Nekem kifejezetten tetszett a film, bár eléggé kiszámítható volt a vége. Tetszett Hikaru jellemfejlődése, ahogy igazi otakuból lassan nyit a külvilág felé és kezd barátkozni másokkal is. Iroha pedig, bár vannak titkai, de tetszett, hogy ő is változott, mégpedig előnyére. A kis csipet-csapat aranyos volt, ahol persze bejött a kötelező szerelmi háromszög is, de nem volt zavaró.
A karakterek jók voltak, egyéniségek és bár néhol japán módra kissé túl volt tolva a színészi játék, de nem annyira, hogy ez rosszat tegyen a filmnek. A mangát nem ismerem, ahogy az animét sem, de majd sort kerítek rájuk. A színészek amúgy szerintem nagyon jól lettek kiválasztva, néhányukat már másban is láttam, így „régi ismerősként” üdvözöltem őket.
Egy szó, mint száz, ez egy kedves, néhol butuska, néhol aranyos, néhol pedig szomorkás slice-of-life, ami nem is akar többnek tűnni.