A kosárlabdás filmek mindig visszahozzák a gyerekkoromat, így a nosztalgiafaktor hatalmas volt. Na nem a gettó feeling jött vissza, mert szerencsére nem ilyen közegben pattogtattam a labdát, bár ilyen edzőm se volt… ilyenkor irigylem egy kicsit az amerikaiakat, hogy középiskolásként is színvonalasan űzhetnek egy sportot (és ahhoz felszerelés is van még a legnagyobb nyomornegyedben is).
Samuel L. Jackson nem tartozik a kedvenceim közé, de itt imádtam. Bárcsak több olyan szerepet vállalna, ahol nem valami mocskos szájú gyilkológépet alakít.
Egészen a film végéig egyébként nem voltam tudatában, hogy igaz történet alapján készült, de valahogy nem is lepődök meg. Amit viszont hiányoltam, hogy az ilyenkor szokásos stáblista mellé felsorakoztatják a valódi „szereplők” fényképeit, ez itt sajnos elmaradt.