A nyár, amikor Hikaru meghalt (2025–2025) 83% 12★

Minthogy nem vagyok valami nagy médiatudós, így alapvetően ritka, hogy még pancserként is egyértelműen azt látom, hogy felbukkant egy anime a piacon, amivel a nyugati közönség nagy része egész egyszerűen nem tud mit kezdeni. Ebben a szezonban konkrétan kettő is volt (a másik a Takopii no Genzai, ami sokkal bizarrabb képet ad a nemzetközi értékeléseknél), ami jó, mert ilyenkor növekszik az ember anime-sznobizmusa :D
Szóval a Hikaru ga Shinda Natsu egy japán folk horror, de mint valódi horror, nagyon erősen visszafogott. Jó, persze, így is nagyon gyakran történnek paráztató események, felbukkannak ijesztő rémalakok, és van benne meglehetősen kemény erőszak és némi gore is (néha erőszak nélkül, bármennyire is paradoxonnak hangzik ez), és így bizony jogos a 18+. De ez a sorozat nem főképp egy véres, természetfeletti rejtély története, hanem lélektani kaland, amely egy nagyon erős barátság leírása. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben ez nem BL. Igen, nagyon erős kapocs van Hikaru és Yoshiki között, és a második részben van egy jelenet, amit nagyon erősen lehet ennek a szimbólumának érezni, de itt meg is áll a dolog, nincs szerelmi kapcsolat a fiúk között. Legalábbis egyelőre, de nagyon remélem, ez így is marad, mert igenis léteznek ennyire erős barátságok, és nagyon szerencsésnek tartom, hogy van sorozat, ami ezt ilyen formában be tudja mutatni.
A történetet ugyan anno az angol médiaforrások suspense-nek reklámozták, ez olyan szempontból nem igaz, hogy kb. az első percben kiderül, hogy Hikaru valóban meghalt és valóban egy yokai (japán szellem/természetfeletti lény) viszi tovább az emlékeit és az érzelmeit, kvázi az életét. A tulajdonképpeni főhősnek, Yoshikinek pedig nemcsak fenn kell tartania a barátságot és a normalitás látszatát, de egyben valahogy meg kell őriznie önmagát is ebben a bizarr szituációban. A sorozat első kilenc része csak és kizárólag erre fókuszál, noha sok mellékszereplő érkezik, akik mind saját háttérrel bírnak, és egyértelműen van valami nagyon sötét a háttérben, ami csak az utolsó két-három részben kezd el megmutatkozni.
Kinézetre nagyon klassz a sorozat. A hátterek szépek, a karakterek szintúgy, az animáció szegényesebb egy kicsit, de inkább öljék látványos shounen-akcióba a pénzt, egy ilyen lassú, lélektani történetet nem is kell túlspilázni. A színezés is szép.
A zenével több gondom van, mert bár nagyon klassz háttérzenék és dalok hangzanak el, de egész egyszerűen úgy érzem, nem feltétlen illenek ide.
Mindenesetre zseniális darab, nagyon kell neki egy folytatás, hiszen egyelőre még mindig ott tartunk, hogy nem tudunk semmit, bár durván meglepett, hogy máris készül, hiszen a mangából sincs azért olyan sok fejezet…

Már nagyon vártam ezt az animét és az első résszel meg is vett magának rendesen. Egyrészt horror, viszont nagyon mélyen lélektani anime is. Néhol elmegy picit a gore irányában, de nem tolja túl egyiket sem. Imádom Yoshiki és „Hikaru” kapcsolatát, ahogy lassan derülnek ki a dolgok, ahogy mindketten fejlődnek. Közben kapunk egy jó nagy szeletet az igazi Hikaruból is múltidézésekben. Az anime hangulata borzongató, drámai, sötét és ez pont jól van így. Az opening és ending remek, a színvilág, a grafika pedig nagyon jól illik az anime hangulatához. A kisvárosi hangulat pedig még dob egyet rajta. A karakterek szerethetőek, mindannyiuknak megvan a maga problémája, ami nem oldódik meg varázsütésre. Az egész történet olyan nyugtalanító, még akkor is, amikor lassan kezdünk válaszokat kapni „Hikarut” illetően. Engem megvett kilóra és alig várom a második évadot!

Nos, kérem szépen: Így kell 2025-ben animét csinálni! Mindenben, mindenben kiváló volt. Kiváló a történet, remekül fel van építve, és ezekkel a karakterekkel nagyszerűen működik! Alig lehetne jobb barátokat találni erre a remekműre, mint Hikaru és Yoshiki.

Az anime kevésbé horror, sokkal inkább lélektani, misztikus történet, amiben minden további nélkül jelesre vizsgázott. Az anime számtalan kérdést vet fel a barátsággal és az elengedéssel kapcsolatban, mindezt a közeg erősíti. Yoshiki személye kiváló példa arra, hogy nem olyan könnyű elengedni valakit, akit annyira szeretünk.
A lényeget meg Hikaru mondta ki: Nem barátként, vagy szerelmesként szereti Yoshikit, hanem máshogy. Nem is kell megmagyarázni: Ez a tiszta és feltétel nélküli szeretet annak legnemesebb és legszakrálisabb minőségében!

A történet fokozatosan bontakozik ki. Lassacskán ismerjük meg az Indou család titkát, valamint a hegy és a falu rejtélyét. Pont annyira bontja ki az anime a történetet, amennyire egy epizód erejéig szükséges, és nem érzem azt, hogy szűkösek a keretek. A falu pedig kiválóan és részletgazdagon van megrajzolva, a fakó színek nagyszerűen érzékeltetik a rejtélyes mivoltát.

Az egyedüli dolog, amivel nem vagyok megbarátkozva, az a zene. Az opening jobban bejön, de a teljes változatot hallgatva, olyan érzésem volt, hogy jobban is megírhatták volna a dalt. Maga a téma erőteljes és hangsúlyos, de nem lehet vele egy négy perces dalt kitölteni. Az ending esetében inkább személyes ok, hogy nem tetszik. Egyedi és markáns stílusa van az énekesnek, de nem tudok vele azonosulni. Ezért annak minősítését másra hagyom.

És még szép, hogy jön a második évad! Nagyon várom! A varázsgömbömben már látom, hogy fog végződni a történet! Remélem, igazat mutatott.

Értem, miről szól az anime, a helyettesítés és az ismeretlen horrorja, valamint azzal a tudattal élni, hogy az a személy, akit szerettél, már nincs többé, miközben mégis mozog — ez mind emegvan. Viszont én kicsit több ijesztést, történetre és folklór horrorra vártam volna. A 9. epizódtól kezdve érdekesebb lett, de szerintem kicsit hosszú az, hogy 9 részt kelljen várni, mire történik valami, főleg amikor maga a sorozat csak 12 részes.