Simon Pegg figurája nekem éppen a szuperhős ellentéte, kívül- belül egyaránt. Annyira mindennapi alak, tele gyarlóságokkal, egocentrikus, figyelmetlen, felszínes, és infantilis kissé, ezért nem tudja a dolgokat mélyebben megélni. És hát unatkozik „jódolgában”, ezért aztán kibillenti magát a kényelmes karosszékéből, és elmegy világgá, hogy rájöjjön a boldogság mibenlétére. Szóba áll boldog-boldogtalannal, közvéleménykutat, hogy árnyalja a képet, természetesen Tibetet ő sem tudja kihagyni, szállnak a színes rongydarabok a szélben, de mi végre is? Aztán az élet mélyebb bugyraiban egyre jobban kezdi érteni a világ dolgait és benne önmagát.
Simon Pegg miatt most is jó volt nézni, a történet tetszett, bár egyes részek túl hosszúra és szentimentálisra sikerültek,azokat jobb lett volna kihagyni. De azért összességében jó kis paródia ez a film.