Két évvel azután, hogy M3GAN, a mesterséges intelligencia csodája bevadult, gyilkos ámokfutásba kezdett, és következésképpen elpusztították, M3GAN megalkotója, Gemma jegyzett szerző lett, és a kormányzati MI felügyelet tanácsadója. Gemma unokahúga, Cady pedig már 14 éves tinédzser, és lázad… [tovább]
M3GAN 2.0 (M3GAN 2.) (2025) 16★
Szereplők
Kedvencelte 1
Várólistára tette 51
Kiemelt értékelések
M3GAN 2.0 (2025) 61%
A M3GAN 2.0 viccesebb lett elődjénél, de mégsem mondható el az, hogy minden poénja ülne. A cringe gyakran mellé megy, ahogy a Reszkessetek betörőket és rajzfilmeket idéző slapstick humor is inkább fárasztó. De kifejezetten jól sül el ismét, amikor M3GAN egy indokolatlan pillanatban dalra fakad, vagy a nagy fordulatot leleplező duplacsavarban is van egy kis ironikus humor. Mindent egybevetve pedig a M3GAN 2.0 valahol mégiscsak logikus folytatás: többször láttunk már olyat, hogy egy horror folytatása abszurdabb, zsánerváltással is járó folytatást kap (pl. Rémecskék). Bár egy még emlékezetesebb hatás érdekében falig is tolhatták volna az abszurditás biciklijét. Aki igényli a mögöttes gondolatokat is, az még csalódottabb lehet, mint az előző körben. Aki viszont kifejezetten bírja a szemérmetlen kukabúvárkodást, annak már csak emiatt is érdemes lehet bepróbálni. De szigorúan csak az ironikus camp, trash, VHS esztétika keretrendszerén belül vizsgálva.
Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2025/07/05/m3gan-2-film-kritika/
M3GAN 2.0 (2025) 61%
Ne higgyetek a magyar IGN savanyú kritikusának, szórakoztató akció-sci-fi lett a M3GAN 2.0. Aki viszont horrort várt az amúgy is elég vérszegény franchise-tól, az nyilván koppanni fog, de szerintem határozottan jól sült el a múfajváltás.
Bővebben Instán: https://www.instagram.com/p/DLXrE9Jo9X3
M3GAN 2.0 (2025) 61%
Én nagyon jót szórakoztam rajta. Az első rész után ez kellemes csalódás volt. Izgalmas, vicces, fordulatos. Egészen a végéig nem lehetett tudni kinek az oldalán állsz, és ez így volt szép és jó. Én nagyon szerettem. Ezerszer jobb, mint az első, ha félsz belevágni, nyugi, én is így voltam. Viszont mindenképpen adj neki egy esélyt.
M3GAN 2.0 (2025) 61%
Az első részt nem láttam, de így sem éreztem azt, hogy lemaradtam valamiről: egy kerek filmet kaptam.
Lekötött, szórakoztatott, kikapcsolt.
A tech-optimizmusa zavart kicsit, de egyszer érdemes megnézni.
Lehet, bepótolom az 1. részt.