Directorial zóna
Aaron Sorkin forgatókönyvíró feszes és villámgyors, improvizációt teljesen mellőző dialógusa mentén, a filmben két diák szinte levegővétel nélkül, egymás szavába vágva beszélget, majd veszekszik egy zajos-füstös egyetemi kocsmában, egyébként teljesen életszerűen… és mégsem nézhetetlenül unalmas.
Mitől “működik” és miért érződik szinte akciófilmnek ez a hosszú beszélgetés? David Fincher rendező szereti filmjei első jelenetével aláhúzni, mennyire is kell odafigyelni majd útközben; noha a Social Network első jelenete csak hét kameraállást igényelt (a Pánikszoba (2002) ezzel ellentétben harmincötöt) ennek a jelenetnek merül mélyére egy szakember, az alábbi videóban.
Bár a legtöbb, forgatókönyvírást taglaló videóesszének is kedvence ez a nyitány, most viszont, a vágószobán keresztül lesz vizsgálva, miféle mágiákkal operált ezen munkájáért egyébként Oscar-díjat is érdemelt Angus Wall és Kirk Baxter vágó páros (akik közül Mr. Baxter A gyilkos (2023) c. új filmet is vágta… amit valamiért még mindig nem lehet bejelölni a videó alatt)
Ami még érdekes lehet: hogy a film készítésénél, a nyitójelenetnek 99x futottak neki, dupla lefedettséggel (azaz, nem külön-külön vették fel a szereplők dialógusát, hanem egyszerre) és összesen 118 felvételt (vagy *vágást*) láthatunk a film 5 perces nyitójelenetében.
Kapcsolódó filmek: Social Network – A közösségi háló (2010)
a legjobb videó amit láttam David Fincher stílusáról
https://www.youtube.com/watch…
(az új filmje A gyilkos (2023) valamiért nem volt megjeleníthető a bejegyzés alatti listában)
Kapcsolódó filmek: Harcosok klubja (1999) · Hetedik (1995) · Holtodiglan (2014) · Alien 3. – A végső megoldás: halál (1992) · Benjamin Button különös élete (2008) · Social Network – A közösségi háló (2010) · A tetovált lány (2011) · Pánikszoba (2002) · A Zodiákus (2007) · Játsz/ma (1997) · Mank (2020)
Leszámítva a béna borítóképet és címet, egész jó kis kollázs ez QT sztorijaival, tippjeivel és végtére is, tettlegességre ösztönző kisugárzásával. Az eleje után nem sokkal kb. 20-30mp erejéig a videókészító mond valamit, de onnantól végig minden más QT.
Az ötödik pont a kedvencem:)
Todd Phillips mesél a Joker nyitójelenetéről, a gothami atmoszférateremtésről, a képergényes keretezésről, feliratozásról, a vizuális & speciális effektusokról és a bohóccipőkről.
https://www.youtube.com/watch…
Kapcsolódó filmek: Joker (2019)
Empirikus tapasztalatok, de 9:45-től egy meglehetősen személyes történet, furcsamód amolyan felkészítés az elkerülhetetlen depressziót illetően, ha az ember filmkészítésre adná a fejét. Na és példaértékű, hogy a mára már drága hollywoodi filmeket rendező Mr. Sandberg, továbbra is önállóan, baráti stílusban posztol tartalmakat az egyszerű, mezei embertársai számára.