Anno láttam a bemutatóját a tv-ben, és már az megvett kilóra az anya-lánya lepedős párbeszéddel, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy megnézzem – mostanáig.

Ez a sorozat egy igazi kincs, hétköznapi szituációkkal dobálózik, félelmetesen életszagú az egész, és hiába vígjáték, nem megy el az idétlenség irányába, mint pl az Egy rém rendes család, pedig abban is van nem kevés realitás (már ami a család viselkedését illeti).
Itt minden részben van valami, amitől olyan érzése van az embernek, hogy ez akár a szomszédban is megtörténhetne, vagy a saját háza táján, mert ugyan, ki nem hibázott még az életében?
Bonnie karakterét imádtam, Christyt is szerettem, ők ketten együtt hihetetlenül erősek és viccesek. A drámai fonál is jól állt a sorozatnak, Violet babája adott egy józanító pofont a végére, hogy persze, nevetünk ezen a széthullott és kissé szeleburdi családon, de azért van itt mélység, nem is akármilyen.

Biztos, hogy tovább fogom nézni, már landolt is a kedvencek között.