A boldogságtól ordítani (A boldogságtól ordítani 1.) (1998) 78% 52★

Sejtettem előre, hogy valami ilyesmire számíthatok, mint amit végül kaptam, ám én azért mégis csak meglepődtem. :D Na jó, annyira nem.

Igazából nem is tudom, miért csak 8 csillagot nyomtam rá végül, mert adhatnék többet is. Csak hát, a szálak… Na, hát azok olyanok, hogy pfú. Micsoda erkölcsi fertő!… Pedig semmivel nem lennék ám erkölcsösebb, sem pedig erkölcstelenebb, ha feljebb tornásznám a pontjaimat. Már csak azért sem, mert én direkt szeretem, amikor kényes témákat feszegetnek a filmek (és a könyvek is), pláne, ha a nézőre (vagy olvasóra) hagyják az ítéletet. Az úgy igazán komolyan fel bírja kavarni az egyén érzelmi állóvizét…

Ami engem illet, én érdeklődve figyeltem minden egyes elcseszett karakter sorsának alakulását, illetve, hát próbáltam mindenkiben találni valami szerethetőt. Nos, ez hol sikerült, hol nem, de ha sikerült is, néha csupán csak valami átmeneti elmezavar lehetett a részemről. Vagyis… Fene tudja. Én mindenhol igyekszem nagyon mélyre nyúlni és kielégítő magyarázatokat, okokat és okozatokat rendszerbe gyűjteni. És mindenekelőtt: hideg fejűnek megmaradni. Fontos, hogy az embert ne ragadják el az indulatok, ami bizonyos esetekben nehéz lehet, de könnyebb úgy gondolkozni, ha nincsen lila köd.

Nade. A lényeg: ez egy nagyon remek film, aki szeret botrányos dolgokat látni és azokon merengeni, azoknak feltétlenül ajánlom. Prűdek, konzervatívok viszont kerüljék el messzire, mert tüzet fognak okádni tőle.

„A botránynak köszönhetően a művész mozik slágerévé vált sikerfilm úgy mutatta be közel sem hibátlan hőseit, hogy nem mondott ítéletet róluk, s ez viszolygást váltott ki a nézők egy részéből.” A nézők egy része bekaphatja. Bár belőlem meg az vált ki viszolygást, ha ítéletet mond egy film a kissé vagy erősen beteges szereplőiről. Szóval ízlések és pofonok.

Az Amerikai szépség (1999) nem túl távoli unokatestvére (anyai ágon), csak ez vicces. Karikatúra, hozzáillő be nem fejezett befejezéssel.
Philip Seymour Hoffman pedig úgy volt tökéletes, ahogy volt.

Ez egy nagyon érdekes film, mint Tod Solondz legtöbb filmje (3-mat láttam eddig), de ez talán a leginkább közönségbarát is. Irodalomszakkörön néztük gimis koromban. A szakkörvezetőnknek remek ízlése volt, hogy a katolikus iskolában olyan filmeket válasszon a szakkörre, amiben mindig a határokat feszegetik és teli vannak szexjelenetekkel :D Aki prűd és finnyás, annak nem ajánlom!

Amerikában tényleg nincsenek normális emberek? Olyan volt, mintha egy állatkertben néztem volna a vadakat a rács mögött.