Kiseijuu: Sei no Kakuritsu (2014–2015) 87% 35★

Azt hittem, ez valami szimpla, megszállós-hentelős anime lesz. Igazából megfelel ennek, hiszen van darabolás ezerrel; komolyan kell venni a horror címkét. Ugyanakkor az anime erőssége mégsem az akció, hanem a filozófia.

Mitől ember az ember? Mi különbözteti meg az embert a többi fajtól? Mi van, ha pont az emberiség számít parazitának? Ezeket a kérdéseket építi bele nagyon szépen a történetbe, abszolút nem szájbarágós módon. Shinichi gyerekből fiatal felnőtté érik; a jellemfejlődése pedig látható és reális a történteket figyelembe véve, de nem csak ő változik, hanem a parazita Migi is. Nagyon érdekesek önmagukban is, de kettejük kapcsolatának alakulása is hangsúlyos.

A mellékszereplők közül Tamura Reiko a legizgalmasabb, az ő esete egészen új megvilágításba helyezi a parazita-kérdést, sajnos azonban elég keveset szerepel. Engem érdekelt volna még Uda és Joe is, mert bár alapvetően hasonlítottak a fő „párosra”, teljesen más karakterek.

A látvány teljesen oké; az egésznek olyan „felnőttes”, komolyabb hangulata van. A zenék is rendben vannak; nekem az opening kifejezetten tetszik, ráadásul a szövege remekül összefoglalja az animét.

Valahogy az akció része számomra felemás; az egész nagyon döcögősnek tűnik ezekkel a több epizódos blokkokkal. Viszont tagadhatatlanul imádtam az elméleti részét és tényleg jól mutatja be a szereplők érzelmi világát, válságát. Migi például olyan kedvelhetőre sikerült a maga nyers módján, hogy szinte felajánlanám a fél karom egy hozzá hasonló parazitáért.

Mindent összevetve ez egy igen kiváló anime. Egyáltalán nem hibátlan, de jó. Első ránézésre ez és a Tokyo Ghoul igen hasonlónak tűnnek a téma és a főszereplők miatt, de utóbbi inkább az akcióban jeleskedik egy idő után, míg ez a történet végig erősebb a filozófiai vonalon. Lényegében kicsit olyan volt, mintha ez egy érettebb verzió lenne.

Összességében nem volt ez rossz anime, bár én valamivel többet vártam.
Nagyon jól indított, de egy idő után nem igazán tudta mindig, hogy mit is akar kezdeni magával, kicsit csapongott össze vissza, több szál is volt ami sehova sem haladt, sok kiaknázatlan lehetőség maradt a végére.
A főszereplőn és Reikon kívül teljes mértékben felejthetőek voltak a karakterek, sokan inkább kifejezetten kidolgozatlanok, idegesítőek és ostobák voltak. Az egész nyűglődés Izumi és Murano között kifejezetten sok volt…
A mondanivaló bár már elcsépelt és szájbarágós, de különösebb problémám nem volt ettől még vele.
Izumi és Migi kapcsolata tetszett, izgalmasak voltak az akciójelenetek, a zene pedig fantasztikus volt szóval a felsorolt negatívumok ellenére tényleg élvezhető darab, bár nem hiszem, hogy újranézős lenne.

Horror kategóriában abszolút remekelt. Az anime készítőknek meg egy plusz piros pont a látványért. Sikeresen átadta azt a látványt amivel már a mangában sokkolni tudtak. Itt egyszerűen nem voltak elvárásaim, hogy mennyivel lesz eltérő mint a manga, hanem csak hátradőltem és élveztem. Jól is tettem, mert tényleg aratott. Migi hangja pedig remekül elő lett adva. Gratulálok a szinkronjának a 10-es teljesítményért.

Az abszolút kedvencem Migi. Volt egy pont, amikor már komolyan úgy voltam, hogy szívesen odaadnám a kezemet (de a balt), ha cserébe kapnék egy ilyen parazitát.
Shinichivel nem volt bajom, még az érzéketlen időszakában sem és nagyon szépen megfigyelhető a fejlődése, ahogy ártatlan kis srácból egy sokmindent megélt fiatal felnőtt lesz. Inkább a barátnője, Satomi volt az, akit sokszor nem értettem és számomra értelmetlenül viselkedik. Kanaról meg aztán végképp ez a véleményem. Egyáltalán nem lepett meg az, ami vele történt. Számomra a legkétségesebb karakter Tamura Reiko volt, akit nagyon sokáig nem is értettem. Egyszerűen nem tudtam összerakni, mit miért tesz, de aztán végül csak kiderült róla minden. Valahogy az elejétől fogva kedveltem őt. A polgármesteren meg nagyon meglepődtem. Érdekelne, hogy került így a képbe, de gyanítom, sosem fogom megtudni.
Történetileg is rendben volt az egész. Ugyan a vége fele voltak már húzások, de nem volt zavaró, inkább valahogy elgondolkodtató és megható.
A városházánál történtek rávilágítottak, hogy holott az elején a paraziták voltak azok, akik vérfürdőt rendeztek, de itt meg már azok a katonák vagy mik ölték ok nélkül az embereket. Nem is számított nekik, hogy ártatlanokat találnak el, csak lövöldöztek, mint a terroristák. Bár ez a lövöldözés már a parkban, Reikóval is feltűnt és ott sem tartottam emberségesnek.
Nem is a paraziták azok, akik károsak a környezetüknek, hanem maguk az emberek.

Fiatal srác egy nap felfedezi, hogy a teste változásokon megy keresztül és a jobb keze fantasztikus dolgokra képes. Viccet félretéve érdemes megkukkantani most, hogy megint aktuális a Venom (az eredeti manga és a Venom képregény is nagyjából azonos időben startolt, lehet róla vitázni, hogy melyik szedte a testet megszálló parazita ötletét a másiktól, főleg, hogy mindkettő tud pengéket is használni).

Az anime egy rendkívül szórakoztató akció-sci-fi-horror, ám a legjobb aspektusa mégis a parazita és a gazdatest viszonya egymással, tekintve, hogy Migit (parazita) egyedül a túlélés foglalkoztatja, mindent rideg racionalitással közelít meg, míg Shinichi (az ember) nem tud érzelmektől mentesen szemlélődni és altruistaként gyakran azt próbálja tenni, amit helyesnek vél. A sztori így meglepően filozofikus megoldásokat és fordulatokat, karakterfejlődést mutat, hiszen jobban megérteniük egymás helyzetét nehezükre esik, mégis elengedhetetlen a csapatmunkához. Már önmagában is rendkívül érdekes téma, ha a mindenféle brutális átváltozásokat és harcokat kivesszük belőle, elgondolkoztatja az embert a hétköznapi kettősségről amit megél, hogy az elme és a test más-más módokon védekezik, például a fájdalom leginkább tünet, hogy baj van, mégis sokszor elsődleges problémaként kezelnénk.

Nem sok animénél lépik meg, hogy dubstepet raknak zenének, itt remekül működik. Szerintem megnézem a kétrészes élőszereplős változatot is, kár, hogy ott már más adja Migi hangját és egy elképesztően eltalált neutrális hangból tisztán férfihang lesz. Sötét és izgalmas sztori a Parasyte, nem egy Ghost in the Shell gondolatiságra, de nem is próbál az lenni, ami téma foglalkoztatja azt nagyon szépen feltárja.

Örök kedvenc.