több hozzáfűznivalóm.

Szörnyű, hogy az emberek milyen előítéletesek és hogy a szépség, bőrszín … stb. mennyire mérvadóak egyeseknek… John Merrick története annyira szomorú, hogy végig bűntudattal néztem a filmet. Bűntudatot éreztem amiatt, hogy ember vagyok….

Joseph Merrick végtelenül emberi, én úgy érzem. Nem biztos, hogy a film teljesen követi a valódi történéseket, de nagyjából. Úgy érzem, Marrick csak olyan akart lenni, mint a többi ember. És bár a „másik világban” voltak barátai, azért mindkét helyen mutogatták, méricskélték. Jó lett volna, ha valamennyire tudnak rajta segíteni. Bár talán segítettek is, valamennyire, emberhez méltóan élte élete utolsó éveit. A katedrális makett építése bizonyítja képzelőerejét is. A színészek is jók, Hurt és Hopkins.

Ez a kedvenc szuperhősös filmem.

Lol, az elején aki bevezeti Johnt a kórházba…
https://www.youtube.com/watch… =DDDDDDDDDDD

Carr Gommról meg egyfolytában Piton prof. jutott eszembe. :D

Annyira nem volt drámai és megható, amilyen lehetett volna, legalábbis nekem. Mm maga a film valahogy nem állt össze. De John jó volt. Sírdogáltam is a végén, bár igazából az én kis barátom miatt leginkább… annyira hiányzik…

David Lynch már megint meglincselte a lelkem. Az elefántember levezet az emberi gonoszság és kicsinyesség bugyraiba. A homosapiens sapiens. Az értelem. Az intelligencia. Mindentől retteg, ami ismeretlen. Mindent megvet, ami más. Megismerés helyett a holdudvarhatás. Elnyomás. Eltiprás. Gőg és undor. Embertelen ember. Zártság – szobában, testben, gondolkodásban. Fekete-fehér. Kedvesség: púp a háton. Fekélyes sebként sajog az egonak, a szívnek.

Hát valahogy nem erre számítottam mit ne mondjak! Twin Peaks fan vagyok már nagyon rég óta, de még mindig van olyan film a mestertől amit eddig nem sikerült pótolnom! Az elefántember volt az egyik! Nagyon kilóg a sorból úgy gondolom, rengeteg oscar jelölés ésatöbbi…Biztos vagyok benne akik zsigerből a rendező hallatán hanyatt-homlok menekülnek még azoknak is egy remek estés mozis élményt nyújtott a film ebben biztos vagyok. Igazán megindító emberi történet, néhol felkavaró, megrázó, de hát ilyenek vagyunk mi emberek…..Lynch bácsira jellemző képsorok itt talán még nem igazán voltak jelen, bár azért itt-ott elkapott a hangulat! Mivel ez egy úgymond életrajzi dráma, holnap felkutatom elefántember barátunk életútját!

Szerintem ez egy olyan mű ami könyvben jobban át jönne, legalábbis ez az érzés fogalmazódott meg bennem a film nézése közben. Ettől függetlenül nem rossz!