Kyuuketsu Hime Miyu (1997–1998) 90% 4★

Nagyon érdekes anime, de nem igazán az én világom. Az biztos, hogy a látvány és a hangulat, a zenei aláfestés kilóra megvett már az elején. Kifejezetten drámai, szerencsére a megható vagy éppen véresebb jeleneteket sem puhították meg humorral. A karakterek többsége szerethető; én kedveltem Miyut és Larvát is. Az elején zavart az anime epizodikussága, de hamar belerázódtam. Mégis, bár tetszett és nézette magát, nem hiszem, hogy maradandó élményt okozott volna.

Kicsit összeszedegettem magam a befejezés után, így talán már életképes beszámolóra is képes vagyok. Az utolsó három részt látva a hangulatindexem egyre lejjebb, a vérnyomásom pedig feljebb araszolt. Sejtettem én, hogy mire számítsak, de ez azért kicsit arcul csapott. Mégis, vissza az elejére, Once upon a time…
Ez az anime lélektani utazás, tele drámával, és minden rész után marad bennünk számos megválaszolásra váró pszichológiai témájú kérdés. Nem a részekkel kapcsolatban, azokat mindet szépen lezárják, hanem a morális értékük felől. Kapunk ám gondolkodnivalót, nem keveset. Ez nem egy tipikus kaszabolós vámpírtörténet, tele epikus harcokkal. Aki erre számít, ne nézze meg. Bár vannak benne ütközetek, azoknak hamar vége szakad, az a fontos inkább, hogyan és miért jutunk el a „harcig”. Én inkább lélektani horrornak nevezném, és feltevésem alátámasztja a mindvégig borongós, néhol depresszív, sötét és balladisztikus zene, ami mégis gyönyörű. Olyan sajátos hangulatot ad az animének, amit én még eddig egyszer sem tapasztaltam. Mikor Miyu fuvolázni kezd, megfagy az ember ereiben a vér, mégis annyira hívogató és furcsán szép. Van benne valami kísértetiesen vonzó. Sok kis történetből áll a Vampire Princess, mely epizódok egyike sem vidám. A humort teljesen mellőzi az anime, még nyomokban sincs jelen. Itt valóban nem tudjuk megjósolni a végkimenetelt. Lelkileg elég megterhelő, mégsem tudtam abbahagyni. Miyu személyisége is nagyon érdekes, a hideg, elutasító magatartás mögött megbújik egy másik énje is. Ezt a Miyut is megismerjük, és azt is megtudjuk, miért lett ő ilyen, honnan jött, és hogyan vált ő az Őrzővé. A Shinmák sokfélék, vannak kegyetlenek, és vannak olyanok is, akik elbújnak, és csak túl akarnak élni az emberi világban. Reiha az, aki még érdekesen viszonyul az eseményekhez, rajta eléggé nehezen tudtam kiigazodni. Haragudtam rá és sajnáltam is. A munkáját végezte ő is, de míg Miyu a lelékiismeretet és a cselekedeteket is számításba vette, addig ő csak azt nézte, hogy shinma vagy sem, és nem tett különbséget. Pusztuljon mind. Miyu és Chisato barátsága sem volt felszínes, és erre később döbbenünk rá. Hozzájuk kapcsolódik egy-két olyan csavar, hogy csak úgy néztem, hogy ez most tényleg… de miért? Larvát is szerettem, de nem szerepelt olyan sokat, a hangsúly Miyu-n volt. Viszont ő is megkapta a háttértörténetét, ahogy mindegyik főbb karakter. Mindegyik seiyuu remek választásnak bizonyult. (két részt angolul néztem végig, és össze sem lehet hasonlítani az eredetivel)
A lezárás pedig tükrözte az egész anime hangulatát. Úgy oldották meg az alkotók, hogy a zene, az animáció, a jelenetek, minden olyan harmóniát alkotott, hogy egyszerűen nem bírtam könnyek nélkül. Szép és szomorú. Ez a két szó foglalja össze leginkább. Persze az érzések sokféleségét mégsem adják vissza kellően. Az opening és az ending teljesen összhangban van a történettel. Sötét és gyönyörű. És az a fuvolaszó… Én ajánlom mindenkinek, aki kedveli a pszichológiát és az elgondolkodtató történeteket, ahol nem az akción van a hangsúly, hanem a mögöttes érzéseken. Tipikusan olyan anime, aminek nincs vége a 26. résszel, mert benned tovább zajlanak az események… Milyen az, amikor elkezdődik az Örök Álom, ahová Miyu küldi azokat, akikre nem a Sötét Világ vár? Hatást gyakorol az emberre mindenképp. Legalábbis én így érzem.

Ez az anime rendesen meglepett. Az elején egyáltalán nem tetszett, nagyon komolytalannak éreztem és őszintén eléggé untam is. Majd aztán körülbelül a 7. vagy 8. rész körül rendesen földhöz vágott. Onnantól kezdve már igazán komolyan tudtam venni azt a kijelentést, hogy ezek a shinmák tönkreteszik az emberek életét. Néhány történet annyira megrázó volt, hogy a rész végén csak döbbenten ültem a képernyő előtt. Ezt az animét egyáltalán nem szabad az első részek alapján megítélni, sokkal több mint aminek elsőnek tűnik. Kell hozzá egy bizonyos hangulat, mert az elejétől a végéig nagyon komor, sötét, a humort teljesen mellőzi.
A részek alatt megismerjük a főszereplők múltját is, hogyan váltak azzá amivé, miért viszonyulnak úgy egymáshoz ahogy, és még egy nagyobb fordulatot is sikerült bele vinni.
A zenék is zseniálisak voltak, nagyon jól passzoltak az anime hangulatához.
Összességében bár tényleg kicsit nehezen szippantott be, de nagyon megérte kivárni, mert ez egy remek pszichológiai horror és simán eltudom képzelni, hogy még többször is megnézem.

Ezt az animét nem először láttam, de még mindig lenyűgöz. Sokkal összetettebb történet, mint amilyennek elsőre tűnik. Elsőre egy sima kis horrornak tűnik, ahol egy vámpírlány minden epizódban shinmákat gyilkol. Ám a felszín alatt ennél jóval többről van szó, és ahogy előrefelé haladunk a történetben, egyre több minden kiderül mindenkiről. Elsősorban természetesen Miyuról, hiszen ő a főszereplő. De Reiha és Larva múltja is előtérbe kerül, akiknek szintén érdekes múltjuk van. És Miyuhoz köthetőek természetesen.
A karakterek szépen kidolgozottak, nekem Larva a kedvencem, aki hűséges Miyuhoz és képes lenne meghalni érte. Reihát a végéig sem szerettem meg, mert egyszerűen nem tudom megérteni a kicsinyes bosszúját Miyu felé. Részben megértem, hogy dühös, de nem Miyu hibája, ami történt.
A történet komor, darkos és sokszor horrorisztikus elemeket is tartalmaz. A humor teljesen mellőzve van belőle, habár Chisato lévén kapunk néha aranyos jeleneteket. Chisato és Miyu barátsága egészen különös, ezért is olyan fájdalmas az utolsó két epizód, amikor sok minden lát napvilágot, amire senki sem gondolt volna. Az anime grafikája és a zenéje egyszerűen gyönyörű. Nem bántam meg az újabb újranézést, mert most is nagyon élveztem az animét.